Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-03 / 18. szám

tatja kétségbevonhatatlanul, hogy ő nem titkos ágens volt, hanem az egyházkerületek közmegegyezése által megbízott szekretárius, a ki arra volt hivatva, hogy a protestánsok esetleges sérelmeit az udvar elé tárja, s ha lehetséges, igyekezzék azokat orvosolni is. Ezen eljárást pedig azért választották ref. főuraink, mert azon meggyőződésben voltak, hogy egy olyan nagy kegyben álló udvari férfiú, mint a minő Bessenyei lehetett, az egyháznak nagy szolgálatokat tehet. A tény, hogy voltaképen Beleznay generálisnak, az egyetemes főkurátornak megbízott helyettese volt, a ki az udvar vélekedéséről időnként a főkurátor útján értesítette hilfeleit. Ámde ezt nem alattomosan, nem titokban, de nyilvánosan és őszintén cselekedte, a mint azt Szilágyi Sámuelhez intézett levelének eme sorai is igazolják : »Én magam voltam a királynénál, elébe terjesztettem sok méltatlan szenvedésünket, csodálkozott az akaratja ellen rajtunk elkövetni szokott erőszakot tőlem hallani és így szólott: igen örömest kivánom te benned látni mindazokat a dolgokat, melyek vallásotokat illetik, hogy te azokat előmbe, akár küldd pecsét alatt, hozzájok ragasztván magad vélekedéseit is, mindenbe kegyelmes leszek, \alamit tehetek, kiváltképen a mibe a mi szegény népünk károsodik és tőlünk idegenkedik : arra vigyázz, én nem vagyok dolgaitokról informálva mindenekben, cselekedjetek okosan«. Majd így folytatja: »Az én vallásomhoz és hazámhoz való örökös hűségemről kérdést nem kell tenni, mert én azokért meghalok. Ugy is tudatik már itt mindenütt, hogy soha vallásom nem változtatom s arra nem kényszerít senki«. Az az ember, a ki így ír: látnivaló, hogy titkos utakon való fondorkodásra nem alkalmas, de látnivaló az is, hogy szívvel-lélekkel híve egyházának s bizony nem csalódunk, ha azt, hiszszük, hogy Bessenyeinek közbenjárása nélkül a sérelmek nagyobb halmaza háromolhatolt volna azon időben a sanyargatott egyházra. Diplomata volt, mint az udvarnál forgolódó s annak cselszövényeit töviről-hegyére ismerő ember, de ez még nem föltételezi azt, hogy alattomos, fondorkodó lett volna s egyházához hűtlenséget forgatott volna elméjében. Sőt kélségbevonhatlan tény az is, hogy 1778. december 1-én tett jelentésében tudatja is Bessenyei, hogy ő felsége nyilván kiadott kegyelmes resolutiójában elismerte őt consistorialis sekretáriusnak s így vette protekciója alá. Féltékenység, gyűlölködés magvai hintetvén el az egyházkerületek életében, először Beleznay mondott le az egyetemes főkurátori hivatalról s ugyanakkor Bessenyei a grófnak csak magántikára lett. De a debreczeniek félelme sem volt alaptalan. Nem akarták önkormányzati jogaikat veszélyeztetni s nem jó szemmel nézték a helytartó tanács amaz intézkedését, melyszerint a közoktatás ügye állami fölügyelet alá helyeztetvén, az ország 10 kerületre osztatott s a kerületek élére kath. direktorok neveztettek ki. Magát az elvet Bessenyei állami szempontból helyeselte, de egyúttal óhajtá, hogy a református iskolák direktorává, ref. főúr, t. i. gr. Beleznay neveztessék ki. Az önkormányzatukra féltékeny protestánsok 1777-ben nyilt támadást intéztek Beleznay s ennek elvtársa, Bessenyei ellen. Itt kezdődik tulajdonképen a nyilt szakítás. A Bessenyei ellen táplált gyanú erős tápot nyert. Ügy tekinték őt, mint olyat, a ki az iskolák kormányzatát egészen az állam rendelkezése alá akarja bocsátani, megfosztani akarván azokat az autonómiával járó minden jogtól. Sőt Bessenyeivel gr. Teleki József személyes vitába is keveredett, mikor a gróf élesen kelhetett ki a már akkor gyanúsított Bessenyei ellen. Fokozta az elkeseredést a megsértett Bessenyeinek erős hangon írott verses gunyirata, hol a többek között így fakad ki: »A hol Nagysád ugat, olt én is bőghetek, Ha Nagysád szelindek, én bika lehetek !