Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-19 / 16. szám

vagy áltól törvényesen elvált, a férj után semminemű segélyre nem tarthat igényt, gyermekei azonban, ha a fel­tételek különben megvannak, segélyre igénynyel bírnak és szülők nélküli árváknak tekintendők. d) Az az özvegy, ki erkölcstelen életet folytat, vagy valamely bűntett vagv vétség miatt a polgári biróság által elítéltetett, évjáradék vagy végkielégítése iránti igé­nyét nem érvényesítheti s a netán már megszerzett állandó segélyt elveszti; gyermekei azonban, ha a feltételek kü lönben megvannak, segélyre igénynyel bírnak s szülők nélküli árváknak tekintendők. 23 §. Tekintet nélkül a fennebb elősorolt kizárási okokra, a gyámintézet kötelékébe tartozó minden oly lel­késznek, helyettes lelkésznek, körlelkésznek és misszioná­riusnak, ki a gyámintézetnek legalább 3 évig tagja volt, halála esetén hátra maradó özvegye, árvái, vagy ilyenek nem létében egyéb hozzátartozói, kik tisztességes eltemet­tetéséről gondoskodnak, az elhunyt beszámítható fizeté­sének 10%-át nyerik a gyámintézeti alapból temetési segély címen, mely összeg a gyámintézeti alapot kezelő egyházkerületi hatóság által, a haláleset szabályszerű úton történt bejelentése után haladéktalanul kifizettetik Azon özvegyek, vagy árvák azonban, kiknek férjük illetőleg atyjuk a gyámintézetnek 3 évnél rövidebb ideig volt tagja, a befizetett fölvételi díjak összegét kapják teme­tési segélyül. ÍII. FEJEZET. A gyámalap és annak kezelése. 24. §. Az országos ref. lelkészi özvegy-árvai gyám­intézet alapja áll : 1. A gyámintézeti tagok által fizetendő s évi fize­tésük 10%-ban megállapított belépési járulékból; 2. A gyámintézeti tagok által fizetendő és évi fize­tésük 2'/2%-ban megállapított állandó évi járulékból; 3. A lelkészi állomásokat fentartó ev. ref. egyház­községek által, minden lelkészi állomás után fizetendő s a papi fizetések 1%-ában megállapított fentartói illetékből; 4. Az országos ref. egyházi közalap jövedelméből fedezendő s az összes papi fizetések 1 J /2 %-ban meg­állapított hozzájárulási összegből; 5. Az országos ref. egyházi közalap jövedelméből e célra időnként az előbbi pontban meghatározott rend­szeres járulékon felül is netán kiszakítható összegekből: 6. A lelkész elhalálozása által megüresedett papi állomások javadalmának a halált követő első félévi rész­letéből, mindazon esetben, midőn kegyjavadalom élvezetére jogosított özvegy vagy árvák nincsenek; 7. E célra teendő alapítványokból vagy egyszer s mindenkori adományokból. 25. §. Az 1. pont alatt jelzett járulékok a gyám­intézetbe való belépést követő 3 éven át, évi egyenlő részletekben fizetendők be, illetékes úton, az intézet pénz­tárába, míg a 2., 3. és 4. pont alatt foglalt állandó évi járulékok utólagos részletekben szolgáltatandók be. 2ö. §. A leendő lelkészek fizetés-kötelezettsége a szolgálatba lépéssel, a már szolgálatban levőkre nézve pedig a jelen szabályzat életbeléptetése idejével veszi kezdetét. 27. §. A gyámintézetbe beszolgáltatott járulékok visszafizetésének hely nem lehet. 28. §. A 24. §-ban meghatározott jövedelmek 25%-a, kamatos kamataival együtt, minden évben a megalkotandó országos ref. papi nyugdíj-alap javára tőkésíttetik s csak a fenmaradó 75% fordítható az esedékessé válandó évjáradékok, nevelési segélyek, egyszer s mindenkorra szóló végkielégítések és temetési segélyek fedezésére. Az évenként esedéskessé válandó járulékok kiegyen­lítése után mutatkozó pénztármaradékokból pedig minden év végén 10% les z tőkésítendő egy gyámintézeti állandó alap szerzése céljából, mely alapnak kamatai azonban a megnyílandó újabb segély-igények kielégítésére felhasz­nálhatók. 