Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-16 / 46. szám

egymást szeretitek.« Ez az istenfiuságra helyezett feltétlen ember-szeretet adja meg sajátos szinét és jellegét a ker. felebaráti szeretetnek. Nos már, t. K., eme szeretet erőinek ápolásában, műveinek gyakorlásában, intézményeinek fejlesztésében a nők határozottan előnyben vannak a férfiak felett. A sze­retet világában, éppen mint az otthonban, a nő a nagyobb, a nő a mester. ^111 van a nő elemében, ez az ő világa*, mondja Tompa. »Itt van az ő népe : a kisdedek, az árvák, a betegek, az öregek, a szegények, a nyomorultak sere­gében. Tisztének egyikében sem oly magasztos a nő, mint a felebaráti szeretetben. Észreveszi a rejtett könnyűt, meg­érti a néma ajkak panaszát is, lelkének egész melegével hajol a nyomorult és szenvedő felé«. Ki tudna beteget ugy ápolni, sebet ugy kötözni, sebzett szivet ugy vigasztalni, elesettet ugy felemelni, árvának ugy anyja lenni, mint a nő, a keresztyén lelkületű nő?! A -keresztyénség egyházi keretben és más társa­dalmi formákban kezdettől fogva sokat tett a szeretet műveinek gyakorlására. És legtöbbet a nők által. Érdekes tudni, hogy az első keresztyén jótékony egyesületet is nő alapította. A joppei Tábitha nevéhez fűződik a dicső eszme: társadalmi szövetkezés által állandó menhelyet teremteni a nyomorultaknak. Maga köré gvüjté a kegyes, tevékeny nőket, az özvegyeket és szenteket s velők a felebaráti szeretet által szövetkezvén, egyesületet alkotott, hol gondoskodtak a szegényekről, ápolták a nyomorul­takat, táplálták az éhezőket, sőt saját kezökkel szővén, varrván, ruhát készítettek a ruhátlanok számára. A joppei szerény szövetség lett bölcsője azoknak a nagyszerű fele­baráti s jótékony intézeteknek, melyek a világ minden művelt népei között virágoznak; azoknak a nagyszámú keresztyén egyesületeknek, hol a kisded, az árva, a sze­gény, a testi és lelki beteg enyhülést és ápolást talál, s melyek annyi könyet letörölnek, annyi kínt lecsillapítnak, annyi nyomort enyhítenek s oly sok lelket megmentenek, jobbára nők által. Korunk társadalma hazánkban és külföldön sok virágzó szeretet-intézményt állított fel és tart fenn nagy­részt a nők szeretet-munkájával. E mi székes fővárosunk­ban is számos jótékony intézet van, melyekben nemes szívű nők áldoznak a szeretet oltárán. Hogy a divatos jótékonykodásban és egyletezésben az önzetlen szeretet mellett mi és mennyi irandó az emberi hiúság és feltűnési vágy számlájára: azt most nem vizsgálom. De azt őszin­tén és szivem mély fájdalmával sajnálom, hogy ebben a mi eklézsiánkban a szeretet-intézmények dolgában még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Nekünk is van, evan­gélikus hittestvéreinkkel közösen, egy árvaegyesületünk, melynek tevékeny női választmányában néhány lelkes urnő tiszteletre méltó munkát végez Szegényháztéri árva­házunk 100 árvája körül. Oh de mily sok még az elhagyatott, az elzüllött árva nemcsak a fővárosban, hanem a mi gyülekezetünkben is, kik ínségnek, nyomornak s erkölcsi romlásnak kitéve itt lézengenek a főváros utcáin. Ha több volna az árvákkal gondoló kegyes Tábithánk. kevesebben lennének az elhagyatott árvák! Nekünk is van ős Buda várában egy ifjú egyesületünk, »Nagypén­teki ref. tarsaság« a neve s azt a szép célt tűzte maga elé, hogy a züllésnek indult gyermekeknek *0tthon«-t alapít­son; ámde az ez évben elvetett mustármagocska csak most kezd csírázni: sok női sziv melegére, sok jó lélek szere­tetére van még szüksége, hogy kihajtson s fává izmosuljon! Nekünk is van, német református testvéreink buzgóságából, egy Bethesdánk, vagy betegek korháza, aggok menháza ott künn a Városligetben, hol néhány kegyes diakonissza valóban istenes munkát végez a szenvedők testi-lelki bajainak enyhítésével. Oh de hány hitfelünk, egyházunk­nak hány tagja lehet, a ki hírből is alig ismeri, nem hogy tényleg gyámolitaná. segítené azt a szép szeretet-intézetei! Nekünk is van, azaz hogy lesz majd talán, a joppei Tábitha-szövetség mintájára szervezve, oly Tábitha-egye­sületünk, mint a minő az evangélikus hittestvérekké ott a Deák-téren, hol erős liitü és nagy szeretetü keresztyén nők. öregek és ifjak, özvegyek és férjesek, sőt hajadonok is hetenként egyszer az iskola egyik termében összegyüle­kezve, mint a joppei szent asszonyok, ruhát varrnak a ruhátlanoknak, kenyeret osztanak az éhezőknek, meg­látogatják a betegeket és a szűkölködőket pénzzel se­gítik. Igen, t. Közönség, nekünk is lesz, mert lenni kell Tábitha egyesületünknek, hol eklézsiánknak nemes szívű hölgyei megfogadva a Krisztus parancsát: az éhezőnek enni adnak, a jövevényt befogadják, a ruhátlant felru­házzák, a beteget meglátogatják s a szeretet isteni hatal­mával enyhítik a nyomort és irtják a bűnt. Mikor jön el ez az idő, mikor a mi hölgyeink is tömegesen és egyesült erővel gyakorolják ezt az istenes szeretet-munkát, nem tudom; de azt tudom, hogy az az idő nem messze van már, mert a társadalomban mutat­kozó hitébredés s az ebből támadó nagyobb hit és munkásabb szeretetet meddő és terméketlen sokáig nem lehet! Szőts Farkas. Sztárai Mihály Baranyában és Tolnában. (Folytatás és vége.) Ha nem is szorosan a Tamás pap által előadott módon, de kétségkívül azt megközelítő formalitások közt ment végbe a nagy Szegedi felavatása is. A nevezetes alkalommal jelen volt Baranyának papsága, mikor Szegedivel együtt több mások is részesültek a felavatásban, mely a legnagyobb ünnepélyességgel celebráltatott az 1554 ik évben, azaz — mint Skarica mondja — Laskóra menetelének első évében. Pappá avattatván, letette tudománya és eddigi működésének legfénylőbb címét, melylyel Mesternél? hivatott s ettől fogva Doktornak neveztetett. Ugyanekkor, vagy nem sokkal ezután egy más neve­zetes és figyelemre méltó dolog is történt Szegedivel, a mennyiben az összes gyülekezetek egyhangú szavazatával •— communi omnium suffragio — az egész Baranya Generális Superintendenséül választatott életének 49-ik évében.1 1 Hogy a püspök-választásba nem egyedül a papság, hanem a gyülekezetek is befolytak, nem csupán Skarica mondásából követ

Next

/
Thumbnails
Contents