« A két. éles tőr nem férhetett meg egy hüvelyben. Elvi ellentétek, személyes gyűlölködés szították a tüzet. E két. ellenfél együtt az egyház javára nem működhetett. Bessenyei nyíltan lépett elő, kimondván, hogy a nevelés és oktatás joga és kötelessége nem a hit felekezeteket, de kizárólag az államot illeti. Ott állott tehát egy századdal ezelőtt, a hová most a közoktatás ügye emelkedett. Ma már azt, a ki ilyet állít, azt a ki e rendszer mellett küzd: nem tekintik egyháza s hitfelekezete ellenségeül. De akkor ama kormány idejében egészen másneműek voltak a viszonyok. Bessenyei valószínűleg azt hitte, mint bölcsész, hogy az a ratio educationis nem bontja meg az egyház kőfalát, de másfelől erősíti a hazát s idővel mind többtöbb jogot vindikálhat magának. Az ő nemes és tiszta szándékában kételkednünk nem lehet, de másfelől nem Ítélhetjük el a jogaik védelmében féltékeny református főurakat s az egyházkerületek oszlopembereit sem. A korviszonyok mindegyiket egyaránt mentik. Bessenyei a jövőre gondolt, abban bizva, azok pedig, érezvén még a mult sebeit, aggódva néztek minden oly intézkedés elé, mely őket egyházi tekintetben mintegy megbékózhatná. Bessenyei szóval és írásban izgatott az új rendszer mellett, így szólván: »Nekünk is jobb lesz a nagy világ után menni. Legyen új tanulás módja, fogadjuk el«. De bizony! Bessenyeire nem hallgattak, sőt későbben az egyház érdekében tartott értekezletekről s gyűlésekből ki is zárták. Elkövettek mindent arra nézve, hogy Beleznayt is elidegenítsék a veszedelmes újítótól, ki az iskolákat a kormány kezére akarja játszani. És ez sikerült is. Virág Mihály püspök rávette Beleznayt, hogy fogadja el a ratio educationis ellen tervezett előterjesztést, mi önkényt vonta maga után régi és meghitt barátjával való szakítását is. E szakítás után alig egy hónap múlva 1779. aug. 15-én Bessenyei áttért a római kath. egyházba. (Vége köv.) Könyves Tóth Kálmán. BELFÖLD. A református konvent ülései. A konvent ülését április 24-én Kun Bertalan püspök buzgó s a tanácskozásokra Isten segedelmét kérő imával nyitotta meg. Imája után sajnálattal jelentette, hogy a konvent világi elnöke br. Vay Miklós gyengélkedése miatt ez úttal meg nem jelenhet az üléseken, minélfogva, mint legidősebb egyházkerületi főgondnok Tisza Kálmán foglalta el a világi elnöki széket. Azután bejelentette, hogy a zsinat küldöttsége, melynek feladata volt ő felségének a királynak köszönetet mondani a zsinati törvények megerősítéseért, küldetésében eljárt s ő felsége által kegyesen fogadtatott. Ezután az igazolások történtek meg, melyeknek során Tóth Sámuel konventi jegyző jelentette, hogy Papp Gábor dunántúli püspök súlyos betegsége miatt a gyűléseken nem vehet részt, ennélfogva helyettesítésével a törvények értelmében Vállyi Lajos, a kerület legidősebb esperesét bízta meg. Vállyi Lajos helyébe, ki rendes konventi tag, Gzike Lajos tatai esperes, konventi póttag hivatott meg. A tiszántúli egyházkerületből Vállyi János főgondnok, a dunamellékiből Szilágyi Dezső jelentették elmaradásukat s helyettök Kulin Imre, illetve dr. Vécsey Tamás póttagok hivattak be.