Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-02 / 5. szám

munkálata Ő császári és apostoli királyi Felségéhez a legfelsőbb jóváhagyást és megerősítést kérő irattal együtt a zsinat elnöksége által a kormányhoz félterjesztetvén, a kormány az egyház alkotmány tervezését — az ügy fontosságát megillető — beható tárgyalás alá vette s azt minden részeiben figyelemre méltatva, mint vallás- és közoktatásügyi minisztert, engem bizott meg, hogy a kormány észrevételeit — melyek az állam és egyház közötti viszony és az állam érdekei által határoztattak — legalázatosabb előterjesztésben Ő Felségének legmagasb szine elé juttassam. Ő Felsége f. évi január 14-én Bécsben kelt legfelsőbb elhatározásával az előterjesztés tartalmát helyeslő tudomásul venni és legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a zsinati munkálatra vonatkozó s a legalázatosabb előterjesztésben foglalt észrevételeket a zsinat elnökségével azon felszólítással közöljem, hogy azokat az e végből ismét egybehívandó zsinat elé terjesztvén, ugyanezt felhívja, hogy munkálatát az észrevételek figyelembevételével átalakítva, az én közvetítésemmel ő Felségéhez helybenhagyás és megerősítés végett terjeszsze fel. Ugyanezen legfelsőbb elhatározásában ő Felsége legkegyelmesebben felhatalmazni méltóztatott engemet arra, hogy a zsinat, elnökségével Ő Felsége nevében tudassam, miszerint a bemutatott egyházi alkotmány jóváhagyását — az észrevételeken kívül — mi sem gátolja. Ezen hódoló tisztelettel vett legfelsőbb elhatározásnak megfelelőleg van szerencsém a legfelsőbb helyen bemutatott zsinati munkálatot a következő észrevételek kíséretében az országos zsinat elnökségének visszaküldeni. Az egyházi alkotmány első öt részére nézve csupán egyetlen egy észrevétel merült fel és pedig a kormányrendeletek közlését, végrehajtását tárgyazó 127. §-nál. A püspök és az egyházkerületi felügyelő ugyanis a kormányrendeletek végrehajtását eszközlik, azon: kormányrendeletek azonban, melyek az egyház közjogi állását érintik és az egyház alkotmányával vagy hitelveivel ellenkeznek, közgyűlési tárgyalás előtt nem teljesíthetők és nem körözhetők. A kormány távolról sem kívánja megtagadni a püspöktől és az egyházkerületi felügyelőktől, vagy az egyházkerületi közgyűlésektől a felhivás jogát a kormány sérelmesnek talált rendeletei ellenében; azonban, mivel az egyházkerületek csak egyszer tartanak rendszerint közgyűlést évente, szükségesnek látja, hogy sürgősség esetében, más alkalmas mód hiányában, rendkívüli közgyűlés egybehivása által lehetővé tétessék az, hogy a püspök, illetve egyházkerületi felügyelő által sérelmesnek tartott sürgős rendelet közgyűlési tárgyalás alá kerüljön, be nem várván a rendes közgyűlés határidejét. Meg nem engedhető továbbá, hogy az államhatalom egész általánosságban és mindenkor nyújtson segélyt az egyházi hatóságok által hozott és pénzbírságokat, pénzbüntetéseket, eljárási és perköltségeket, valamint kártalanítási igényeket megállapító határozatoknak, vagy egyezségeknek kényszer utján való behajtása körül, ugy, amint az a 7. és 440. §-okban körvonaloztatik. A pénzbüntetés és pénzbírság behajtásánál az államsegély megadása elvi alapon nem teljesíthető, mert az egyházi hatóság ily hatáskörrel csak törvényhozási uton volna felruházható, mert ez kitörültetett az ev. református egyház alkotmányi szervezetéből is, mert végül az ily büntetések végrehajtása óvó intézkedések nélkül nem teljesíthető, jelesen a nélkül, hogy állami hatóság legalább is kiválóbb esetekben bizonyos korlátok között felülbírálható jogát ne érvényesítse. Sértené azonban az autonomiát, ha az állam ily esetekben felülbíráló jogot gyakorolna. Egyébiránt felemlítendő, hogy mivel a pénzbírság és pénzbüntetés vagy egyházi fizetéses alkalmazott ellen mondatik ki, vagy nem, az egyháznak módjában áll az engedelmességet másfélekép biztosítani. Kimondhatja az egyház ugyanis azt, hogy a ki ily jogerős határozat ellen engedetlen, az fegyelmi vétséget követ el és hivatalát veszti, a mig eleget nem tesz a határozatnak, egyházi hivatalra és alkalmazásra nem bocsátható; sőt, ha az illető fizetéses alkalmazottja az egyháznak, az ily bírság vagy pénzbüntetés, járandóságából vonható le. Ha az állam megadná a segédkérést a 7. és 440. §-okban érintett ügyekben hozott jogerős határozatok foganatosításánál, minden helyreigazítás és a szükségesnek tartott módosítások nélkül, az esetben magánjogi természetű érdekek is sértetnének meg. A 329. §. ugyanis oly jogviszonyokra és vitás ügyekre is terjeszkedik ki egész általános kitételekben, melyek túlnyomólag vagy épen egészen magánjogi természetűek. Igy az egyházak elválásánál felmerülhetnek a vagyon és közös tulajdon megosztásának, az alapítványok elkülönítésének kérdései; valamint, hogy az egyházi tisztviselők örökösei is még elmarasztalhatók volnának. Ha már most a 7. §-ból e szavak > valamint pénzbüntetés (pénzbírság)« kihagyatnak, e szakasz ily módosítás mellett a 6. §-sal együtt magában foglalják azokat az eseteket, a melyekben az állam karhatalmat is ad és a végrehajtást is teljesíti. A 440. §. uj eseteket nem tartalmazhat és ezért az összhang legjobban helyreállítható, ha a 440. §-ban hivatkozás történik a 6. és 7. §-okra. E végből szükséges, hogy a 440. §. következőleg szövegeztessék: »Ellenszegülés esetében a karhatalom kirendelése iránt, valamint akkor is, ha pénzbeli elmarasztalás behajtása válik szükségessé, a mennyiben a 6. és 7. §-ok eseteinek valamelyike forog fenn, az államhatalom, segélye és eljárása végett a világi hatóság keresendő meg. A megkeresést a kiküldött jelentése alapján a kiküldött egyházi törvényszék elnöksége eszközli.« Ezek azon észrevételek, melyek a kormány egyértelmű megállapodása szerint hódolatteljesen Ő Felsége elé terjesztetvén és Ő Felsége által is helyeseltetvén, azoknak az országos zsinat elnökségével való közlése nekem legkegyelmesebben meghagyatott. Mihez képest van szerencsém felhívni a zsinat elnökségét, hogy ezeket az e végből ismét egybehívandó orszá-