Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

mindez pápistás felfogás. Mert a keresztyén embernek akármely pályán él is, a Krisztusnak kell szolgálnia s a neki adott mérték szerint, positiv munkát kell végeznie az Isten országa terjesztése s az egyház építése érdekében. És ha ez az igazság elhalványodik némely korban, aminthogy a mi egyházunkban ez idő szerint tényleg elhalványodott, akkor, ha még ugy hangsúlyozzuk is, hogy a theologusokat a Krisztus szolgálatára képezzük, illuzoriussá lesz minden igyekezetünk s az egész Krisztusnak való szolgálat voltakép azt jelenti, hogy a lelkésznek bizonyos kereteket ki kell töltenie, bizonyos cselekvényeket előirt szabályok vagy minták szerint végre kell hajtania, a miknek a Krisztus szolgálatához vajmi kevés közük van. Epen azért, ha a lelkészképzés igazi célját szabatosan meg akarjuk határozni s ha jól megakarunk felelni e kérdésre, mire kell nevelnünk a magyar református ifjú theologust, akkor az egyházi élet mivoltáról helyesebb fogalmat kell alkotnunk, mint a minőt eddig alkottunk. Az egyházi életet ugy kell felfognunk, mint a különböző tehetségű, míveltségü egyháztagok férfiak és nők különböző jellegű, mégis egy lélektől indított keresztyén munkáinak összeségét. A tudós könyveket ir, a melyekben kifejti, hogy mit talált az evangélium mélyein, s megmagyarázza az evangélium vonatkozásait s megérteti, hogy a tudománynak vannak fegyverei, a melyekkel az igazságot védeni lehet. Egy-egy előkelő világi egyháztag beszédeket tart szép, vallásos összejöveteleken, a melyek sokkal többet építenek, mint sok prédikáció, a melyikből hiányzik a Krisztusban való hit. A költői lelkületű emberek vallásos^ elbeszélések és költemények keretében hirdetik az evangéliumot. Vannak olyanok is, a kikre az Isten nem bízott egyebet, mint hogy családjaik körében terjeszszék az ő országát. Az ifjak és ifjű nők a kis gyermekeket vezérelik a Krisztushoz. Az édes anyák a hajadonok szivébe csepegtetik az igaz tudomány igéit. Azonkívül a nők általában, mig a szegények könnyeit törlik le, addig a földi adomán yok osztogatását felhasználják arra, hogy az el fásult kedélyeket az isteni szeretet melegével és fényével keltsék uj életre. Ilyen az igazi egyházi élet s ha nem ilyen, nem is keresztyén élet az, legfölebb ennek csak az árnyéka. Az igazi egyházi élet élő organizmus, melynek különböző fontosságú részei vannak, de mindenik rész tevékenységet fejt ki s minden tevékenység mozgató ereje az Istennek hatalma a lelkekben s ha nem ilyen az egyházi élet, ilyenné kell tenni.. Most már tisztán és világosan láthatjuk magunk előtt azt is, mi a lelkésznek s azt is, mi a lelkészképzésnek feladata. Azzal a felfogással, mint a mely csak a pápistaság rontó hatásának eredménye, hogy t. i. a papra vannak bizva lelkiek, a többi tagokra pedig az egyház külső ügyei;

teszem szervezet és gazdaság, bővebben nem is foglalkozunk. Csak egy tényre utalunk. A hol a lelkész nem azzal a szándékkal működik, hogy másokat is keresztyén munkára indítson, ott az ő lelkiekben való forgolódása is csakhamar minden erőteljesség nélkül szűkölködik, formává lesz, a mikor a lelkész arra szorítkozik, hogy bizonyos dolgokat betanulva, egy csomó prédikációt, néhány ágendát, ezekkel jól-rosszúl kitöltse a kereteket, a melyekből életadó erők már nem származnak ki senkire. Az egyházi élet ilyenformán, a helyett, hogy organizmus lenne, gépezetté lesz s ennek a körülménynek rosz következményei épen a lelkészt sújtják első sorban, mint a kit folyton koptatnak ugyan, de a kinek munkáját nem becsülik meg s nem méltányolják éléggé. Azonban azzal sem elégedhetünk meg, hogy a lelkészképzést céljául egyszerűen a Krisztus szolgálatára való nevelést