Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-30 / 48. szám
ront tehát az ezeket szabályozó 1868. évi vallásügyi törvénynek. Ezt a gyűlölt törvényt minden áron meg akarja változtatni: 1-ször abban az irányban, hogy a szülők szabadon rendelkezzenek gyermekeik vallásos neveléséről. Nem uj dolog, régen zúgják az ultramontánok s még szabadelvű mázt is adnak neki. 2-szor abban az irányban, hogy az áttérés megrendszabályoztassék ; a kath. vallásról másra való áttérés azzal korlátoztassék, hogy az áttértek tovább is a kath. kánonjog szabályai alatt maradjanak, s viszont a római egyházba tértek azonnal a római kánon szabályai alá vettessenek. Szóval az 1868. LIII. t.-c. 8. §-ának akként való módosítása, hogy a római egyház az áttérésekből és kitérésekből is hasznot húzzon, a többi egyházak pedig tervszerűen megrövidíttessenek. Mert mit eredményezne ez a tendenciózus módosítás ? 1-ször a római egyház számára oly kivételes privilegizált állást teremtene, mely az államot sértené, ós a többi egyházakat szégyenletesen megalázná. 2-szor a vallások ós egyházak közötti reciprocitást és paritást, s ezzel az egész interconfessionalis törvényhozást összetörné. 3-szor visszaállítaná a régi üldöző rendszert, még pedig nemcsak a protestánsok, hanem az összes nem-kath. vallások és egyházak ellen. Schlauch az interkonfesszionális törvénynek amaz elvi kijelentését: »az áttértnek vallási cselekményei azon vallás szabályai szerint ítélendők meg, melybe az áttérés történtcc, azért akarja megdönteni, hogy a római egyház a kitértek felett is tényleges jurisdictiót gyakorolhasson. E törvény óta ugyanis a ki protestáns vallásra tért át, azt a bíróság a házasság kötelékéből kiszabadította, az áttért áldozár vagy szerzetes érvényes házasságra léphetett stb. Úgyde ez az igazságos és méltányos törvény sehogy sem tetszik a túlzó rómaiaknak, sérti az »egyház« tekintélyét ós egyeduralmi törekvését. Ezért küzd ellene most oly mérgesen a reakció. Már pedig ez a törvény a paritás és a jogegyenlőség elvén nyugvó igazságos és méltányos törvény. Azt tartja, hogy »quod uni justum, alteri aequuma. Ausztrián kívül minden művelt államban uralkodó jogi és erkölcsi elv. Még a római kánonjog is ezt alkalmazza, mikor a protestáns vallások bármelyikéről a katholikus hitre áttért egyén cselekményeit az áttérés után nem a protestáns, hanem a kath. kánonjog szerint ítéli meg. De Schlauch a maga felekezeti elfogultságában még a saját egyháza jogelveit is képes megtagadni, csakhogy árthasson az anynyira gyűlölt protestánsoknak. Ámde a törvényt ekként módosítani képtelenség. »Annyi volna ez, mint máglyán égetni meg a vallásegyenlőséget, a szabadságot és paritást biztosító minden törvényünket. Annyi volna, mint visszarohannunk ós meg sem állnunk a középkorig.« »Bach setét reakciója nem elég fekete, hogy méltó lehetne Schlauch püspök reakciójának fekete szinéhezá (Severus). Es a mi a legveszedelmesebb: a vallási békét örökre száműzné ez a kizárólagos rendszer ebből a sok vallású és tekintélyes hitfelekezetekkel biró országból. íme a nagyváradi püspök mint a felekezetek közti békés viszony felforgatója, a vallási háború megindítója. »Vissza akarja lökni Magyarországot a vallási reakcióba®. Vissza akarja állítani az 1791 előtti állapotokat. Zászlaját nem a magyar nemzet geniusának ós nem a felvilágosodottságnak és nem a keresztyén szeretetnek szellője lengeti, hanem a felekezeti gyűlölködés, az ultramontán kizárólagosság lehellete, mely »súlyos, nehéz atmoszférával tölti be Schlauch memorandumát. Mintha a mult penészes kamrái nyílnának meg!« Az ily szellem ellen örökre tiltakozunk ós a végsőig küzdünk, ugy is mint szabad magyarok, ugy is mint hű protestánsok. . Sz. F. A felekezeti iskola mint nemzeti iskola, A közoktatási tárca idei költségvetési vitájában, örömmel jelezhetjük, a tanügyi, a kulturális szempont volt az uralkodó. A honatyák egy kis iskolapolitikai stúdiumot is csináltak, s nem lovagoltak szüntelen az egyházpolitika vessző-paripáján. A közoktatási beszédekben a »nemzeti iskola (( hangzatos jelszava dominált. Az iskolának, különösen a népiskolának nemzeti szellemben való reorganizációját hangoztatták minden párton. A nemzetiségi kérdés nyomása alatt egész politikai dogmává izmosult a magyar nemzeti eszme a közoktatás szolgálatában. Csak ugy ropogtak-pattogtak a szebbnél szebb hazafias frázisok ebben az irányban. Es ez rendjén is van. Ebben az országban a magyar nemzeti kultúrának kell elsőséggel birnia. Annak kell vezetnie, annak kell vonzania, annak kell uralkodnia. Vajha alkotmányunk visszaállítása óta nemcsak szóval, de cselekedetekkel, intézményes alkotásokkal is mindig ezt az eszmét szolgálták volna törvényhozóink!