Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-28 / 26. szám

dázással töltik a szerdát, szombatot!« Azután elkezdte tanítani a harmóniát is Kovács Pál uram, a hálás professzor ; s noha maga egy ép hangot egész életében kiadni nem is tudott, de azért mégis csak ő neki volt a legjobb diák-bandája és énekkara. És tanította a professzor a hat osztályú gimnázium két, sőt három felső osztályát mindenre. Az öreg Huszti állapota, a ki Mármaros-Szigeten nyolc osztályt tanított egy maga, — ezt ma már el nem hiszi senki. És hol vették magukat ezek a tüneményes emberek? Felnevekedtek Patakon, vagy Debrecenben a kollégiumban ; elvégezték először a jogi, azután a hittanszaki tanfolyamot; a kollégiumi tanárok aztán a végző osztálynak kiválogatták a javát; egy részét benn fogták a gimnáziumi osztályok vezetésére (mert bizony ezekben a nagy kollégiumokban is csak a végzett deákok tanították a gimnázium hat alsó, sőt részben a két felső osztályát is, innét van, hogy 1840 előtt a debreceni kollégium évi költségvetése alig ment többre, mint ma egy négyosztályú gimnáziumocskáé); másik részét pedig kibocsátották professzorok- nak a vidéki kisebb gimnáziumokba. De nem élethossziglan, csak két, legfeljebb három esztendőre! Azután mentek is, többnyire papi, sokan orvosi és jogi pályára; nem egy közülök országosan előkelő fokig emelkedve. De jövedelmezőbb és úribb környezetű állomásokon meg is maradtak másik három évre, vagy engedték magukat állandósíttatni, és megmaradtak örökös professzornak. Igy Kovács Pál, az Arany János profeszszora, Nagy-Szalontán és Halason, Vályi Komáromban, Kelemen Gergely Kun-Szent-Miklóson, a veterán Keszi Hajdú Lajos Kis-Ujszálláson; így Baksay István Rimaszombatban. Nem volt ez kisebbség. Rangban, tisztességben a lelkészszel voltak egyenlők; sokszor és bizonyos dolgokban a lelkész fölött álló tekintélyek. * Épen ötven esztendeje annak, — 1844-ben történt, — hogy Rimaszombat városának négylovas fogata bevágtatott Sáros-Patakra professzorért. A tanárok Baksay Istvánt jelölték ki, a Bárány óbester fiainak a nevelőjét, egy jól végzett theologust, Baksay József uramnak és Főző Juiiána nagyasszonynak 1820-ban született fiát. Ezen időtől kezdve Baksay István élettörténete azonos a rimaszombati gimnázium, sőt a rimaszombati társadalom történetével. Két esztendőre szabott hivataloskodása leteltével, az intézet pártfogósága megkérte Baksayt az iskola további igazgatására, állandó jelleggel és kedvező feltételek mellett; a fiatal professzor, kinek elméje a Justiniánuson járt, gondolkodási időt kért; Patakra rándult tanakodni szülőivel és tanáraival. A tanakodás vége az lett, hogy két hét múlva érte ment a főkurátor a város négyesén. Ezt a négyest azért emlegetjük újra meg újra, mert egy kis idyllbe is belejátszik. A főkurátor ezen útjára útitársat is vitt magával Szikszóig; egy szőke, kék szemű leánykát, Sütő Teréz nevűt, kit a szikszói hegyen, ott szüretelő szülőinél tett le. Visszatérőben a főkurátor újra felnézett a szüretelő atyafiakhoz; Baksay is vele együtt fellépdegélt a szőllőbe, Ráhágott a venyigére, Venyigéről venyigére . . . A venyigéből mirtusz-ág lett, a mirtuszból olajfa, mely 46 esztendő óta árnyékozza be Baksay István boldog hajlékát. Ennek az olajfának egyik ága ráhajlott a rimaszombati gimnáziumra is. Baksay Istvánnak alapjában is szeretetteljes szivét, gyengéd kedélyét, hivatása iránti