Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

méltán követelhették, hogy a nép érdekében minden földi uralkodó hatalma korlátoztassék. A protestántizmus, a hol szabadon fejlődhetett, mindenütt a legtisztább demokratikus alapokon szervezkedett, s törvényhozása, bíráskodása a parlamenti felelős kormányrendszer csiráját rejtette magában, legtisztábban valósult meg a demokrácia a presbyteri rendszerben, mely az egyházszervezetben ugyanazon szegletkőre épít, mint a hitéletben: az önálló, egyenrangú, öncélú egyéniségre. >A reformáció kedvező hatással volt azon népek haladására, kik elfogadták, mert megengedte nekik, hogy szabad intézményeket alkossanak, mig a katholicizmus vagy zsarnokságra, vagy anarchiára, s gyakran fölváltva, mindkettőre vezet. A protestáns népek természetes kormányzali rendszere a képviseleti rendszer, a katholikus népeké, ugy látszik, kényuralmi. Mig ennek vannak alávetve, békében maradnak, mert hozzájuk illő uralom alatt élnek; ha megkísértik felszabadulásukat, föl bomlik a rend s lehanyatlanak, mert természetükkel ellenkező állapotba jutottak.* Ezt mondja a népek lélektanának, erkölcseinek egyik kitűnő ismerője s teljesen igaza van, a mint Francia-, Spanyolország, Portugália, a délamerikai köztársaságok példája igazolja. Különösen nagy szerepe van a reformációnak s a protestántizmusnak az állami függetlenség és szuverenitás megválásitásában. Mert elszakadván a pápai világegyháztól s annak látható fejétől, ki a dogmák trónjáról csalódhatatlan parancsokat osztogat s mint az Isten állítólagos földi helytartója, annak nevében királyoktól s népektől föltétlen engedelmességet követel, az országok belső és külső ügyeibe legtöbbnyire azok hátrányára beavatkozik nemzetileg, az állami határokon belül s törvényeinek uralma alatt kellett szervezkednie. A tiszta római katholikus országok a hierarchia által, melynek feltétlen engedelmességü képviselői a legutolsó kis községben is föltalálhatók, a pápának vannak alávetve. Ellenben a protestántizmusnak nincs államon kivüli, külső, egységes feje; a protestantizmust csak az elvek s eszmék egysége tartja össze, de az egyes országokban teljesen önállóan, minden más állam protestántizmusától függetlenül, szóval nemzetileg és territorialiter szervezkedett, épen azért az állami függetlenség eszméjével nemcsak hogy összeütközésbe nem jött, hanem annak mindenhol erős támaszává vált. Áll ez különösen hazánkra nézve, hol a reformáció nemzeti létünk, államiságunk védelmében valósággal isteni küldetést teljesített. Klerikális irók azzal vádolják a magyar protestantizmust, hagy mondhatlan nyomort hozott az országra, midőn a törököt hívta segélyül. Ez részben nem ismerése, részben meghamisítása a történelemnek. A mohácsi vész előidézésében a protestántizmusnak semmi szerepe nincsen, hiszen akkor még eredeti hazájában sem volt egy évtizedes. E nemzeti szerencsétlenség pedig okvetlenül előidézi a Habsburg-ház s ezzel idegen, nem nemzeti uralkodó család trónrajutását, mely I. Ferdinándtól kezdve, érzéketlenül nemzeti létünk, alkotmányunk, államiságunk iránt, mindenha Magyarországnak a német, s később az osztrák birodalomba való beolvasztására törekedett. Ennek a törekvésnek leghatalmasabb ellenfelét, a magyar állam, alkotmány és nemzet leghatalmasabb védőjét a magyar protestántizmusban találta föl. Bocskay, Bethlen, Rákóczy, Thököly harcai s még legújabban is a pátens elien folytatott küzdelem szóló bizonyságai ez állításnak, pedig nem is említem azt a hatalmas erőt, a