Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-09 / 6. szám
A 16.870 iskola összesen 25.228 tanteremmel rendelkezett a mindennapi iskolába járó tanulók számára; tehát átlag ugy, mint az előző évben egy-egy teremre 64 tanuló esett, a mely kedvező szám azonban tényleg olyképen módosul, hogy az egy tanteremben oktatott tanulók száma 10—250 között váltakozott. A magyar nyelv tekintetében az elemi oktatás még teljesen ki nem elégítő ugyan, de örvendetes az egy év alatt tett haladás is. Előző évben (1890) nem magyar ajkú iskola volt 7811, a legutóbbi Jelentés szerint pedig csak 6928, holott egészben véve az iskolák száma növekedett. 1890-ben e nem magyar ajkú iskolák 4%-jában sikerrel oktatták a magyar nyelvet, most pedig az iskolák 65°/0 -a mutat fel kielégítő sikert. Tanítók. Az összes eddig említett népiskolákban 25.133 tanító működött, tehát 225-tel több, mint az előző 1890-ik évben. Mindemellett azonban a miniszter azt kénytelen megállapítani, hogy az üresen maradt tanítói állomások száma 309, eszerint 99-cel több, mint 1890-ben. Az összes tanítók közt 22.133 (= 88%) birt oklevéllel oklevél nélkül pedig 3000 (= 12%) működött. Legtöbb nem okleveles volt a római (ll'2%)és görög katholikusoknál (28 6%), a görög keletieknél (24'6%), ev. reformáltaknál (13'8%) és ág. evangélikusoknál (125%). E helyütt a miniszteri Jelentés számos nem okleveles paptanítót, összesen 548-at említ, kik mindegyik jellegű népiskolában működnek, aránylag legtöbben az ev. reformált és görög keletiek iskoláiban. Az összes tanítók közt 21.695 férfi, 3438 nőtanító volt. A magyar nyelvet teljes oktatóképességgel bírta 23.513 tanító. A 25.133 tanító és 891 óvó közül 1891-ig 17.272-en vétettek fel az országos nyugdíjintézetbe. Az 1891. év folyamában 4646 nyugdíjas számára 314.589 frt 27 kr. fizettetett ki. A tanítóképzést is egynémely intézkedésekkel ellenőrizni, elősegíteni, s javítani igyekezett a közoktatási miniszter. Az igazgatók évi jelentéseiből hü képet kiván szerezni; elrendelte, hogy »szakférfiak látogassák és vizsgálják meg* a tanító- s tanítóképző intézeteket; az állami intézeteknek gondos kötelességgé tette azt, hogy a tanítójelöltek az egyházi énekben, zenékben és a kántori teendőkben is gyakoroltassanak és ezzel kántortanítói állomások elfoglalására is képesíttessenek; gondoskodott arról, hogy egynémely állami tanítóképző intézet célszerűbb épületbe helyeztessék, illetőleg internátussal köttessék öszsze; óhajtja a miniszter azt is, hogy a tanítóképzők növendékei a tűzoltásban is oktatást, gyakorlatot nyerjenek stb. Természetes, hogy mind ezen gondoskodás leginkább az állami intézetekre irányul, a hová a fentartásra szükséges állami költség is áramlik. Sok tekintetben irigylendők az állami tanítóképző intézetek; felügyelet mellett pénzök is van elég, s ennélfogva szervezet, berendezés és tanerők tekintetében sem indíttatnak panaszra. A felekezetiek sincsenek felügyelet híjával, a közoktatási kormánytól is ellenőriztetnek, esetleg szemrehányásokban részesíttetnek. de nagy részök anyagi szegénységgel küzd s várja a jobb jövőt. Egy dolog nem irigylendő az állami tanítóképző intézetektől, a mi idővel — vajha e félelmemben csalódnám — tanügyünk veszélyeztetője lesz, t. i. az, hogy a felszaporított gazdasági s ipari stb. oktatás mellett a leglényegesebb lélek- s módszertani képzés és képzettség hanyatlani fog. talán csak extraktszerü sablonos utasításokkal helyettesíttetik. Egynémely jelek eléggé okadatolják az ilyen félelmet, sőt az a gondolatot idézhetik fel, hogy a kántorképzést sem ártana elkülöníteni a tanítóképzéstől. A miniszteri Jelentés szerint »kelleténél nagyobb a felekezeti tanítóképezdék száma, és egyesek oly csekély népességüek. hogy fentartásuk alig látszik indokoltnak*. E megjegyzés teljesen jogosuit annyiban, amennyiben a felekezeti intézetek egy része nem rendelkezik elegendő jövedelemmel ; kettőnek egyesítésével s egyesült áldozatkészséggel jobban lehetne megoldani a tanítóképzés feladatát. Csak azt ne tegye a Jelentés, hogy pusztán a növendékek számával okadatolja a felekezeti tanítóképző intézetek fenmaradását vagy beszüntetését. Igen sikamlós ut ez a mai viszonyok közt! A tanítói pálya nem igen bir vonzó erővel ; a csalogatás fogásokkal történik: kedvezmények, jótétemények osztogatásával a tanítóképző tanulmányok folyama közben. Ahol többet osztanak, oda bizonyára több növendék törekszik. E tekintetben jellemző eset egyebek közt az, hogy az 1892. évi augusztus havában két növendék egyszerre két tanítóképző intézetbe folyamodott felvételért, állami és felekezeti intézetbe. Felekezeti részrehajlás és elfogultság nélkül várták, hol Ígérnek s hol adnak többet. Es beálltak az állámi tanítóképző intézetbe azzal a nyilt magyarázattal, hogy itt néhány forinttal nagyobb jótéteményt kapnak. Tehát egyik ördög a felekezeti tanítóképző intézetek szegénysége; melylyel szemben az a kényszerhelyzet áll, hogy tanítóhiány van, hogy az állami intézetek kedvező anyagi körülnényeik mellett sem elégítik ki a tanító-szükségletet, és hogy a felekezetek már ez oknál fogva is, de meg felekezeti érdekeik minél kedvezőbb kielégítése végett joggal fáradnak a tanítóképzésen. Másik ördög pedig, mely ellen az állami intézetek sincsenek biztosítva: a népiskolák szegénysége és az iskolák támogatására hivatott társadalmi körök szegénysége. Az 1890/91. iskolai évben, 71 tanítóképző intézet állott fenn, eszerint — miután a pápai megszűnt — egygyel kevesebb, mint az előző évben. Azonban a miniszteri Jelentés azt a megjegyzést teszi, hogy az ág. hitv. evangélikusoktól fentartott némely intézetek inkább theologus képzők levén, mások pedig csak főgimnáziumi tanterv alapján állván, »szigorúan véve nem tekinthetők tanítóképezdéknek.« Jelleg szerint a 71 tanítóképző közt volt: állami 25 (férfiak számára 18, nők számára 7), római kath. 24 férfiaké 14, nőké 10), gör. kath. 4 (férfiaké), gör. keleti 4 (a zombori férfi s nő), ev. ref. 3 (férfi), ágost. h. ev. 10 (férfi), izraelita 1 (férfi). Mindezeknek túlnyomó része elemi népiskolai tanítókat képzett és csak három (a budapesti állami kettő, és a kalocsai róm. kath.) foglalkozott polgári iskolai tanítóképzéssel.