Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-14 / 24. szám

hogy lássa, miszerint azoknak képviselői vagyunk az életben is, a miket a szószékről hirdetünk. Lássa meg, hogy az életben is barátja vagyunk a szegénynek, tanítója a tudatlannak, támasza az ügyefogyottnak, atyja az árvának, s ostora minden gonosznak. A ker. igazságok mellett ez lesz a legékesszólóbb beszéd, legmegcáfolhatatlanabb bizonyíték, s az egyház iránti ragaszkodást is felébreszti. Bizony kérem, ha mi a prédikálás és irodai teendő elvégzése által hivatásunknak eleget véltünk tenni, igaza van a felfogásnak, hogy a papihivatalnál könnyebb, kényelmesebb állás nincsen; de ha komolyan átgondoljuk a munkát, mely reánk vár s annak a nekünk adatott kegyelem szerint lelkiismeretesen óhajtunk eleget tenni, akkor nekünk is igazunk lesz, hogy kényesebb, hálátlanabb pálya a lelkészinél nem képzelhető. A külső sebet könnyű gyógyítani, de a belsőre már bajosabb írt találni. Nekünk pedig folyton a láthatlannal, a lélek sebeivel van dolgunk, ezt kell kötözgetnünk, gyógyítgatnunk. Hogy ez mennyire kényes és hálátlan munka, bizonyítanom felesleges. Sokszor csüggedés száll meg, ha gondolkozóba esem, hogy plántáltam, öntöztem;

de minden munkálkodásomnak semmi látszatja. Az erkölcstelen csak nem tartóztatja magát, a káromló csak nem szólja az Úrnak beszédét. De mindig reményt ad azon erős hitem, hogy a kitartó munka jutalma még a lelkiekkel való foglalkozásnál sem marad el. Az Úr szava is ekként hangzik felém : »Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál«. Bisse, 1894. május 17. Búzás Lajos, reform, segéd-lelkész. tárcz a. Halléi emlékesokrok. A halléi egyetem 200 éves fennállásának jubileuma alkalmára. (Folytatás és vége.) A »Frankianum«. Haliénak az egyetem mellett egyik fő nevezetessége: »Frankianuma«, vagy pars pro toto legyen mondva: »árvaháza «. Alapította Franké Ágost Hermán; Knorrin asszonynak hét forintnyi alapvetéséből — 1695-ben. A 7 forintnyi adomány volt »a kisded mag«, mely »merész sudárba szökkent* csakhamar, azaz 10 esztendő múlva, a mikor már 850 tanuló, 70 tanító, egy könyvkereskedés, könyvsajtó, gyógytár s könyvtár (18,000 kötettel) hirdette az Istenben való hit és bizodalom csodamüveleteit. S gazdagok tallérjaiból, szegényeknek filléreiből 180 év múlva ez intézet az áldásnak terebélyes fájává növekedett, úgyhogy manapság van a Frankianumban — mint írják — egy teljes elemi fiú- és leányiskola, gymnázium, reál, kórház, árvaház, könyvnyomtató intézet s ezenkívül még egy biblianyomó műhely (gőzerővel, 9 géppel); továbbá külön könyvkereskedés, tágas kertek, gyógyszertár, értékes múzeum és könyvtár (30,000 kötet és kéziratok); 100 tanár s vagy 3—4000 tanuló. Ezen ilyen nagyszabású alkotás hatása elől nem zárkózhatik el egy mívelt magyar sem. A hatás aztán rendszerint: emelő meg lehangoló. 1886-ban például egy kanditatus theologiae többi közt ezeket írja ifjonti hévvel haza (Olv.: Ev. Egyh. és Isk. 1886. 15. 1.): A »Frankianum« egy nagy, nagy intézet, nagyobb, szentebb, mint a legnagyobb fejedelmek óriási építkezései. A piramisokat egy zsarnok önkénye alatt ezer és ezer rabszolga emelte — ezt egy lelkipásztor kezdeményezésére ezer és ezer láthatatlan kéz ... A királyok palotáihoz vér tapad, fedelükre gyakorta átok száll — ennek falait szeretet támogatja, fedelére áldás repül ... Ott áll az intézet főudvarán Frankénak, az alapítónak szobra: egy derült, békés arcú lutheránus pap, baljában a biblia, jobbja áldólag nyúlik egy kis leányka feje fölé ott lábainál a mely van s ugyanott egy árva fiú is megtelepedve könyvet olvas, oly nyugodtan, mintha édes apja lábainál játszanék ... A szobor talpán e felirat: »Er vertraute Gott* . . . Lehetetlen könyek nélkül nézni e szoborra . . . Egyszer csak eszünkbe jut az otthon. Óh nálunk is munkálnak erősen az árvaügyben : de mily csekély az eredmény, a melyet mi felmutatunk, ily kolosszális ténynyel szemben . . . Úgy fáj az ember szive, ha a falak között jár!« Megvigasztalódik azonban búslakodó ifjú barátunk csakhamar, s jól mondja továbbad, hogy nagy a mi bajunk, tudnillik hogy »kevesen vagyunk, sokfelé húzunk, sokfelé vagyunk terhelve...« A halléi magyar egylet; magyar ösztöndijak. Van azután Haliénak még egy kisebbrendű nevezetessége, mely azonban a dolog természeténél fogva igen érdekelhet minket magyarokat: s ez a magyar kör avagy egyesület. Minden tanévben újra meg újra alakul. Igy 1879-ben is, a mikor jelen sorok írója ösztönöztetve érzé magát Jókainak »A hon« című lapjába (jul. 16.) többi közt a következőket megírni: A halléi magyar egyesületnek eredete visszavihető azon időre, midőn a protestantizmus tért hódítván magának hazánkban, visszahatást keltett, s megszülte a róm. kath. ellenszenves véleményt; minek következtében a magyar protestánsok idegen de szabadabb levegőt szívni, külföldre, a külföldi egyetemekre voltak utalva, hol várta őket amaz alapítványok élvezete, melyeket a gazdag protestáns urak javukra itt külföldön létesítettek. Mikor ez történt, azóta nagy idő letelt már, s most már — tempóra mutantur —* hazánkban minden tekintetben kedvezőre váltak a viszonyok, a külföld varázsa erőtlenné lett, Németország neve többé nem Kánaán ; fönnebb említettem alapítványok most is külföldön kezeltetnek, de a kezelő kéz most már hova-tovább mostohábbnak látszik. 1828-ig a halléi magyarok élete homályban leledzik, kevés nyom vezet e tekintetben az ismeret forrásához ; de már 1828-tól rendszeres jegyzőkönyvek tárják elibénk az itt megfordult honfitársak életét, nevét és állását. A hosszabb ideig itt tartózkodók száma nevezett időponttól ekkoráig 314, kik közül számosan a hazának hű fiaikép működtek, s működnek, legtöbben természetesen kisebb körben oldva meg az élet feladatát. Vannak azonbak oly nevek is a sorban följegyezve, melyek hangzása