Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-24 / 21. szám

beszédes bölcs mondja: »az ember kebelébe vettetnek a sorsok, de az Úrtól vagyon azoknak ítéletek« (Féld. XVI. 33.) A velem történteket az isteni akarat és gondviselés intézkedéséül és így az Ur ujjmutatásának kell tartanom, s minthogy ez elől kitérni senkinek sem szabad és nem is lehet, én is engedelmeskedem és a midőn Istennek és az én legfőbb tanító mesteremnek az én uram Jézus Krisztusnak mostani elhivatásomban is felajánlom gyenge erővel rendelkező szolgálatomat, kitörülhetetlen betűkkel vésem be szívem mélyére Pál apostolnak a komoly jelentőségű figyelmeztetését: »meglásd, hogy a mely szolgálatot vettél, azt betöltsed.« (Kolos. IV. 7.) Ily érzelmek és elvektől meghatva vagyok bátor a beregi ev. refom. egyházmegye esperesi hivatalának elfogadására magamat elhatározni s hogy engem ezen állásra a presbyteriumok többségének előttem nagybecsű bizalma felemelt, azt egyátalában nam egyéni tulajdonságaim vagy szellemi képességem folyományaként, hanem pusztán 25 éves egyházmegyei hivataloskodásöm általam ki nem érdemelt méltatásaként tekintem, de éppen ez okból, mert ilyennek veszem, szent kötelességemnek tartom fokozott erővel, minden jó akarattal és önlegyőzéssel igyekezni, hogy egyéni tulajdonságaim hiányainak kipótlásával az én Istenem által nekem ajándékozott tehetségeimet egyházmegyénk s ebből kifolyólag protestáns hitfelekezetünk érdekében érvényesíthessem. Ezeknek ünnepélyes kinyilatkoztatása megigérése után a bevett szokáshoz képest érintenem kelletik még némely főbb irányelveket, melyek a békességre való törekvésen kívül hivatalos működésemet vezérelni fogják. Itt sem más kútfőhöz, mint. ismét az evangéliomban foglalt eszmék és elvekhez folyamodom s ezek közül e két szóban foglalom be további jelmondatomat »igazság és szeretet^, annyival inkább, mert ezek a békességgel oly benső és okozati összeköttetésben állanak, hogy egyik a másik kettő hozzájárulása nélkül nem érvényesülhet s a hármat egymástól szétválasztani merő képtelenség. Oly szépen és megbatólag ad ennek kifejezést a koronás zsoltáríró, midőn ihletett lantján ekképen zeng: »az igazság és békesség csókolják egymást« (Zsolt. LXXXV. 12.) nemkülönben a nagy élettapasztalattal biró Zakariás próféta is »szeressétek az igazságot és békességet« (Zakariás VIII. 19) az apostol pedig mindezt ezzel egészíti ki, »bogy legyenek minden dolgaitok atyafiúi szeretettel« (I. kor. XVI. 12.). Csakis akkor, ha mindnyájan az igazság, szeretet és békesség szolgálatába állunk és ebben forgolódunk nem fog közöttünk bekövetkezni az a jelenség, a mi a korinthusbeli gyülekezetben szétvonást és versengést idézvén elő, Pál apostol eme szemrehányó rendreutasítását vonta maga után: »li még testiek vagytok, mert egyitek azt mondja: »Én Pálé vagyok, a másik pedig én Apollósé vagyok* ,»Kicsoda Pál és kicsoda Apollós, hanem szolgák*. (I. kor. III. 34) és pedig a Krisztusé* (I. kor. II. 12.). Az igazság, szent könyvünk tanítása szerint szüli a szabadságot, azt mondja az Ur: »ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizony én tanítványaim lesztek és megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká teszen titeket(Ján. VIII. 31. 