Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

mus a mily mértékben barátja a társadalmi és gazdasági rend javításának, a szocialitásnak, époly mértékben ellensége a szocialistikus, deszpotikus irányzatoknak. És azt hiszem, ebben mélyen rejlő tanulság rejlik a római és az evangéliumi keresztyénség jövőjére nézve. Ha igaz az, mit sokan hirdetnek, hogy a szociálizmus teljes diadalt fog aratni, az a protestántizmus leveretését is fogja jelenteni. Én ebben a jóslatban nem hiszek. De azt igen is hiszem, hogy még nagy társadalmi feladat vár a protestantizmusra az emberiség történelmében, mert a szociálisztikus zsarnokság és föltétlen egyenlősítés elleni küzdelemben, az egyéni jog és szabadság visszavívásában a leghatalmasabb tényezők egyike az evangéliumi protestántizmus leend. Sokat beszélhetnénk még a protestántizmus politikai jelentőségéről, de nem tehetjük, mert terünk nincs rá. Célunk csak az volt, hogy nagy vonásokban mutassunk reá a protestántizmus politikai jelentőségére s a vezéreszmék föl tüntetésével mintegy jelezzük, hogy mennyi politikai erőt adott már is s mennyit rejt még magában az evangéliumi protestántizmus. Igyekezzünk megbecsülni s drága hazánk javára jól gyümölcsöztetni a protestántizmus politikai erejét! Dr. Bartha Béla. ISKOLAÜGY. A reformáció hatása a kulturára. Az emberiség történetében korszakot alkotó ténynyé vált az egyház reformációja. Valahányszor annak a nagy átalakulásnak okai körül vizsgálódtam, melyet a reformáció az emberi művelődés terén előidézett, mindannyiszor arra a meggyőződésre jutottam, hogy a reformátorok két eszmének: a gondolkozás szabadságának és az egyén erkölcsi önállóságának proklamálása által lettek az újkori művelődés megindítóivá. Nem a reformátorok találmánya volt ugyan a szellemi és erkölcsi szabadság gondolata; sok ízben és sokképen kifejezésre jutott ez már a lánglelkű Pál apostol leveleiben ; de az övéké az érdem, hogy a kettős szabadság evangéliumát újra kihirdették az emberiségnek, hogy e két eszmét kiásták abból a mély sírból, melybe a Középkor sötét századainak tudatlansága és zsarnoksága eltemette. A gondolkodás szabadságának és az egyén erkölcsi önállóságának megvalósítására irányul az a rendkivüli buzgóság, melyet a reformáció bajnokai a közoktatás terén kifejtettek; és egyszersmind e két eszméből folytak azok az uj nevelési elvek is, melyek a reformátorokat tanítói működésükben vezették. Mert ha az emberiséget önállóságra akarták vezérelni; ha elakarták venni azokat a külső támasztékokat, melyekre az egyes gyengeségének érzetében bizton támaszkodhatott; ha lerombolták az egyház tekintélyét, mely eddig a hivők életét rendszabályaival és gyógybüntetéseivel kormányozta: pótolniok kellett a kültekintélytől való függés érzetét a szilárd meggyőződésen alapuló hit erejével, a külső támasztékokat belsőkkel; le kellett rakniok minden ember lelkében azt a szilárd alapot, melyen az erkölcsiség épülete biztosan nyugodhatott. Mindez pedig csak lelkiismeretes közoktatás által volt elérhető. Önállóságra nevelni az emberiséget, a szolgaság jármából kivenni a szabadsághoz nem szokott lelkeket, meggyőződéssé érlelni minden hivő lelkében az előbb emberi tekintélyen alapuló hitet: óriási munka, szinte lehetetlenre való törekvés. És a reformátorok megtették ezt. Iskolákat alapítottak, hogy eszméiket eljuttassák a társadalom minden köreibe; kezükbe vették az ifjúság nevelését, hogy