tűzzük ki. Még akkor sem, ha a Krisztus alakja a maga fenséges valójában tűnik fel előttünk. Es pedig azért nem, mert az igazi Krisztus nem elégszik meg azzal, hogy csak a lelkészek foglalkoznak a lelkiekkel. Épen azért tisztán és világosan kellene látnunk az egyház hivatását és hangsúlyoznunk kellene, hogy az egyház a család és iskolai nevelés által s e mellett más alkalmas eszközökkel igyekezzék mindenkit a keresztyén munkában való részvételre nevelni. Az evangélium magában véve nagyon egyszerű s az abban való hit megnyerése, e hit által indított munkásság folytatására semmiféle tudományos képzés nem szükséges. Egészséges egyházi élet azt teszi lehetővé, hogy a theologus mikor az akadémia falai közé lép, akkor már nemcsak ismeri az evangéliumi igazságokat, hanem tett is valamit azok terjesztésére, ha csak kis körben is, ha szerény eszközökkel is. Nagyon természetesen, ha a theologus ugy jön föl a theologiára, hogy a keresztyénség erejéből édes kevés van benne, akkor a theologiai tanárnak, mint keresztyén embernek, kötelessége arról gondoskodni, hogy az ifjú ember a Krisztus űjjáalkotó erőit magába vegye. De a lelkészi pályát ugy tüntetni fel, mint a mely az által különbözik a többi pályáktól, hogy a lelkészi pályán levők az Isten igéjének szolgái, verbi divini ministri.. a többiek pedig nem, határozottan ellenkezik a keresztyénség alapeszméjével s a sokat hangoztatott, de meg nem valósított egyetemes papság gondolatával is. Még azt sem lehet főfontosságu ténynek tekinteni, hogy az egyházi rendtartás szerint a lelkészek vannak feljogosítva a sákramentomok kiszolgáltatására. Mert hiszen helyes dolog, hogy a sákramentomok kiszolgáltatása a lelkészekre van bizva, de ez először is csak a rend elvénél fogva van igy, nem azért, mintha a lelkésznek valami előjoga volna, azután meg a sákramentomok kiszolgáltatása is oly egyszerű dolog, hogy az arra való képesítést nem lehet a lelkészképzés kiváló fontosságú részének tartani. Mindezeknél fogva az a meggyőződésem, hogy a lelkészképzés célját illetőleg magasabb s a keresztyén egyházi élet mivoltának megfelelő álláspontra kell emelkednünk. A lelkésznek nemcsak a Krisztus szolgájának kell lennie, hanem a sokféle keresztyén munka központi vezetőjének, irányzójának, lelkének. Á lelkésznek nemcsak ahhoz kell értenie, hogy a híveket a Krisztushoz vezérelje, hanem ahhoz is, hogy a híveket az ő egyéniségüknek, tanulmányaiknak, vagyoni állapotuknak megfelelő keresztyén munkára indítsa. Á lelkésznek prédikációval, felolvasásokkal, kétkedések eloszlatásaival, helytelen irányzatok leküzdésével, az irás, a történelem s a természet tanulságainak világoságra hozatával hatnia kell a keresztyén egyházi élet organizmusának minden egyes pontjára, bátorítva vigasztalva, tanítva, lelkesítve a körülmények szerint. Oh fenséges az evangéliumi lelkész feladata de felette nehéz is. E feladat teljesítésére már külön képzés kell s csak is e feladat szempontjából érthető, hogy miért kell a lelkésznek az Irás magyarázat mélyeire leszállani a tudományos kutatás minden eszközével, miért kell bejárnia a történelem tág mezejét, miért kell ismernie a kor mozgató eszméit, a melyek az egyes lelkekben visszatükröződnek, miért kell még az emberi szellem megtévedéseit is ismernie, mint a melyekkel kicsiben majd gyülekezete körében is találkozni fog. Mindebből azonban az következik, hogy a lelkészképzés vezetésére vonatkozólag azok is nagyon tévednek, a kik megelégesznek azzal, hogy a theol. akadémiákon egy csomó tudományt előadjanak, de azok is, a kik a gyakorlati lelkészre nézve a szigora tudományos képzést jóformán feleslegesnek tartják. Erről akarok még a jövő alkalommal egy pár szót szólani. Dr. Szabó Aladár.