Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-09 / 6. szám

leges élvezetében levő alapok s alapítványokra nézve sokkal kiterjedtebb, s nemcsak negatív ellenőrzésben, hanem pozitív intézkedésben is nyilvánul, ez magyarázatát amaz alapok származásában s természetében találja. Ép azért merőben jogtalan azok törekvése, kik a kérdéses alapokat az országgyűlés ellenőrzése, a felelős kormány kezelése alól ki akarják vonni. Ez az alkotmány világos megsértése volna. Hogy mily mértékben éltek királyaink mindenha eme joggal, bizonyítja, hogy Mária Terézia a földvári, pécsváradi s szegszárdi apátságokat a magyar tudományos egyetem alapjaiba kebelezte; bizonyítják II. József amaz intézkedései, melyekkel a felesleges zárdákat eltörülte, s javaikból a vallásalapot dotálta; bizonyítják a Hármaskönyv I. r. 10. cime, az 1548: XII. és az 1550: XII. t.-cikk. mely szerint az elpusztult egyházak, káptalanok s konventek jövedelme iskolák felállítására és tudós férfiak ellátására fordíttassék; hogy a megürült egyházi javak jövedelmei a királyi kincstárt, illetőleg most a vallásalapot illetik; a királyi fiskus öröklési joga a római katholikus papi személyek után, ugy hogy a főpapok még végrendeleteket is csak a királyi felség jóváhagyásával tehetnek. Az 1723. évi LXX. t.-c. igy szól: »Bármely kegyes alapítványok felügyeletét és annak számadatok melletti megvizsgálását... Ő szent Felsége legfőbb hatalma s apostoli tisztéhez képest... magának kegyelmesen fentartotta. És a királyi helytartó tanács kebeléből némelyeket kirendelt, kik a fentebbiekre egyedüli s különös gondot fordítsanak. Pauler Tivadar akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter a képviselőház 1871. évi ápril 22-iki ülésén maga hivatkozott arra, hogy Mária Terézia 1773-ban a jezsuita-rendet eltörlő pápai rendelkezések ama részéhez, mely e szerzet vagyonáról intézkedik s Róma számára vindikálja, a királyi tetszvényt nem adta meg. Természetesen, ez a legfőbb királyi jog, mely az itt hivatolt törvény nyilatkozata szerint ép oly mértékben ered a legfőbb felügyeleti felségjogtól, mint az apostoli cim kiváltságából, manapság a felelős kormányzat s parlamenti rendszer természetének megfelelőleg gvakorlandó. A fentebbi fejtegetésekből minden elfogulatlan ember előtt világos, hogy a magyar királyt a honi római kath. egyház körül megillető jogok, melyek együttvéve királyi főkegyúri jog név alatt foglaltatnak össze, nagyobb részben az állani közjogából fakadnak, a magyar királyt, mint ilyet illetik az állameszme természetes kifolyásai; tehát már ennélfogva is a felségjogok sorába tartoznak s róluk, mint souverén államiság alkotó részeiről semmi külső, világi vagy egyházi hatalom nem intézkedhetik; e jogok kisebb része a pápa által adott apostoli kiváltság folyománya; azonban ez az apostoli cim sem vonható vissza a pápa által egyoldalulag, mert a magyar királyok s nemzet számtalan, a katholikus egyház irányában hozott áldozatainak viszonzását képezik, s mindaddig, mig a római katholikus egyház ez előnyökről s javadalmakról le nem mond, a moralitás és a jogosság legelemibb követelményeinek arculcsapása nélkül sem az apostoli királyi cim, sem az itt előszámlált jogok megsemmisítésére nem gondolhat. A népek ma már nem gyermekek, hogy Péter állítólagos örököse, mint kegyetlen atya uralkodjék fölöttük, s szeszélye, hatalmi vágya s nagyon is földi célokat kergető politikai törekvései szerint virgácsolja őket, azok pedig megcsókolják a büntető kezet s a felettük suhogó vesszőcsomót. I)r. Bartha Béla. ISKOLAÜGY. Közép- és főiskolai tanügyünk a zsinaton és zsinat után. Zsinatunk 1892. december 6-án befejezte tanácskozásait. És ha törvényeink Ő felsége királyunk szentesítését megnyerik : a zsinati atyáknak legfölebb a szentesített törvények kihirdetése végett kell még egyszer Budapestre feltörekedniük és egyházunk alkotmánya legalább egy évtizedre meg lesz állapítva. Nem céljuk e soroknak, bármily tanulságos lehetne is az különben, hogy zsinatunk egész folyamára, tanácskozására, külső és belső arculatára akárcsak röviden is visszatekintsen; de egy általános, tisztán egyéni megjegyzés mégis önkényt tolulván tollam alá, legyen szabad azt, mielőtt tárgyamra tüzetesen áttérnék, röviden érintenem. Zsinatunk tanácskozásai egy komor háttért mutatnak, a mely a két előző ülésszak tárgyalásai alkalmával is fel-feltünedezett, de talán egyszer sem oly szembetűnően, mint a »Köznevelésről és Közoktatásról* szóló javaslat tárgyalásánál. Értem e komor háttér alatt azt a szomorú benyomást, hogy eltekintve egy pár talán kelleténél is erőteljesebb vitát keltett kérdéstől (erdélyi zsinati képviselők választása, a nagyobb népességű egyházak szavazata, konventi képviselők választása stb. stb.) egész működésünket bizonyos bágyadt bátortalanság. §-ok formáihoz való tapadás, óvatos tartózkodás, általában kimért megkötöttség jellemzi. Ellenben annál ritkábbak voltak az ujabb, merészebb és egyszersmind termékenyítőbb gondolatok, még inkább az ilynemű alkotások. Mintha szegénységünk, erőtlenségünk és önelhagyatottságunk nyűgöző tudata nyomakodott volna a lelkekre; mintha annyi országos törvényen alapuló jogaink érzete kihalt volna a szivekből, avagy mélyen eltemetve szenderegne ott. No annak a közmondásos kálvinista keménynyakvságnah épen nem mutattuk távoli jelét sem, holott az ellentáborban, és egyáltalában nem általunk, fölvetett és egyházi életünket, százados jogainkat alapjában érdeklő egyházpolitikai kérdések mintegy felhívtak volna az önérzetes szóra, álláspontunk határozott körvonalozására. Opportunus bölcseséggel elhallgattuk vagy átsiklottunk minden ilyen félén. De mondottam : általános megjegyzések tétele, különben is eső után köpönyeg volna, nincs akaratomban; csak zsinatunk utolsó ciklusának egyik legfőbb tárgyára: ev. reform, gimnáziumi és részben főiskolai tanügyünket illető tanácskozásaira óhajtók az alábbiakban visszapillantani. Első, a konvent készítette »Köznevelési és Közoktatási szervezetiünk, szintén a lényegbe mélyen be nem hatolva, de mégis jóval bővebben részletezve, foglalko-