eszméik szerint ujjá szüljék az emberiséget, hogy minden keresztyén szivében megalapítsák az Isten országát. Nevelésüknek célja volt az ember, a ki nem várja valami rajta kivül álló földi hatalomtól üdvösségének biztosítását; hanem önmagában, saját bitében és lelkiismeretében megtalálja az Isten kegyelmének és szent lelkének elnyeréséhez a csatlakozási pontokat. Ebből következett az egyéniség előtérbe nyomulása, hogy ugy mondjam, az egyéni nevelés; miáltal a reformáció a nevelés történetében uj iránynak lett megindítójává. Eladdig az iskolai nevelés csak az egyházhatóságilag megállapított s nem ritkán örök időkre szólónak tekintett tankönyveknek betanulásából, az illem és a kegyesség formáinak begyakorlásából állott. Hogy a növendéknek hajlamai, vágyai, érzései sőt meggyőződései is lehetnek, az tekinteten kivül maradt. A reformáció paedagogusainak pedig épen eme belső tulajdonságok kimívelésre, eme lelki erők megnyerésére és helyes irányítására kellett kiváló súlyt fektetniök; mert csak ugy remélhették eszméik diadalát, ha azok iránt lelkesedést tudtak támasztani tanítványaik szivében; csak ugy nevelhették erkölcsi önállóságra tanítványaikat, ha gondoskodtak róla, hogy azok szádékai és cselekedetei mindig helyes meggyőződésből fakadjanak. A középkori egyház tülságos tekintélye elnyomta az egyéniséget; a nevelés célja sem az volt, hogy a növendék tehetségeit kiképezze, mert hiszen a túlságosan kifejlett egyéniség és ennek önállósági törekvése megrontotta volna az egyház tekintélyét. A szerzetes iskolákban engedelmes szolgákat akartak nevelni, akik nem zavarják meg az egyház nagyszerű gépezetének működését. Ellenben midőn a reformátorok az egyház isteni tekintélyét lerontották és a felelősség súlyát a vallásos egyénre helyezték át: ugyanakkor gondoskodniok kellett arról, hogy az egyén e súlyos kötelességnek tehetségeinek teljes kifejtése és minél több oldalú érvényesítése által megfelelhessen. Ez pedig csak az egyéniség szabad kifejlődésére irányzott nevelés által volt elérhető. És hogy tényleg milyen erősen egyéni volt a nevelés azokban az iskolákban, melyekben a reformációnak oly sokoldalú tehetségű és kitartó akaraterejű bajnokai képződtek, azt már adatokkal nem is szükséges bizonyítanunk. A mily nagyfontosságú lépés volt a nevelés történetében az egyéniség felkarolása, ép oly nagy jelentőségű mozzanat volt a reformáció másik nagy vívmányának, a gondolkodás szabadságának, az ú. n. szabadvizsgálódásnak az oktatás módszerére való alkalmazása. Ez különben természetes folyománya volt az egyén önállósításának. Mert ha az egyént terheli a felelősség kötelessége, jogában kell állania, hogy szabadvizsgálódás által maga alkosson önálló véleményt a tudás tárgyai felől és igy megszerezze a helyes elhatározásnak feltételeit. A szabadvizsgálódás az Isten képére teremtett embernek elidegeníthetetlen joga és fejlődésének legbiztosabb záloga. Hogy e nagyszerű elvet a reformátorok az oktatás terén is érvényesítették, az által a tudományok fejlesztésére és közelebb az iskolai oktatás sikeresebbé tételére megbecsülhetlen szolgálatot tettek. Mert midőn az ifjúságot önmunkásságra serkentették; midőn hozzászoktatták, hogy minden igazságnak > miért «-je felől meggyőződést szerezzen, mielőtt azt elfogadná, midőn éreztették vele azt az édes gyönyört, melyet az igazság fáradságos megszerzése okoz: akkor többet tettek, mintha az ifjak emlé-