Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-09 / 6. szám

mátus ifjakra vagyunk tekintettel, épugy, mint honfiak a magyarok boldogulásán fáradozunk első sorban, nem a chinaiakén. De amint meg vagyunk győződve, hogy a magyar nép erősebb és jobbátétele csak használ az emberiségnek, ugy másfelől tisztában vagyunk azzal is, hogy az egész magyar ifjúságnak javát munkáljuk, ha a református ifjaknak minél több alkalmat nyujtunk arra. hogy az élet magasztos feladatainak megvalósítására sok jóravaló erkölcsi energiát vegyenek magokba, s hogy az evangéliomból, az igaz világosság, szabadság és igazság e tengeréből merítve, képesek legyenek a közélet különböző pontjain az egész nemzeti tevékenységre áldásosán kiható működést kifejteni. Mig tehát igy a mi felekezetünkhöz tartozó ifjak lelki javát tartjuk első sorban szem előtt, egyoldalú és gyűlöletes felekezetieskedést nem fogunk űzni soha. Nekünk lehetnek ellenségeink, de mi nem viseltetünk ellenséges indulattal senki iránt. Minket bánthatnak, mi segíteni akarunk mindenkinek, akinek csak tudunk. Mert az az alap, a melyen mi állunk, Istennek a .Jézusban kinyilvánított szeretete, olyan alap. a melyen következetesen nem lehet építeni mást. mint a mi annak is javára szolgál, a ki arra az alapra rá nem áll. Mert azok az evangéliomi igazságok, a melyek minket lelkesítenek, voltaképen az igazi forrásai mind ama fenséges eszméknek, a melyek azokat éltetik, a kik az emberiség javát kisebb-nagyobb eredménynyel munkálják. És a budapesti ref. egyházban, mely erkölcsi támogatásával védő szárnyait terjeszti felénk, ujabban fellendült evangéliomi tevékenység is nevezetes biztosíték arra nézve, hogy mi jó szellemben fogunk működni, s hogy mi nem ártani akarunk másoknak, hanem inkább, a mennyiben lehetséges, közölni akarjuk egyebekkel is amaz életadó javakat, a melyek nekünk már sok örömöt szereztek, s egy szebb jövővel biztatnak. De hát mily eszközökkel igyekezzünk megvalósítani fenséges céljainkat?! Mily eszközökkel munkáljuk első sorban a református ifjak igaz javát s azután másokét is ?! Eszközeink méltók a célokhoz, melyeket magunk elé kitűztünk. Céljaink dicsők, fenségesek. Eszközeink is ilyenek s nem szorulnak arra, hogy a cél szentesítse őket. »De talán — hallom sokaknak aggodalmát — eszközeink részben talán nagyon is magasztosak, ugy hogy például, a »Szent írás, különösen az újszövetség olvasása*, tehát alapszabályaink szerint a legelső eszköz, majd sokakat elriaszt s arra a megjegyzésre indít: »Nem való az ifjú embernek; legfelebb a theologusoknak.« Hát én erre a mondásra nem kezdek el hosszasan argumentálni az egész biblia mellett. Azt sem mondom el, hogy Sárospatakon láttam én egy nagy, szép bibliát s abban egy ember kezeirását. ilyformán: »Eddig, meg eddig olvastam el ekkor meg ekkor reggeli 7 óráig*. A ki pedig ezt irta, az pap se' volt, de még csak angol ember se' volt, hanem magyar fejedelem volt. De, mondom, én mind nem beszélek arról, hogy volt egy idő, amikor a világi urak közt arról lehetett megismerni, hogy melyik a protestáns, melyik a pápista, hogy a protestáns világi urak mind olvasták a bibliát. Hanem csak egy mondást veszek ki abból a titokteljes nagy könyvből: »Mit. használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, lelkén pedig kárt vall ?« Hát ez a mondás csak a theologosoknak való ? Mi ez a mondás egyéb, mint annak a hangoztatása, hogy az emberi léleknek minden egyéb dolgok felett nagy becse van? És mikor és ki hirdette ezt a fenséges igazságot? Akkor, amikor a zsidók megvetették a pogányokat, amikor a legkiválóbb pogány bölcsek az asszonyokat csak ugy tekintették, mint eszközöket az állam céljai megvalósítására, a kiket ide-oda lehet dobálni, mint a portékát. Akkor, mikor ugyan ezek a bölcsek a rabszolgát és a barbárt nem tartották érdemesnek arra, hogy nevelésben részesüljön, s amikor az egyénnek önmagában véve nem volt semmi értéke, hanem csak a gazdag és. az eszélyes birt jelentőséggel vagy pedig a tömeg. Tehát nyomorult, önző, törpe korban, amikor az okosak csak dicsőségre vagy gazdagságra, az asszonyok csak kéjre, a nép csak koncra várt, amikor a régi vallások közül egyik nevetség tárgya lett, a másik, a zsidó pedig tehetetlenné, akkor valaki azt az igazságot hirdeti, hogy a szegény, nyomorult, bűnös nő lelkének s a megvetett vámszedő lelkének egyenként, külön-külön, önmagában véve több értéke van, mint a világ minden ragyogásának. És e gyarló, e nem is kimerítő magyarázat után is, kérdem Önöktől, nem kezd-e már is természetes lenni mindaz, a mit Önök valaha gyermekkorukban a mi idvességünk fejedelméről tanultak és — mondjuk ki őszintén — talán nem értettek és pedig azért nem, mert fájdalom, a protestáns vallásoktatásból is nagyon hiányzik az élő hit. amely eszméltetni meri a tanítványokat s le tudja őket vezetni az evangélium mélyeire. És azután Önök közül közül sokan lelkészek, mások hivatalnokok s tanárok lesznek, mondják meg, ezen paragrafusnál, száz rendszabálynál nem többet ér-e a sikeres működés szempontjából az a tudat, hogy a kikkel érintkeznek s foglalkoznak, azoknak lelke valami rendkívüli becscsel bir, s azért azt a lelket, még ha gyarló tanulóé is vagy egyszerű, sőt együgyü paraszt emberé is, kicsinyelni, elhanyagolni, megrontani nem szabad, hanem hogy azt. nevelni, erősíteni s építeni kell? Dr. Szabó Aladár. BELFÖLD. Catholieae res. III. Mióta a nagy — de most már, ugy látszik, egészen üres pengésü — »pax« jelszóval fellépett Vaszarv ült a Simor örökébe, napilapjaink azóta folyvást ékes chorusban zengik a panegvriákat a béke emez alázatos, sima hirdetője felett. Én is kerestem és keresem azóta is ezt a nagy békeséget, de bizony csak azt látom, hogy erre a nagyhangú