lelkesültséget még nemesebbé tette (ha ugyan tehette) házi életének tiszta fénye. Bizonyos dolog az, hogy ha a ta~ nárné otthon patvarkodik, a tanár úr az iskolában kötözködni fog. Azért is illik, hogy a tanárnék szelídek, engedelmesek, uraikat megbecsülök, beszédben és öltözködésben mértékletesebbek, nem mord és gonosz kedvűek, hanem békességnek keresői legyenek. Férjöket kikísérjék a kis ajtóig, ott megigazgassák a rendetlen nyakkendő csokrát, és megsimogassák borzas fürtéit, és a meddig látják, utána nézzenek, nehogy baj legyen az iskolában. Mert lám, az öreg Zeüsz is mindig olyankor garázdálkodott, mikor a felesége agyon vekszálta. De Baksay István kathedráján soha sem mennydörgött és villámlott. Apolló ült ott mindig nyájas és élénk ragyogással. »A rimaszombati iskola«, — írja Törs Kálmán a Mikszáth életrajzában (»Vasárnapi Ujság« 1882. évi 16. szám) — »egyike volt a legjobbaknak. A kik ez iskolából kikerültek, soha sem szűnnek meg hálával gondolni reá. Kivált Baksay Istvánnak történeti előadásai voltak élénk és maradandó hatással a gyermek kedélyére, a ki egész elragadtatásba tudta hozni hallgatóit. Én legalább nem emlékezem, hogy akár olvasmány, akár színi előadás több lelki gyönyört birt volna szerezni valaha, mint Baksay egy-egy előadása az ó-kor, vagy Magyarország történetéből. Bámulatosan termékenyítő hatással volt az a gyermek lelkületére, és Mikszáth is egész ez időkig viszi vissza első gerjedelmét az irodalom iránt.« És Mikszáthon és Törs Kálmánon, Bodon Józsefen és Kiss Józsefen és Pósa Lajoson és Szuhayn kívül még háromezeren hálával gondolnak a tanárra, kinek tanítványát megszégyeníteni, vagy megalázni nem volt rendszere, mert tekintete volt az egyetlen fenyíték, melyet alkalmazott, kinek mindenkihez volt mindig egy jutalmazó, vagy bátorító szava, feddő ritkán, — rossz és szidalmazó soha; ki tiszteletet és tekintélyt tartott a nélkül, hogy követelt volna; nem tartott rendet, mert a rend fölött tanítványai Őrködtek, és a ki 50 esztendőn át sem betegség miatt, sem kényelemből 50 órát nem mulasztott. Hogy ne volna kedves az ilyen tanár mind a háromezer nadrágszaggatónak ? De még Rimaszombatnak is! Mert hogy ő tanár, és pedig olyan tanár, a ki előadásra soha sem megy lelkiismeretes előkészület nélkül, holott minden tárgy a kis újjában van már, hogy ottan igazgató is, és így más egyébre nem igen van ideje: mindez nem tesz semmit. Rá kell érnie, mert úgy akarják Rimaszombatban, noha ott is volna rá való ember mindenre. Ha elnök kell a kaszinónak: ott van Pista bácsi; a koszorús dalárdának: ott van Pista bácsi; az iparbanknak: ott van Pista bácsi; eklézsiai főgondnoknak: ott van Pista bácsi; titkár a nőegyletnek: »Kérjük, édes Pista bácsi*! És Pista bácsi 25 év óta jegyezgeti és őrzi a nőegylet titkait, s hűségének és titoktartásának nagyobb bizonyságáául ott ragyognak Pista bácsi íróasztala fölött a rimaszombati szép asszonyok arcképei mind ébenfa keretben. Csak sorra kell őket nézni, egyszerre világos lesz a dolog. Nem lehet azoktól a szemektől olyan könnyen szabadulni. Sok hivatal egyszerre, vagy egymás után, pedig egyik sem sine cura. Ennyi tevékenység mellett kevés ideje maradt az írásra, pedig írónak született. Erő és mélység, tisztaság, természetesség, világosság jellemzik, a mit ír; és pedig könnyen ír. Nyelve az a tanulmányozásra méltó társalgási nyelv, melyet a felföldi és erdélyrészi