Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-30 / 48. szám

nézve ismeretes adatai szerint csak 1116 helyen nincs kivetve községi adó, továbbá csak 1482 községben marad a pótadó 20%-on alul s igy a községek zöme 20-°/o"ot meghaladó pótadóval van megróva. A közgazdasági viszonyok folytonos javulásával azonban ez a helyzet is fokozatosan jobbra fordul, de ehhez idő kell. TÁRCZ A. Az angol protestánsok vallási életéről. Mutatvány a »Protestáns uj képes Naptár«-ból. (Folytatás és vége.) Az egyén jelleme azonban csak akkor fog megfelelni áldásos hivatásának, ha elveit nemcsak maga követi, hanem azokat másokban is foganatosítani képes. És ez sehol annyira nem érvényesíthető, mint a családi élet körében. Itt lehet reménylenünk, hogy a buzgó szülőnek szelleme áthatja a fogékony kisded valóját és az üdvös példa áldást fog hozni a jövő nemzedékre. A keresztyén társadalomban a családi kör az a tér, a melyben az egyéni kötelességek annyifélesége talál kifejezést: ez tökéletesíti az egyén jellemét. A házasfelek egymáshoz való viszonya, az apa önfeláldozó munkálkodása övéiért, az anya odaadó gyöngédsége, a gyermek hálás viselete szerető szülei irányában, s a testvérek egymás iránti engedékenysége — mind megannyi gyöngéd kötelességgel járó feladat, melyet ha nem ismerünk, s abban nem növekedünk, a csonka jellem mi egyébbé váljék legtöbb esetben féktelen önzésnél! Eme kötelességeink teljesítésében, mennyire szükségét érzi gvöngeségünk egy valódi istápnak, melyet csakis a vallási morál, a szentírás törvénye nyújthat. Tudjuk, hogy a legjobb akarat melleit a legjobb jellem is, mint minden a mi emberi, ki van téve a hanyatlásnak; a kert burjánnal fog benőni s megöli a nemes növényt, ha szorgalommal nem gondozzuk. A régi puritánok a Bibli < tanulmányozásán kívül az imádkozást és a buzgó éneklést a családi körben egészen meghonosították; a Bibliát különösen azért, mert minden tételét, minden szavát mintegy az angol nyelven történt kijelentésnek szerették tekinteni, s azért volt a nyilvános istenitisztelet mindég oly lélekemelő. Nagybrittaniában a vasárnap még mindig mély csendű ünnepély; Londonban a posta sem jár az nap, a boltok zárvák, és a hétköznap tömeges utcák elhagyottan, majdnem síri csendben állanak és csak a midőn a templomi harang megkondul, akkor hullámzik az ünnepies népcsoport az Ur háza felé. Mind ez, kivált a kontinensről ide érkezett idegenre, kimagyarázhatlan hatást gyakorol. Álbuzgóságnak nevezni az ily jeleneteket még sem lehet; ugy látszik inkább, hogy ez egy átható komoly érzelemnek a kifolyása és mintha minden egyén érezné a nagy felelősséget, melyet a Gondviselés nemzetére hárított az által, hogy ezen alig huszonhat millióból álló nemzetét több mint háromszáz ötven milliónyi tömeg sorsáért felelőssé tevé! S ezt minden gondolkozó angol érzi is. A nyilvános istenitisztelet és a zsúfolásig telt templomok csak egyik kifejezése az angol vallási érzületnek, a másik, mely mintegy gyökere az előbbinek: a családi tűzhely körül végbe menni szokott fohászkodás, ez az envszerü, alázatos és lángoló áldástétele az érző szívnek teremtőjéhez, a midőn erőt kér gyöngesége istápolására, feladatainak teljesítésében — hálát adván az élvezett jótéteményekért, beismerve bűnteli gyámoltalanságát, bízván végtére az igazság győzelmében. Ily érzelmeken keletkezett a most említett buzgó puritán szokás, mely nemzedékről-nemzedékre megörökíttetett az angol családi életben. A rendes családi fohászkodás áldásos befolyást gyakorol minden egyes családtagra, és a hol az nem divatos, nem csoda ha viszály, indulatoskodás és egyéb gyászos ferdeségek vannak ott napirenden. »De hogyan is legyen az máskép? — kérdi egy angol író; — a hol mulasztás történik a teremtő Isten iránti kötelességeink teljesítésében, hogyan hasson ott a kötelességteljesítésnek szelleme a családtagoknak egymás iránti viselkedésében, hisz a családi élet főcélja a léke és szeretet»Meg vagyok győződve« igy folytatja tovább »és bizton hivatkozhatom azoknak tapasztalataira, a kik rendesen megtartják az egyszerű családi fohászkodás gyakorlatát háztartásaikban, mennyire képes az ily üdvös gyakorlat elejét venni és lecsillapítani a szerencsétlen szenvedélyeket, a minőkre a nem fegyelmezett magaviselet annyira hajlandó s ez kisebb-nagyobb mértékben előfordulhat minden családban; kívánatos tehát, hogy a családtagok között, ide értve a cselédséget is, egymás iránti benső vonzalom gerjedjen. A családfő szíve gyöngédséggel és szeretettel teljék el azok iránt, a kik tőle függenek s ők viszont bizalmas szeretetükkel ajándékozzák meg érette. A jó apát az engedékeny, elnéző gazdát mindnyája mintegy óvó angyalként fogja tekinteni.* Egy más angol író meg igy nyilatkozik: »A szokásos ima hatalmas tényező a család életében; rokonszenvet támaszt a tagok között, és elvonja lelkületünket, ha csak néhány percre is. a zsibbasztó mindennapi foglalkozásoktól ; megpihentet esténként és reggelenként a ránk nehezedett gond és izgalmaktól. Magába száll az ember és érzi, hogy van Isten — »kit a bölcs lángesze fel nem ér« és van szellemi világ, melynek részese mindegyikünk, s ez irányítja lételünket a jövendő élet partja félé, a hol az emberiség reménye összpontosul. Innen keletkezik és megerősül a hit, hogy Teremtőnk zsámolya előtt felelős lények vagyunk«. A skót hitszónok Buchanan, nagyon érdekesen hasonlítja össze a családot, a hol az Isten szava hallatszik mindennap, oly családdal, a hol az hiányzik. Érdemes, hogy idevágó jegyzeteit tüzetes figyelemre méltassuk. >Mily szomorú dolog az — mondja Buchanan — hogy van számos család e hazában, a hol az Isten tisztelete ismeretlen; körében nem hallatszik a hála szózata, nem tudja, mi módon adjon kifejezést a szív hálájának az Isten jóságáért. Van talán öröm és mulatozás, és hárfa