29. §. A gyámintézet ügyeinek harmadfokú s legfőbb intézése s a gyámintézeti alap és egyéb kezelési ügyek ellenőrzése, az egyetemes Konvent hatáskörébe tartozik, mely az évi tagsági díjak s másnemű járulékok fő-összegét megállapítja, a papi fizetéseknek 5 évről 5 évre eszköz­lendő revíziója folytán helyesbített! s e végrehajtő bizott­ságnak az esedékessé vált évjáradékok és nevelési segélyek kiszolgáltatására vonatkozó előterjesztései fölött véglegesen határoz. 30. §. A gyámintézetet, mint az egyetemes egyház közvagyonát érdeklő minden ügyben való másodfokú hatá­rozathozatallal az országos közalapi végrehajtó bizottság bizatik meg, mely az egyházkerületi intéző bizottság által előkészített ügyekben határoz, illetve az állandó segélyek folyósítása s az állandó segélyre igényt nem tartható árvák nevelési segélyének megállapítása s más fontosabb ügyek tekintetében egész évi működésének kimerítő ismer­tetésével kapcsolatban az egyetemes Konventhez évenként előterjesztést intéz s javaslatokat tesz. 31. §. Az országos közalapi végrehajtó bizottság, mely a megelőző szakaszban jelzett minőségében »Az országos ref. lelkészi gyámintézet végrehajtó bizottsága® nevet viseli, lehetőleg a közalapi ügyekben összehívandó ülésekkel egyidejűleg, de a szükséghez képest évenként máskor és többször is, Budapest fő és székvárosában tartja üléseit. 32. §. A gyámintézeti alapot a Konvent által ezzel megbízott egyházkerület, a kebeléből alakítandó intéző bizottság útján, felelősség terhe alatt kezeli, ille­tőleg kezelteti. Az intéző bizottság elnökei a kerület püspöke s főgondnoka; tagjai az előadó, a kerület pénz­tárnoka, ellenőre, számvevője s az egyházkerület által választott egy világi s egy egyházi tanácsbiró. Ez intéző bizottság az alap bevételeiről, kiadásairól, állásáról rendes könyvelést, nyilvántartást és számadást vezet s eljárása eredményéről, a megvizsgált számadások csatolása mellett, a végrehajtó bizottság elé kimerítő jelentést terjeszt. A gyámintézeli alapba beszolgáltatandó mindennemő járulékok, belépési díjak és adományok az intéző bizott­sághoz küldendők s ugyané hatóság veszi át és nyugtázza az országos közalap évi járulékát is a 25., illetve 37. §§-bán meghatározott határidőkben. 33. §. A gyámintézet vagyona magyar állampapírokba vagy záloglevelekbe fektetve vagy kettős értékű jelzálogi biztosítékkal kölcsön kiadva kezelendő, ily elhelyezhetésig pedig takarékpénztáriig gyümölcsöztetendő. Ha azonban a gvámalap növekedtével, az ingatla­nokba való befektetés célszerűnek mutatkoznék, a teendő intézkedések iránt a végrehajtó bizottság a Konvent elé ily irányú javaslatokat terjeszthet. 34. §. A segélyezés iránti igények megállapítása s egyéb a gyámintézeti alapot érintő kérdések eldöntése tekintetében az adatokat Összegyűjteni s azokat a teendő intézkedések iránti javaslattal a végrehajtő bizottság elé terjeszteni, az alapot kezelő egyházkerületi intéző bizott­ság kötelessége. 35. Az évjáradék, neveltetési segély, végkielégítés, temetési segély s ezen szabályzat alapján támasztható egyéb igények érvényesítését célzó folyamodványok az illetékes esperesi hivatalok útján s azok véleményes javas-

Next

/
Thumbnails
Contents