Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-12 / 28. szám

németesíteni szabad ugyan, de magyarosítani Magyaror­szágban, az már bűn. Különben nem minden német beszél így, sőt egy német lelkész határozottan azt mondta egy­szer fülem hallatára, hogy ha Magyarországban az állam nyelvét tantárgyul beviszik az iskolákba, ez a legkevesebb a mit az állam tehet. Még két strassburgi nevezetességről szólhatnék. Egyik a gyönyörű szép Münster, góth stylban épült ékes pápista templom, a másik a strassburgi vár, mely­nek őrségét leginkább porosz katonák képezik, mert az el­szászi fiukat más tájékra viszik el s külön ezredeket nem is formálnak belőlök. De hát ha ezekről részletesen szólanék, mikor ér­nék Párisba? Azért köszönetet mondva Smend egyetemi tanárnak, a ki igazán kollegiális szívességgel fogadott és adott felvilágosításokat, elhagyom Strassburgot. Lelkem előtt megjelenik egy szikár, sovány alak, arcán mély­séges gondolatok ülnek, szemeiből bátorság és határozott­ság tündöklik elő. Johannes Calvinus! Te vagy az mon­dám! Te neked Genf felé kell venned utadat Strassburgból, mert hazád, Franciaország bezárta előtted kapuit. Sze­gény, szegény Franciaország, a melyik Kálvin Jánost s az evangélium híveit kiüldözted magadból. Bizony Elszásznál és Lotharingiánál többet érne az rád nézve, ha ezt nem tetted volna. Elmegyek s megnézem, van-e még a hamu alatt a régi tűzből, Ha van, akkor ne félj Franciaország! Van reménység a számodra. (Folyt, köv.) Szabó Aladár. könyvismertetés. »Dőre Márton és Józan Áron beszélgetéseid irta dr. Papp Albert dráva-szabolcsi s. lelkész. Ára 10 kr. Kapható szerzőnél. Nagy-Kőrös 1894. Nagy tiszteletű szerkesztő úr! Egy kis füzet második kiadása jutott kezemhez. »Dőre Márton és Józan Áron beszélgetései*. Bitka eset, hogy a nép számára szánt füzet, mely nem a ponyván kínálja magát, második ki­adást érjen. Okának kell annak lenni. Erről akarok rövi­den beszámolni s ezzel a kis füzetet lelkésztársaim pár­toló figyelmébe ajánlani. Mielőtt még e füzetet ismertem volna — az ismer­tetésen kívül — fülembe jutott a nép érdeklődésének kifejezése. Egymást kérdezgették: olvasta-e, ismeri-e már a beszélgetéseket. A »disznóvá vált zsidó* történetének a a ponyván feltűnése óta, nem emlékszem, hogy a nép nyomtatvány iránt annyira érdeklődött volna. A szerzőtől azonnal egy szállítmányt kértem; csak 10 példányt küldhetett s midőn ezt a nép tudomására hoztam, valóságos verseny fejlődött ki, hogy kinek juthas­son belőle. Még katholikusok is olvassák — bár papjaik átkának terhe alatt — és az érdeklődés még ma is nagy iránta ott, a hol már vannak, a kik olvastak belőle; mert, természetesen: »ignota nulla cupido«. Ez érdeklődés oka más nem lehet, mint hogy az ifjú szerző eltalálta a hangot, melyen a néppel beszélni kell. Előadása egyszerű, ötletes, bővelkedő adomákkal, fordulatokkal, melyek a népnek igen tetszenek. így kell a néppel megkedveltetni az olvasást, az ő saját nyelvén, megszokott modorában társalogni vele, ha szivéhez aka­runk férkőzni. A cím ellen s itt-ott a tartalom ellen is lehetne kifogásokat emelni, ha a kritika tudós szemüvegét tennők fel. Egy Dőrét győzni meg a mi igazságaink felől, nem volna nagy virtus és talán »a pap, a nő és a gyóntató­szék* című műből vett idézetei nem mondhatók szeren­csés választásnak : mert azok nem a szoros értelemben vett nép elé valók; mondhatnám, hogy Dőre sokszor kevés és hiányos bizonyításra meghátrál stb., de azt is elmondhatom, hogy polemikus iránya mellett a mi val­lássunk alapigazságait az evangélium szerint híven dom­borítja ki, az ellentétnél fogva lehető legélesebben, a könnyed, játszi előadás-móddal pedig fogjyául ejti — az ily tárgy iránt másként kevésbbé érdeklődő — egyszerű olvasóját. Miért nem terjednek a vallásos iratkák épen refor­mátus magyar népünknél ? Azért, mert történetei, bármily meghatók és magvasak legyenek is: idegenek, szivéhez nem férkőzhetnek. * lm itt egy irat, mely csupán elvont, vallásos eszméket tárgyal. De nem professzori tudós pápa­szemmel, nem a káték kicirkalmozott, száraz és már az iskolában megunt hangján, hanem úgy, a hogy a magyar nép szokott, szóba szót öltve, egyik történetről, ötletről a másikra ugorva, sebet adva, fodagva is, ellenkezve, kö­tekedve, haragudva, megbékélve. Az egyszerű polgár, a ki olvasta, észre sem veszi, hogy őt most vallására ta­nítják, míg azt hiszi, hogy mulat. Merem mondani, e füzet elolvasása után tisztább fogalommal birand vallásá­ról, mint az, a ki a hat elemi osztályból kikerülve 5—6 féle vallásos könyvet áttanult, s ha vallása felől kérdezik, azt mondja: én keresztyén katholikus (ha ugyan nem római) vagyok. A második kiadás az elsőnél egyszerűbb, de öt lap tartalommal bővebb annál és pedig igen hasznos 5 lappal, mert azokon a pápista írók szertelenkedései ellen véde­kezik. s hazugságaikat leplezi le. A hol érzik annak szükségét, hogy a nép vallásos iratot kedvvel fogadjon kezébe, ott lelkésztársaim tegye­nek kísérletet a Dráva-Szabolcson káplánkodó derék szerző kis munkájával; ** meg vagyok győződve, hogy az Alföld népes ekklésiái az űjabb 3000 példányt gyorsan elkap­kodják s újabb kiadás szüksége áll elő minden jó refor­mátus ember örömére. Válságos időkben az ilyen mun­kák fontos feladatot teljesítenek, hivatást töltenek be. Ajánlom lelkésztársaim pártoló figyelmébe. Agodi, református lelkész. * Hála istennek, hogy ez már nem egészen van így. A M. Prot. írod. Társaság az ő népies kiadványaival már sikeresen hozzá tudott férni népünk szivéhez. Tessék azokkal is kisérletet tenni s az eredmény bizonyára örvendetes leend. Szerk. ** De ne csak azzal csupán, hanem az írod. Társaság népies kiadványaival is. Szerit.

Next

/
Thumbnails
Contents