Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-15 / 7. szám

S vége talán sehol sincsen, Hány teremtmény él, hal itten? S érez, akár te, meg én! És ámulok véghetetlen, Hogy megleltük egymást ketten E világok özönén; Hogy ebben a mindenségben, Édes kedves feleségem, Összejöttünk te, meg én. S ím a szívem egyre jobban, Érzi őt a csillagokban. S a rózsafa levelén .... Van, van Isten a világba', A legnagyobb bizonysága: Ép mi vagyunk — te, meg én. Szabolcsba Mihály, Jézus. Ugy áll még előttem Tiszta szent képe, Ahogy édes anyám Szívembe véste: A sírók, szenvedők, Gyöngék pártfogója, Mennyei szeretet Sugárzik le róla' — Úgy int a jóra. Született szegényen, Közénk valónak. Szeretett, szenvedett, Példát adónak. Az egész életét Másnak osztogatta, De a keresztfáját Maga vonszolgatta — Meghalni rajta. Hanem a halállal Még se lett vége, Keresztje kivirult S híd lett az égbe. Oda szállt, onnan jár Ma is e világba, Hol annyi a szegény, Az özvegy az árva. Ki őtet várja. Onnan száll ma is le Földi szívekre: Megváltó, megáldó Szent szeretetje. . . . Én rám is, Istenem! Oh mennyiszer szállt rám, Kivált így, ünnepi Zsolozsmáink szárnyán, — Karácsony táján! Hám ielsz-e most, én rám. Édes Megváltóm? Elkerültem messze A régi háztól. Oh mindegy nekem, ha Rám nem is találnál, Csak hagyd ott az áldást, A mit nekem szántál: — Annál a háznál! > Szabolcska Mihály. A vallások osztályozásának kérdése. A vallásalakok osztályozásának kérdéséről szerintünk csak akkor lehet szó, ha a különböző vallásalakokat történetileg már ismertettük. E kis munka is ezt követeli és mégis beszél először a vallás psvchologiai eredetéről, másodszor lényegéről és egységéről s csak utoljára veti tél az osztályozásnak kérdését feltételezve az előleges történeti vizsgálódást. Rendszeres ismertetést e helyen sem adunk, egyrészről azért, mert a szűk keret nem engedi meg, másrészről, hasonlóan a két első kérdésnél követett eljáráshoz itt is csak oly általános vonásokat keresünk ki az ember, mint a szellemi vallásos lény életéből, hogy azoknak alapján még az osztályozást is megkísérthessük. Igaz, az osztályozásnak helye a történeti kutatás eredménye és lényegkifejtése közt van, akár maradhat utoljára is és ha csak e kettőről volna szó, akkor irányadónak véve Hegel egész bölcsészetét jellemző alapgondolatát, beszélhetnőnk először lényegről és azután történetről. Úgyde ez eljárást nem helyeselhetjük, bár látszólag hódolunk is annak, hiszen kijelentettük volt már, hogy vizsgálódásunk tapasztalati és lélektani alapon nyugszik, mely kettő csakis előleges történeti megismerésen épülhet fel, tehát nem a priori felvett fogalomból indultunk ki és ez utolsó kérdésnél is a tapasztalat és lélektan tényeire építünk. I. Ha ki tudnák mutatni, hogy valamikor régen az egész emberi nem egy nyelven beszélt, feladatunk könnyű lenne. Azonban minden ilynemű kutatás mindig csak chimaerikusnak bizonyult, noha voltak tudósok, kik egész életöket áldozták e célnak, holott az Ősnyelv a bábeli nyelvzavar mondájában valóban már régen mondává lett. Perzon francia nyelvész a keltben kereste amaz ős egy nyelvet; Webb a chinai nyelv jogát vitatta és a becsületes Becanus Goropius pedig a plattdeutschot mutatta be a földi paradicsom nyelvének, sőt volt idő, midőn a magyar nyelv is folyamodott az elsőségért stb. Talán mégis a sémi. t. i. a nyugotázsiai nyelv az, mely leginkább követelhetné az ősnyelv elnevezést; voltak nyelvészek, kik harcoltak jogai mellett, de bebizonyítani nem tudták és nem is lehet soha. Különben a kutatási módszerek is hibásak voltak, mivel egyenes származáson kívül más rokonságot nem akartak elismerni és a hasonlítást egészen elvetették. így p. o. felvették e görög szót aaoXov (ászülon =