Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-03 / 18. szám
Az igazolások megtörténte után Tóth Sámuel konventi jegyző jelentette, hogy a zsinati törvények kellő számban kinyomattak, s a törvényes tormák megtartásával az egyes egyházkerületek által kihirdettettek. Az államkormány, illetve a minisztertanács kellő számú törvény-példány csatolásával felkéretett, hogy a szakminisztériumok által úgy a bírósági, mint a közigazgatási hatóságoknak hozza tudomására miheztartás végett azon eseteket, melyekben az egyház nevezett hatóságok segédkezését igénybe veheti. Csupán Horvát-Slavonország területén nincsenek még kihirdetve zsinati törvényeink, de lépések tétettek illetékes helyeken arra nézve, hogy nevezett területeken levő ref. gyülekezeteinkben törvényes formák között kihirdettessenek a zsinati törvények. Olvastatott gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszternek a konvent elnökségéhez intézett leirata, melyben tudatja az egyetemes egyházat, hogy az állampénztárt utasította a rendes évi 73,000 frt államsegélynek az ismert quóta arányában az egyházkerületek kezéhez leendő elküldésére. Ezenkívül tudatta a miniszter jelen leiratában, hogy a folyó év budgetjében átmeneti kiadások címén 150,000 frt rendkívüli segély állapíttatott meg a két protestáns felekezet részére, mely összegből 100,000 frt a református egyetemes egyház közalapját illeti. A konvent örömmel és megelégedéssel fogadta a miniszter e leiratát, mint bizonyítékát annak az örvendetes ténynek, hogy az országgyűlés és a kormány reformált egyházunk nagyobb dotaciójára jogosultságát elismeri. Olvastatott a sorsjegykölcsön tárgyában kiküldött bizottság jelentése, mely szerint az egyetemes egyház terve, noha a törvényhozás még 1891-ik évben engedélyezte a sorsjegykölcsön felvételét, a kedvezőtlen viszonyok következtében csak papíron maradt, s nincs is remény, hogy ha még a törvény hatálya meghosszabbíttatnék is, valaha megvalósítható lenne a sorsjegykölcsön eszméje. Ezért a bizottság indítványozza, hogy az egyetemes egyház e tervtől végkép álljon el és várja be a napjainkban többször és nyomatékkal hangsúlyozott kormány-igéretek beváltását. Egyszersmind bemutatja a kormányhoz intézett felirat szövegét is, melyben az egyetemes református egyház nagyobb és állandó összegekkel célbavett segélyezését a konvent, mivel a sorsjegykölcsön ügye megbukott, a maga részéről is kérelmezte. A konvent tudomásul vette a sorsjegykölcsönt intéző bizottság jelentését, s a bizottságnak és elnökének Tisza Kálmánnak ez ügyben kifejtett buzgó működéséért a további működés alól felmentés mellett köszönetét nyilvánította. Ezután Kenessey Béla, a közalapvégrehajtó-bizotlság előadója olvasta fel a közalap-bizottság terjedelmes és tanulságos jelentését, melyről külön cím alatt fogunk beszámolni. Ülés végén bejelentette az elnökség, hogy Darányi Ignácz dr., a konvent eddigi ügyésze, mivel ügyvédi irodáját beszüntette, lemondott a konventnél viselt állásáról is. A konvent sajnálattal látja a régi és tapasztalt tisztviselőjének távozását, de tekintvén lemondásának indokait, lemondását kénytelen volt elfogadni. Az ügyészi állás a jövő évi rendes konventi ülés alkalmával lesz betöltve, addig az elnökség felhatalmaztatott, hogy a netalán addig előforduló ügyészi teendők végeztetésében bölcs belátása szerint járjon el. A tárgyak között, a gyámintézeti és közalapi ügyek mellett, melyekről külön számolunk be, fontos a missziói s az isholaügyi bizottságok jelentése. A missziói bizottság jelentését Szabó János előadó ismertette. A jelentés örömmel tapasztalja, hogy a misszió ügye szemmellátható előmenetelnek örvend, virágzást