Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-24 / 21. szám

említett 4 éves »Zeitschrift für Kirche und Theologie« hasábjain sok modern hittani kérdést tisztáztak. A tájékoztatóból teljesen hiányzik az összegezés, a különböző német theol. irányok eltérő működésének posifiv resultátuma. Látnunk kellene — hogy szavaival éljek — az összes vonalon a hiteszmék kisugárzását, a mint azok más-más szinű megtörést mutatnak a különböző gondolkodók felfogása tükrében. Ez az összefoglalás lett volna müvének befejező koronája és jellemzéseinek korrektúrája, mely méltán szolgálhatott volna birálatos tájékozásul az újabb theológiával foglakozóknak. *A római kath. tlnológia* című szakasza művének legsikerültebb része. A vatikánismus sorvasztó hatása föl van tüntetve az egész vonalon. Janssen hírhedt történeti müve azonban nem 4, hanem 7 kötetben jelent meg. A vatikáni zsinat utáni korszakban helyesen tesz különbséget a hittani álláspont szempontjából is az ókatholikusok tábora s a romanismus hívei között. Végül az utolsó §-ban közli a Kukula-Trübner-féle Minervából a német egyetemnek és hittanárainak névso rát az 1893—94. évben. Itt az 52. 1. »Buder« helyett »Budde« teendő. Végére jutottam a tájékoztató jellegű mű ismertetésének. Inkább a hiányokat tüntettem föl. s a mit positivumban nyújt, azt csak elismeréssel és köszönettel kell fogadnunk. »Az anyagi befektetés megtérülésének« reményében (s nem anélkül) láttunk a mű ismertetéséhez. Adja Isten, hogy a munkás szerző ki méltó az ő jutalmára, kissé aggodalmas föltevésében örvendetesen csalódjék ! Balogh F. az ö szakgatott és magyarosító irmodorával sajátságos író. Magyarosító irályából csak néhány idegenszerűséget emelünk ki. »Tani elem* (dogma) »idoma« »a csoda oka és célja a vallásban fekszik*. »belerejtett* (immanens), »szabad mozgás* (liberális), >tilos könyvtár* (Index librorum prohibitorum), stb. Részünkről a legmelegebben ajánljuk Balogh művét külföldi lapokat és irodalmat kevésbbé olvasó hit tanhallgatóink és lelkészeink szives figyelmébe! Eperjes. Dr. Szlávík Mátyás. belföld. Esperesi székfoglaló beszéd. Ezen úgy egyházmegyénk életére, mint reám nézve nagy jelentőséggel biró s felette fontos pillanatban, midőn az 1893. év október havában tartott közgyűlésünk jegyzőkönyvének 94. számű határozatában foglaltak szerint, az egyházmegyei ügyek vezetésének — mint esperes, a felsőbb egyházi hatóság egy elvi kérdésben történt döntése után — átvételére vállalkozom, ezen tényemmel, úgy az egyházmegye többségének akarata, mint a főtiszteletü tiszántúli egyházkerület e tárgyban hozott végleges ítélete előtt meghajolni erkölcsi kötelességemnek ismerem, e fontos s elhatározó pillanatban teljes erőmmel igyekszem egyfelől Ézsaiás próféta ama tanácsát követni »ne emlékezzetek meg a régiekről és a régiekről ne gondolkozzatok« (Ézsaiás XL1II. 18.) s arra az álláspontra helyezkedni, melyet a nagy apostol Pál, a íilippibeliekhez írott levelében a legnagyobb élet bölcsességgel és határozottsággal eme szavakban vall magáénak: »Egy dolog vagyon pedig, azokat, melyek hátam meget.t vannak elfelejtvén, azokra pedig igyekezvén a melyek elől vannak, a célfelé futok« (Filipp. 111. 14.). Mert érzem és tudom azt, mily megdönthetetlen tapasztalati igazság van letéve Lukács evangélista eme kijelentésében: »Valaki az ő kezét az eke szarvára veti és azokra néz, a melyek ő utána vannak nem alkalmatos az Isten országára.