Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

» — minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs »mely ha megvesz, Róma ledül s rabigába görnyed* ; és ki tudja nem telt volna-e be rajtunk a prófétának jövendőlése: »Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való«!? Marton Sándor, gimn. tanár. TÁRCZ A. Október 31. Üdvözölve, áldva milliók szivétől Ismét itt vagy szent nap, ismét eljövél; Feltárod a multak nagy könyvét előttünk, Melynek minden sora lelkűnkhöz beszél. Letűnt kor ködéből, mint zord őszi képből, Melynek tépett, felhős árnya szerte száll Századokat égi fénynyel beragyogva, Kivillan az áldást hintő napsugár. Az a sugár, melynek csattogó villáma Ott dördült meg egykor Wittemberg felett S a síri sötétben át meg át cikázva Bevilágítá az elborult eget. Mint sebesen zugó szélnek zendülése, Az Urnák haragja benne harsogott, Hogy nem hagyja tovább a föld emberének Homlokára tenni a gyalázatot. Az a sugár, melynek túlvilági fénye Utat mutatott egy jobb világ felé, Melynek levegője háboritlan, tiszta, Mint üde tavaszi napos reggelé. S ez úton mehet a halandó magában Nincsen rajta alkusz és galambkufár, Kik vak vezetőként vakokat vezetnek S reájuk az ostor csattogása vár. E világosság volt, mely izzó tüzével Leolvasztotta a lelkek láncait S az írás elrejtett erejét mutatva Szabadokká lenni mindig megtanít. Ezt hordta szivében e nap óriása S midőn körül zűgták a vész fellegek: Felhangzott szózatja Isten szent nevében: »Itt állok, de máskép nem-nem tehetek!« S hova bevilágolt egy szikra e fényből, Termékenyült tőle a hivő kebel, Tudott tenni, tűrni az igazért, szentért, Semmi hatalom nem csábíthatta el. Ha rátört a vakság, önzés, ármány, vétek Nem félt, hogy megóvja hűségét, hitét, A kappeli hősnek, ámbár szive vérzik Dicsfény ragyogja be szálló szellémét. . . . Kik népszabadságot tiporni akarva S véle millióknak vallását, szivét, Törtek tűzzel-vassal az ártatlanokra: Érezték e lángnak zúzó erejét. A Básták. Caraffák emlékén az átok, Kárhozat tanyája szolgál sirjokul, De Bocskay, Bethlen, Rákóczy csatáin A késő ivadék hevülni tanul. Tanulj is, akarj is mindig lelkesedni E nap szellemétől mai kor fia! Annak a szent lángnak, annak a szent hévnek Nem lehet, nem szabad kialudnia. Ne gondold, ne hidd azt, hogy minden elérve, Ellenségek törnek leselkedve rád. Vihart kavarnak fel sokszor tiszta légbe, Kik hangoztatják a béke szózatát. Tiszteld alkotását ama nagy időknek, Nemes vérrel, könynyel van öntözve az, Ám belőle hajt a szabadság virága, Melyre uj bimbót hoz minden uj tavasz. És ha jő vihar, fagy vagy tán titkos féreg: Sem egyik, sem másik nem birhat vele, Mert körüllengi azt e nap égi lángja, Fényes, nagy időknek örök szelleme. Gáspár István. Kálvin Keresztyén philosophiája. Merle d'Aubigné után. A párisi egyetemnek hagyományos szokása szerint az egyetemi évet a rektor szokta megnyitni mindenszentek napján a város egyik templomában tartott beszédével. 1533-ban dr. Kopra várt ez a feladat; a ki azonban nehéznek tartotta, hogy ő, az orvos, templomi beszédet tartson: megkérte hát barátját, Kálvint, hogy irjon egy alkalmas megnyitó beszédet. Kálvin szives készséggel engedett barátja kérésének s előre örvendett, hogy majd ebben a beszédben egész Franciaország előtt hirdetheti az evangéliumot. Látva a veszélyt, a melynek magukat kiteszik, abban egyeztek meg, hogy ebben a beszédben az ev.. lényegét fogják ugyan feltárni az egyetem előtt, de ezt az akadémikus nevet adják neki: »keresztyén philosophia«. Mindenszentek napján az egyetem egész pompájával vonult bé a temlomba: a tanárok az egyetemi ifjúság, a város előkelősége kíváncsian várták az orvos rektornak beszédét. Végre felemelkedik Kop s az általa előadott megnyitó beszédben azokat az igazságokat, a melyeket azelőtt 16 évvel mindenszentek estéjén 95 tételében jegyzett fel Luther, sokkal határozottabban, alkuvásra mit sem engedve fejté ki most mindenszentek napján Kálvin. »Uraimé — mondja Kop által Kálvin — »fenséges a keresztyén philosophia és sokkal magasztosabb, semhogy nyelv annak értékét kifejezhetné, vagy csak egy gondolatát is valamiképen megfoghatná. Jézus Krisztus által Isten maga adta ezt az emberiségnek s azt az igazi boldogságot ismerjük meg lenne, a mely senkit nem ámit, mikor elhiszszük és megértjük, hogy bizonyára Istennek gyermekei vagyunk. Az Isten bölcsességének ez a tündöklő világossága elhomályosítja a világ minden látszólagos 86