Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-23 / 47. szám

nem az adminisztráció. Ez utóbbiból, valamint az iskolai tudományból is minél kevesebb. Az adminisztrációra ott vannak az egyházi testületek, a tudomány művelésére az akadémiák. Az értekezleteken a vallásos-erkölcsi élet fejlesztése, a belmisszió és cura pastoralis elvei, intézményei, eszközei, módjai, nemei, sikerei, hasznai stb. álljanak mindig előtérben. Épülni, okulni akarjunk ott és ne a tudomány és az adminisztráció kazuistikáival vesződjünk. Az értekezleteken ne adminisztráljunk, hanem evangélizáljunk, mert csak akkor épülünk ós építünk igazán. Az értekezletek formáját illetőleg is el kellene némileg térnünk az ecldigi gyakorlattól. Ne legyenek azok csupán lelkészek zárt értekezletei, hanem a lelkészek és müveit világiak közös tanácskozásai az anyaszentegyház építésére. Tartassanak a művelt világiak és a lelkészek részvétével egyházmegyénként az erre alkalmas gyülekezetekben felváltva, oly módon, hogy a tanácskozásokat mindig a templomban tartandó rövid alkalmi imából ós beszédből álló istentisztelet előzze meg, melyre a vidéki intelligentia és a helybeli nép (ez a szószékből, amaz személyenként felszólítva) meghivassék; intentisztelet végeztével a lelkészek ós művelt világaik részvétével (ide értve a tanítókat és a tanárokat is) tartassék azután meg a tulajclonképi értekezlet, kijelölt tárgyakról, felkért előadók által gondosan előkészítve. A tanácskozások eredménye rövid pontozatokba foglalva jegyzőkönyveztessék s az egyházmegyei gyűlésnek beterjesztessék. Az értekezleteknek a művelt világiakkal, az ülésnek ünnepélyes isteni tisztelettel való kibővítése csak termékenyítő és áldásos lehet. A világi elem tapasztalatainak kicserélése a lelkészekével s ezeknek amazokkal való szellemi ós társadalmi érintkezése mindkét félre nézve bizonyára üdvös lenne. Sok művelt egyháztag bevonatnék, sok ismeretlen erő megnyeretnék, sok lappangó buzgóság tápot ós irányt nyerne az ily vegyes értekezletek által. Magának a lelkészi karnak pedig társadalmi emelésére, tevékenységének fokozására, munkája nehézségeinek méltánylására, áldásainak közvetlenebb megismerésére vezetnének az ily összejövetelek. Az individuális és lokális érintkezésben nagy erőfejtő, közszellem-teremtő hatalom rejlik, melyet a mi egyházunk még nem eléggé használ fel. Ezeket az összejöveteleket T. E., először is traktusonként, illetőleg a hol a viszonyok kívánják, körönként kellene szervezni, mint mondám, a világi elem bevonásával. Megjegyzem itt, hogy nemcsak az egyházi tisztséget viselő (gondnok, tanácsbiró, presbyter) világiakat értem, hanem minden művelt ós érdeklődő hitfelünket. Azután egyházkerületenként s alkalmilag (pl. a konventi, zsinati ülések idején) egyetemes egyházilag is. Az egyházi testülelekkel és hatóságokkal csak erkölcsi kapcsolatba hoznám ezeket az értekezleteket, oly móclon, hogy az értekezletek a magok jegyzőkönyveit az illető testületeknek kötelesek legyenek bemutatni, de velők szemben csak kérelmezési ós indítványozási joggal bírjanak; határozati jog pusztán belkörűleg saját tagjaikkal szemben illesse meg őket. Ime T. É., ily szellemben és ily keretben, belmisszióra irányozva és a világi elem bevonásával, óhajtanám én az úgynevezett lelkészi értekezleteknek az újjászervezését, mi végből van szerencsém a következő határozati javaslatot a jelenlevők becses figyelmébe ajánlani: »Mondja ki az értekezlet 1-ször, hogy a lelkészi értekezletek tartását a valláserkölcsi élet belterjesebb fejlesztése, a belmissziói tevékenység fokozása és a lelkipásztori gondozás sikeresebb gyakorlása érdekében hasznosnak és célszerűnek tartja; 2-szor, hogy az értekezletek szervezését első fokon kisebb körönként és egyházmegyénként, azután egyházkerületenként kívánatosnak, sőt szükségesnek itéli; 3-szor, hogy a szervezésnek minél gyorsabb megindítása és keresztülvitele végett ez az értekezlet a maga elnöke utján az egyházmegyék és egyházkerületek elnökségeit tisztelettel fölkéri«. Szőts Farkas. Tovább egy lépéssel. . . . — Pár szó az evangélizálás érdekében. — Róma, ha tudott volna tanulni, mikor az egyházújításnak századról századra feltünedező előhírnökei figyelmeztették ; ha megértette volna az idők jeleit és azt, hogy e jelek a kielégítés után vágyódó lelkek szükségleteiből származtak; ha határtalan elbizakodottságában nem lett volna arról meggyőződve, hogy a reformtörekvések elfojthatok az egyház hivatalos tekintélyével vagy szükség esetén hatalmával; ha a pápaság betetőzött egyházszervezetében elbizakodva — nem arra akarta volna felhasználni szolgáinak legjobb tehetségeit, legkitűnőbb erőit, hogy egyházalkotmánya körül ujabb és ujabb védbástvákat emeljen és a belső helyett a külsőt ápolja; — hanem maga lépett volna a javítás terére, maga kereste volna fél a bajok forrásait s reformálta volna az egyházat in capite et membris legalább olyanná, a minővé lett a pápás egyház a reformáció után, épen ennek hatása alatt: sok idő telhetett volna még el, hogy az evangéliumi egyházak megalakuljanak s alapjában megingassák a római kath. egyházat, illetve a pápaság hatalmát! De Róma nem tanult, nem értette meg a fel-feltünedező jelenségeket. És mind sűrűbben', mind nagyobb erővel támadtak ellene a reformáció előhírnökei, melyekről Révész Imre igy szól: Már Nagy Károly korában emelkedtek fel tekintélyes szózatok s ily szózatok a későbbi idők folyamában is a romlás több pontja felett folyvást ismétlődtek. Tagadni nem lehet, hogy ezen szózatok és átalában* a feltámadt ellenzék küzdelmei nem minde'nkor