* (Lukács IX. 62.) De míg a már hátunk megelt levő mult azon eseményeire, melyek általános elkedvetlenedést, itt és ott lehet keserűséget okoztak, a fentebbiekben körül írt álláspontot foglalom el, másfelől mert a Lejthe vizéből innom nem adatott s a megtörténtek emlékezetét a teljes feledés sírjába temetni emberre nézve lehetetlenség, itt már az a meggyőződésem s elhatározásom, hogy miután a történet a legbölcsebb tanítómester és a szentírók több helyütt utalnak e tanítómesterhez s főleg Pál a nagy apostol épen ezen értelemben mondja: »a melyek megírattak a mi tanúságunkra Írattak meg« (Róm. XV. 4.) »mindezek pedig példákban esnek vala rajtunk, megírattak a mi intésünkre* (I. Kor. X. 11.) s ha már a másokkal esett dolgok is a mi tanúságunkra és intésünkre Írattak meg; mennyivel inkább hasznos reánk nézve, sőt elengedhetetlen kötelességünk azokból, melyek mi velünk magunkkal történtek meg az életre való tanúságot és jóra való intést levonnunk s azok szerint járni a mi dolgainkban. Mélyen tisztelt egyházmegyei közgyűlés! Azon tanúság, melyet én az egyházmegyei életünkben legközelebb felmerült eseményekből végeredmény gyanánt a magam részére levonok, az őszövetségköltő királyának ajkairól kölcsönözve ekkép szól: »Keresd a békességet és kövesd azt* (Solt. XXXIV. lő.) Az ó- és újtestamentomi írók legtöbbje által a »békesség« követésére minden alkalommal előtérbe állított ajánlatokra, maga az emberiség legigazabb barátja és legnagyobb jóltevője Krisztus tette a koronát, mert azt tanítványainak, mint szent örökséget végrendeletileg hagyományozta, mondván : »Békességet hagyok nektek, amaz én békességemet adom nektek« (.Ián. XIV. ^7.) Lehet-e már az IJrnak igaz követője, főleg hivatalos szolgája, a ki ezt a szent örökséget, ezt az isteni hagyatékot profán érzelmek, kicsinyes egyéni érdekek miatt magától eldobván azzal ellenkezőleg a viszály és egyenetlenség tüzét mesterséges, vagy épen erőszakos eszközökkel szítván, a valláserkölcsi sőt a társadalmi élet szétbomlasztását idézné elő, én nem hiszem, hogy a mai korban s épen egyházi téren Mefisztofeles vagy Herostralus szerepében bárki is tetszelegne önmagának. Én ugyan a rombolás müvére vállalkozni vagy abban részt venni nem fogok, mert soha szemem elől nem tévesztendő irányelvül írom magam elé az apostol és az evangélista különösen nekünk az evangélium sálárainak adott emez utasításait »mivel Isten országa békességben áll« (Róm, XIV. 17.), »egymáshoz legyetek békességesek (Márk. IX. 50.). tehát »Kövessétek a békességet, mindenekkel* (Sid. XII. 14.) Én keresni és követni is fogom a békességet, nemcsak egyéni természetemnél fogva és a magam szempontjából, hanem hivatalos állásomból kifolyólag is, hogy ekként az Istenországának e földön való továbbépítése és megszilárdítása munkájából ki vehessem a magam osztályrészét, mert hiszen azt olvasom az apostoli cselekedetekről írott könyvben^ »a gyülekezeteknek békességük vala és épülnek vala az IJrnak félelmében és a szent lélek vigasztalásában előmenvén sokasodnak vala*. (Cselek. IX. 31.) És mert ezeknek tudatában azon szilárd eltökéléssel és akarattal állok itt, hogy rám néző, nagy erkölcsi felelősséggel összekötött hivatalos teendőimnek az elvont tanúságok és intések által kijelölt irányban igyekszem megfelelni, ehhez hozzá adva még, azon isteni kijelentésen nyugvó s az élet fejleményei által kétségen felül bebizonyított igazságróli meggyőződésemet, mely szerint »semmi történetből nem esik a világon. (II. Móz. XXI. 13.) mert a példa-