Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-17 / 20. szám

tőleg a kurátorra se ruházzák ezt a tisztet, mert ő meg a pásztornak hivatalánál fogva segítője, s így a szegény ügyet úgy is szivén hordja. Hanem tessék valaki mást választani, még pedig feleséges embert, a hol van, hívőt, a hol ez nem volna lehető, ott józan életű erkölcsös embert, tisztes szegénységben élőt, és pedig vagy kertészt, vagy iparost, lehetőleg olyat, a ki az azon a vidéken legalkalmasabb házi iparhoz is ért. Mikor ez megvan, akkor tessék két részre osztani a szegényeket: elaggottak s munkaképtelenek, és árvák csoportjára. Az elaggottakat és munkaképteleneket a nagyobb egyházak elhelyezhetik valami menházba, ele ott kit micsoda könynyű munkára lehet, okvetlenül használják fel őket és szorgalmatosan társalogjanak velők a Krisztusról. A nagy gyülekezetek erre nagyon könnyen találhatnak fedezetet, ha például kijelentik, hogy a perselypénzt erre fordítják, és akkor a hívek többet adakoznak, vagy pedig a koldulás beszüntetéseért valami váltságdíjat szednek a jobbmódúaktól. És akkor ref. embernek tilos a koldulás. Kisebb helyeken kevés ilyen ember van, lakás nélkül pedig egy sincs. Ott csak egy kis buzdítás kell a híveknek, hogy az ilyeneket adakozásból eltartsák. A lelkész buzdítson, a szegények gondnoka, mondjuk ki magyarán, hogy diakónus, tartson az adakozásban rendet, mind a ketten pedig menjenek elő jó példával az adakozásban. Lehetetlen elképzelni, hogy a pap, kurátor, diakónus, tanító, papné, tanítóné annyi alamizsnát össze ne tudnának szedni, a mennyivel a gyülekezet munkaképtelenjeit el lehet tartani, Azt pedig, hogy a diakónus az adakozásban tartson rendet, úgy értem, hogy mikor a pap s az ő segédei buzdítják a családokat a nyomorultak segélyezésére, s a családok ajálkoznak, hogy »majd én is adok egy kis zsiradékot« vagy »küldök egy ebédet«, akkor ezeket az ajánlkozókat feljegyzik, s a diakónus annak idejében elmegy hozzájuk sorban, és kéri a megígért alamizsnát, hogy küldjék el ennek meg ennek a szegénynek. A szegényeket meg-meglátogatja, hogy meglássa, miből kezdenek kifogyni, s akkor elmegy olyan helyre, a hol épen azt Ígérték, és felhívja a családot, hogy küldhetik már a megígért adományt, mert szükség van rá. Magától értetik, hogy itt is kell foglalkoztatni a gyámoltakat, és lakásukon néha áhitatosságokat tartani, melyeken mások is jelen lennének. A pap és diakónus fegyelmi hatalmat gyakorolnának a gyámoltak felett, mert a jószívű adományokkal visszaélőket szűkebb kosztra foghatnák. A miből pedig kitetszik, hogy nem kell pénz, csak hit és szeretet. Dr. Kecskeméthy látván. Az affiliáeió kérdéséhez. Felolvastatott B.-Sellyén az 1894. április 11-én tartott egyházi értekezleten. II. Rendes körülmények közt a lelkészi ténykedésre, beleértve főleg a vallás-erkölcsi tanítást, nevelést az egész vonalon, ezer-ezer lélek egy-egy lelkésznek elegendő tágas tért nyújtana. Meg is vagyunk győződve, hogy pl. Budapesten. Debrecenben akkor lendülhetne fel igazán az evangéliumi vallásos élet és erkölcs, ha 30—35 s nem 5—6 lelkész állana a hívek szolgálatára; amennyiben nekünk nem annyira tágas s fényes templomokra, hanem vallásos iskolákra, belső vallásos életközösségre van égető szükségünk. Ámde Baranyában, hol a nép-kihalás processusa elvitathatlanul beállt s már csak idő kérdése, míg egyfelől a lelkészi szolgálat 2000 lelket is megbírna, másfelől az apró községekben széjjel s exponált környezetben lakás azt követeli, hogy ennyi, sőt helyenként ennél kevesebb lélekszámot is elegendőnek tartsunk a lelkipásztori tevékenység területe gyanánt. Sőt azon történeti tény, mely fölött napi rendre térni nem lehet, hogy t. i. legkisebb egyházaink is meghozták áldozataikat az egyházi szolgálat érdekében, kivételes intézkedések tételét is indokolttá tehetné. Látni való, hogy mi az egyházi élet, vagy mondjuk papi fizetések rendezésénél a götnöri papi értekezlet irányától, mely a létező fizetéseket kívánja bizonyos rendszerbe szedve a minimum megállapításánál alapul venni, nagyon távol állunk s egész más, teljesen radikális módszerre gondolunk. Szerintünk az egész országban ki kellene, jelölni a megkívántató lelkészi állásokat, megállapítani a minimális költségvetést s azok fedezetéről igazságos módon gondoskodni. Azonban maradjunk csak Felső-Baranvában. Legelsőben is az egyházakat kellene csoportokba beosztani minden helyi s személyi érdekek kizárásával csakis a célszerűség kérdését véve alapul Két egyházat — egy pár kivétellel — a legjobban elláthat egy lelkész, ha még filia is van, egy segédlelkész adandó vallástanítóul. Számításom szerint 32 kör alakulna ugyanannyi rendes lelkészszel s 15 segédlelkész vallástanítóval. A második teendő ez egyházi állások fizetésének megállapítása. E minimum a lelkészi állásra nézve 1200 frt törzsfizetés és 10% ötödéves pótlék lenne, mely ötször ismétlődnék, úgy hogy 25 évi szolgálat után a szent szolgálatban sokat fáradott lelkész 1800 ft't fizetést élvezhetne lakáson, kerten és a szükséges tűzifa illetőségen kívül, a fizetésbe a földek jövedelme is beszámíttatván. E fizetéshez a társegyházakat gondozó lelkész fizetéséhez 300 frt lótartási átalány járulna, mely a nyugdíjba be nem számítható. A lelkész felügyelete s rendelkezése alatt álló vallástanító segédlelkészek fizetése lakáson s tűzifán kívül 900 frt lenne 60 frt ötödéves pótlékkal. A lelkész 60 éves korában vagy 30 évi szolgálat után teljes fizetéssel nyugdíjaztassák, családja, elhalása esetén tisztességes segélyben részesüljön; az új viszonyokközt kegyévekről, de még hónapokról sem lehet szó. A lelkészek s vallástanítók hivatásának központját a gyermekek, ifjak s felnőttek vallásos nevelése, oktatása képezné, a melynek csak betetőzése, koronája lenne a vasárnapi istentiszteletek tartása, melyek a társ-gyülekezetekben felváltva tartatnának, a valláserkölcsi oktatás az iskolákban legalább 4 napon át 12—16 kötelező órával állapíttatnék meg; a vasárnap délutáni istentiszteletek helyét a felnőttebb ifjúság erkölcsi nevelése foglalná el. Mindezek rendszeres és részletes tervezetben határoztatnának meg.