32.) Igen, szabadokká a lelki setétségtől, a bűntől és az emberi gyarlóságok rabszolgaságától. A lelki világban így teremt szabadságot az igazság, de a külkormányzatnak is oszlopos tényezője az. Az igazságkiszolgáltatás a törvények szerinti ítélkezés a társadalmi rendnek oly ősrégi s elengedhetetlen föltétele, melyet már az ó-világ egyik látnoka és isteni hírnöke ekként ír a tisztviselők és elöljárók elé: »Tegyetek ítéletet és igazságot és mentsétek meg a nvomorultat« (Jeremiás XXII. 23.). Ámde a szeretet még az igazságnak is felette áll, »ne légy feletébb igaz«, hangzik a bölcs Prédikátor ajkairól (Préd VII. 16.). »Az igazságot szeretetben kell követni«, így inti Pál apostol az efézusi gyülekezetet«. Majd az igazság és szeretet talajából felnövekedik a testvériség fája, melynek árnyékában az egy mennyei atyának gyermekei letelepedvén, táplálkoznak az egyetértés állal érlelt szellemi és anyagi boldogság áldott gyümölcseivel; s testvérek levén, nincs köztük különbség avagy közbevetés, hanem emberi méltóságukra és jogaik gyakorlatára nézve egyenlők. Ezek szerint az evangéliumban örökidőkre megnyilatkozott igazság, szeretet és békességre való törekvés elvein épül fel és szilárdul meg a szabadság, testvériség és egyenlőség temploma, melyek 'szentélyébe mi úgyis mint protestánsok. úgyis mint magyarok s velünk együtt hazánk minden igaz elméjű szivében lángoló honszeretettel megteljesedett polgára imádkozni jár, hozva onnan lelkesülést amaz egész világot átölelő humánus eszmék gyakorlati megvalósítására. Minthogy pedig a szabadság, testvériség és egyenlőség krisztusi tudományon és példaadáson alapuló elvei, a maga vallásos hitét s erkölcsi életét egyedül csak az evangéliumból merítő protestáns egyház öntudatos tevékenységében realizálhatók, a mi magyarországi ev. reform, hit felekezetű nk önkormányzatát oly sérthetetlen drága kincsnek, hitelődeink oly szent, hagyományának tekintem, melytől, bármely oldalról intézendő támadást s áskálódást távoltarlani mindnyájunknak örökség szerinti kötelességünk. Legyen szabad már itt azon egyéni meggyőződésemnek kifejezést adnom: hogy a hatalmasságoktól, a rajtunk kívül álló osztályok és elemek által támasztott viharok korántsem oly veszedelmesek, mert hiszen az idők tanúsága szerint, az ily kívülről jött viharok hitfelekezetünk egyetemével, a más vallásúak igazán szabadelvű részét is oly tömör falánkszban találandják, melyen semmi emberi ármány rést nem üthet s világi hatalmaskodás nem diadalmaskodhatik, hanem ennél sokkal aggodalmat keltőbb lenne a pártikuláris vagy épen egyéni érdekek egyoldalú érvényesítésének akarása, mely az egészszel mit sem törődve minden eszközt harcba visz különleges felfogása és ambíciójának kielégítésére; ez a szomorú jelenség volna az, melynek ellenében nem csak a legnagyobb óvatosságot s szeretetteljes tapintatot, de szükség esetén törhetlen erélyt kellene kifejtenünk és alkalmaznunk, hogy szép, előnyös és dicső örökségünktől saját közönyösségünk vagy épen gyávaságunk miatt végkép el ne essünk. E tekintetben, bár elérhetetlen magasságban, mint eszménykép áll előttünk a legtörhetlenebb jellem és lelkület Jézusban a világ megváltójában, ki tűrt gyalázatot, rágalmat, üldöztetést s halált, ki az eszmét, a jogot az ármányos kétszinűség tőrbeejtései, a halalom embereinek erőszakoskodásai között győzelemre vitte, de e mellett a társadalmi jogrend felforgatására, csak egyetlen lépést sem tett, csak egyetlen szót is nem ejtett ki ajakán ; sőt mindenkor a törvény iránti tiszteletet és engedelmességet kötötte környezetének szivére. Igen Ó! a páratlan népbarát, ki a szegények, az elnyomottak iránti szeretetében a legszélső határig elment., úgy hogy a megbuktatására törekedő farizeusok gúnyosan emelték ellene e vádat: »íme ez a publikánusokkal és bűnösökkel eszik«! ez által akarván tőle elidegeníteni az osztályokba csoportosított társadalom egy nagy részét, majd pedig hogy a törvényes hatalommal összeütközésbe hoznák; mint forradalmárt, mint lázítót tüntessék fel a rend emberei előtt ama tőrbe csaló kérdést intéztetik hozzá: »Mester tudjuk, hogy te igaz vagy és az Istennek utait igazán tanítod és hogy senkivel sem gondolsz, mivel hogy az emberekre és személyekre nem nézesz, mond