Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-09 / 6. szám

Az összes tanítóképző intézetekben 685 tanár és szakoktató működött: mint rendes 346, segédtanár 83, más intézetből alkalmazott óradíjas 139, hitoktató 117. Az 1890/91. iskolai év elején összesen 4535 növendék iratkozott be a tanítóképző intézetekbe (3117 fiu. 1418 leány) az iskolai évet azonban már csak 4142 növendék fejezte be, tehát évközben 393 lépett ki. íme itt van: az állami tanítóképző intézetekből történt nagyszámú kilépést azzal értelmezi a Jelentés, hogy az állami segélyezés megszoríttatott, quod demonstratum erat,! Ennél különösebb a Jelentésnek az a kimutatása, hogy az 1890/91. évben nagyszámú pálya-megszakítás fordult elő a tanítóképzői utolsó tanfolyamban.... ? És nemcsak különös, de egyszersmind leverő ez a jelenség, annyiban is, mert az utolsó tanfolyambeli növendékek tanulmányaiknak és lelkesedésöknek (?) már célpontjánál vannak és megkezdhetik a nemzet napszámosainak magasztos munkáját, melyet valószínűleg többre becsültek mint Írnoki, vasúti, postamesteri stb. foglalkozást (?). Az 1890/91. iskolai év végén 67 tanítóképző intézet tartott tanítóképesítő vizsgálatokat és 1154 oklevelet adott ki; tehát 172 oklevéllel kevesebbet, mint az előző évben, melyet annak idején a miniszteri Jelentés képesítés tekintetében rendkívül kedvezőnek, termékenynek mondott volt. E 1154 oklevél közül 600 oly növendéknek adatott, kik épen végezték a tanítóképzői tanfolyamokat, 400 pedig olyanoknak, kik a tanfolyamok végzése után gyakorlatban töltöttek egy-két évet, és végre 154 oklevél magánkészültség alapján megvizsgált jelölteknek jutott. Az utóbbi két csoportba (400. 154) számított oklevelek nagyobbrészt felekezeti tanítóképző intézetekben adattak ki. Fabriczy János. TÁRCZ A. Egyesületünk programmja. Felolvastatott a »Református ifjúsági egyesület* január t6-án tartott estélyen. I. Mindenek előtt kijelentem, hogy nem valami rendszeres munkát akarok felolvasni. Ne várjon tehát tőlem senki alapos, tudós értekezést, szép, ékes beosztással, idegen műszavakkal vagy unalmas és hosszadalmas fejtegetésekkel. Egyesütetet alapítottunk, melyben evangéliumi alapon ifjú emberek s olyanok, a kik. ha fejőkön ősz vagy tél van is, de sziveikben még tavasz virul, a. valláserkölcsi élet előmozdítására igyekeznek. Látnivaló, hogy ilyen egyesület előtt járatlanok az utak a magyar hazában. Előttünk bizonyos homály áll. A kérdések egész serege, hogy ugyan miként véljük a komoly célokat megvalósítani s egyúttal a pesgő vérű fiatalságot is megnyerni? Miként hiszszük elérhetőnek azt is, hogy az evangéliomi életbizonyos fellendülést vegyen, de a mi a magyaros természetességünk káros hatásoknak ki ne legyen téve? E kérdésekre én e pillanatban mindent kimerítő s mindenkit kielégítő feleletet nem adhatok. Célom csak az lehet, hogy néhány magasztos eszmét most a tulajdonképeni egyesületi tevékenység kezdetén feltüntessek, ezekkel némi világot vessek a jövőre s oszlassam, legalább némileg a homályt, a melytől talán sokan még azok közül is tartanak egy kicsit, a kik az egyesület tagjai lettek már. Hát még azok, a kik egyesületünk igazi céljait nem ismerve vagy nem méltányolva, gúnyolódnak vagy kétkednek?! Azonban bizonyos, hogy a kétkedők és a gúnyolódok szégyenülnek meg, nem mi. Mert mi boldogulásunkat nem száraz alapszabályoktól várjuk, hanem ama magasabb erőktől, melyek az egyesület tagjaiban működtek, mielőtt egyesületünk mint ilyen tényleg megalakult. Ifjú emberek vagy olyanok, a kik az ifjúság igazi javát szivökön hordták, évekkel ezelőtt gyűléseztek, beszélgettek, gondolkoztak, sőt buzgó imákat küldtek fél az egek Urához, hogy az ifjúság komolyabb tagjait oly munkára egyesítsék, a mely az ifjú ember nemes hevének kellő tápot ád s mig örömeit megnemesíti, addig jellemét megacélozza. Oh, mily gyakran fordul elő, hogy a kiket e törekvések mozgattak, az összejövetelek alkalmával alig voltak öten-hatan, de azért nem csüggedtek el, mert jelszavuk az volt: Erős várunk nekünk az Isten. Sőt mikor már körülbelől 10 éve, megtették a lépéseket arra nézve, hogy a mienkhez hasonló egyesület jöjjön létre s legszentebb célok felé igyekezetökben a legalaptalanabb feltevések legvőzhetlen akadályokat gördítettek utjokba: akkor sem estek kétségbe. Vártak türelemmel. Vártak jobb időket. Foglalkoztatták az ifjú embereket, a kik az evangéliomi eszmék iránt érdeklődtek. Megfigyeltek minden jelenséget, s ha komolyabb mozgalmat észleltek az ifjak között, azonnal megragadták az alkalmat, hogy a lelkesedésnek helyes irányt adjanak. S mikor ma már elmondhatjuk, hogy az idők teljessége elkövetkezett. akkor valóban sok tekintetben szükséges annak a hangsúlyozása, hogy a mi egyesületünknek jóformán 10 éves története van. Az a körülmény, hogy a budepesti ref. egyház kebelében már réges-régen foglalkoznak egy, a valláserkölcsi célokat megvalósítani törekvő ifjúsági egyesület eszméjével, már magában véve is elég bizonyíték arra nézve, hogy a mi ifjúsági egyésületünk nem ellenakció azok törekvésével szemben, a kik ma már az ifjúságot is igyekeznek, amint tiz évvel ezelőtt nem is merték volna, a lelki szolgaság igájába hajtani s lelkesedésöket, ifjúi buzgólkodásukat mennyeinek nevezett, de valósággal nagyon is földi érdekek kedvéért kiaknázni. Mi nem azért alapítottuk a református ifjúsági egyesületet, hogy gyűlöletre tanítsuk az ifjakat azok iránt, a kik nem reformátusok. Mi nem azért tűztünk ki célul valláserkölcsi célokat, hogy hazánk fejlődésével ellentétbe hozzunk akárkit is, s a lelkeket a vallás nevében sötétséggel vegyük körül. Mi nem elzárkózottságot akarunk, s távol van tőlünk oly módon ápolni a vallás erkölcsi életet, hogy a mivelődés más tényezőit bár ki is közülünk kicsinyelje. Mi kétségkívül első sorban a refor-