mit a protestáns iskolák adtak a nemzetnek. Igaz, a törökök segélyét igénybe vették a protestánsok, de már csak akkor, midőn itt voltak. S kik hivták be őket ? A római kath. Zápolya János király és a római bibornok, Martinuzzi. A protestántizmusnak nem lett volna ereje hazánkból a törököt kiűzni, okosan s kényszerhelyzet által indíttatva, vallása s nemzete már is hatalmas ellensége, a germanizáció, a német zsoldos-elnyomás ellen játszotta ki. Ez a politikai eszély bámulatra méltó ügyessége volt. S vájjon Basta, Belgiojoso, Ampringen, Karaffa s annyi más, mennyivel árasztottak több áldást e szegény hazára, mint a Szolimánok, Mohamedek, Köprilik és Musztafák ? Vájjon a róm. kath. I. Ferenc francia király nem a törökkel szövetkezett-e? A magyar protestánsok örömmel rázták le a török jármot, mihelyt tehették, de bölcsen cselekedtek, hogy addig, mig ez nem lehetett, a nemzeti lét védelmére az egyik, nem kisebb ellenség ellen a másikat használták föl. Hogy ma van magyar állam, magyar nemzetiség, ezt sok részben köszönhetjük e politikai ténynek. Nem ritkán olvassuk, hogy a reformáció szülte a felforgató politikai törekvéseket, a forradalmakat s a szociálizmust, mely a jelen társadalmi rend reformációja akar lenni. A protestántizmus csak annyira forradalmi, a menynyire konzervatív. Éltető lelke a szabadság. Harcol s ha kell, forradalomban tör ki minden elnyomás ellen, mint a hogy forradalomban tört ki a legnagyobb rabszolgaság, a lelkiismereti leigáztatás ellen, s a forradalom, mint az emberi jogok elnyomása elleni végső eszköz, a protestántizmus részéről teljes igazolást nyer. De a reformáció szelleme konzervatív is, a szabadságot s annak összes vívmányait féltékenyen őrzi és konzerválja. A szabadság intézményeire legféltékenyebbek a protestáns nemzetek. A protestántizmusban benne rejlik a szocialitás — nem a szocializmus — alapeszméje is. A ki az ember szellemi s testi világa közti összefüggést elismeri, a ki a hit és tudomány terén az egyéniség szabad érvényesülését hangoztatja: az lehetetlen, hogy az ember jogát a gazdasági élet terén is el ne ösmerje, s a nagy egyenlőtlenségek helyére az igazságos és méltányos arányosságot ne akarja tenni; az emberiség szellem-erkölcsi sorsának javítására célzó törekvés önként hozza magával az anyagi, gazdasági helyzet javítására irányuló munkásságot is. Ez a szocialitás eszméje. Ámde a tulajdonképi szocializmussal a protestántizmus merőben ellentétes, mig a római katholicizmus belső rokonságban áll véle. A protestántizmus az egyéniségen sarkal; a szocializmus az egyén boldogulásának megvalósítása végett az egyes teljes alárendelését kívánja az összeségnek. A termelés, forgalom és fogyasztás állami szabályozása, a javak megoszlásának hatósági rendezése, a mint ezt a valódi szocializmus követeli, a legmerevebb központosítás és zsarnokilag parancsoló, minden egyéniséget magában elnyelő állami uralom nélkül nem lehetséges. A szocializmus is csalhatatlan dogmákon alapul s a nemzetiségi és állami határok megszüntetése mellett, világszervezetre törekszik. Legyen egy akol és egy pásztor — mint Fourier mondja, az omniarcha — a gazdasági s politikai élet terén ezt kívánja a szocializmus. Legyen egy akol, egy pásztor a vallási élet terén — ezt óhajtja a katholicizmus. Feltétlen egyformaság, feltétlen centralizáció és alárendelés mindkettő elve — a látszólagos ellentétek dacára is könnyen megegyezhetnek, a mint a pápa és katholikus egyház keresve keresi is a megegyezést. A protestántiz-