mutat Az egyházkerületek részéről a konvent missziói bizottságához felterjesztett jelentések kiváló buzgalommal és kimerítően számolnak be a misszió körében előfordult mozzanatokról s a misszió ügyének örvendetes fejlődését tüntetik fel. De az már elszomorító jelenség, hogy a misszió pénztára nincs abban a helyzetben, hogy a missziói ügy tovább fejlesztése érdekében minden jogos kívánságot teljesítsen, minden kérelmet meghallgasson. Épen azért számos kérvényt mellőzni kellett fedezethiány miatt. A mult évben megszavazott segélyek ez évre is megszavaztattak, de új segély egy folyamodónak sem volt adható. Pedig nagyon fontos missziói helyek kértek segítséget, gyámolítást, pl. Pozsony, hol 6000 református lélek várná a segélyt, azután a Nyitravidék, mely központi segélyezéssel szintén misszió kiván lenni. Mindkettő új térhódítása volna a református egyháznak, s mindkettő a lehető legexponáltabb helyen fekszik s meg is érdemelné a támogatást, ha volna miből. A bizottság most azt a javaslatot tette a konventnek, hogy a missziói ügyek állásánál minden öt év eredménye gyűjtessék össze, s adassék közre, hogy az érdeklődők legalább eredményeiben láthassák meg azt a csendes, zajtalan, de energikus munkát, melyet a misszió végez hazánkban, s esetleg áldozattételre is buzduljon a szent cél érdekében. Indítványozza a bizottság, hogy az első ilyen jelentés az 1891/6 évek munkájának eredményét tárgyalja, s e célból az előmunkálatok, az adatok gyűjtése már jó előre megkezdessék. A konvent elvileg elfogadta a javaslatot, de konkrét intézkedések tételére még nagyon korainak látta az időt. A missziói költségvetés, s az évi segélyezés következőleg állapíttatott meg: A dunamelléki egyházkerületnek rendes évi segélyül 2650 frt, egyszersmindenkorra 1100 frt, összesen 3750 frt; a dunántúli kerületnek évi segélyül 2850 frt, egyszersmindenkorra 200 frt, összesen 3050 frt; a tiszáninneni kerületnek évi rendes segélyül 2950 frt, egyszersmindenkorra 250 frt, összesen 3200 frt, a tiszántúli egyházkerületnek 5630 frt évi, 50 frt egyszersmindenkori segély, összesen 5680 frt; az erdélyi egyházkerületnek évi segélyül 5950 frt, egyszersmindenkorra 450 frt, összesen 6400 frt. A kiosztott missziói évi segélyek összege 20,030 frt, az egyszersmindenkorié 2050 frt, összesen 22,080 frt. Ennek fedezetül szolgál a közalapí missziói osztalék 18,787 frt 67 krja, a rektitikációnális összegekből 13 i 6 frt. 50 kr. és végül 44 frt 66 kr. maradvány, tehát összesen 20,1.48 frt; a hiányzó 2251 frt 11 kr. fedezésére a kormánytól nyert 100 ezer frt rendkívüli segélyének időközi kamata szolgál. Végül a missziói jelentés során utasíttattak a dunamelléki és dunántúli egyházkerületek, hogy a jövő konventi ülésre tegyenek jelentést az iránt, hogy a Horvát-Slavon misszió egyesíttessék-e, vagy nem. A dunamelléki egyházkerület pedig nyilatkozzék, ha vájjon az esetleg egyesítendő missziók felett a felügyeletet elvállalja-e, illetve beveszi-e az egyházkerület kötelékébe a dunántúlról esetleg elszakadó missziói egyházakat. Az isholaügyi bizottság jelentéséből, melyet Mitrovics Gyula referált, következők a nevezetesebb mozzanatok: Az erdélyi ref. főgimnáziumokban szokásos felvteli vizsgálatot eltiltó miniszteri rendeletre a konvent azt a felvilágosító választ adta, hogy azok a felvételi vizsgálatok nem a felvétel tárgyában, hanem az iskolai jótéteményekre való érdemesség elbírálása végett tartatnak. Az erdélyi egyházkerület bejelentette, hogy a kolozsvári theol. fakultás a jövő év szeptemberében megnyittatik s az ünnepélyes megnyitásra meghívta a konventet is, hogy ott vagy képviseltesse magát, vagy konventi üléseit