Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

mátorunk öntötte dogmatikai rendszerbe, u. m. Melanchton és Kálvin, utánok azonban sokan. Melanchton müve: »Loci communes« (1521) és később »Loci theologici* cimet visel. Eredetileg a Rómaiakhoz irt levél dogmatikai magyarázata, a mysteriumok (trinitas, incarnatio, christologia) kizárásával. Mert Melanchton azt tartotta: Krisztust megismerni annyi, mint az ő javait megismerni. Hoc est Christum cognoscere, beneficia ejus cognoscere; non quod isti docent: ejus naturas, modos incarnationis intueri. Bűn, kegyelem, törvény és evangélium, hit és cselekedetek : ezek a Loci főbb locus-ai, melyeket Melanchton vallásos melegséggel, gyakorlati erejök felmutatásával, üdvösségi értékök kiemelésével tárgyal. A későbbi kiadások tökéletesebb szerkezetűek, a mysteriumokat is felölelik, az erkölcsi szabadságot synergistice tárgyalják, az urvacsorai tanban Kálvin felé hajlanak. Kálvin munkája, az »Institutio religionis christianae* 1536, a reformáció korának legérettebb gyümölcse. Mélységes s mégis világos, rendszeres s mégis bensőségteljes, mely dialektikai erő és rendszeresség tekintetében mai napig utolérhetetlen. Rendszere törzsét a »Hiszekegy« alkotja, alapeszméjét az Isten souverainitása, tehát az a gondolat, hogy Isten minden mindenekben. Ö a természet alkotója, az erkölcsi világ törvényadója és birája, Ő a kegyelem világának szabados ura. Irgalmának, kegyelmének nincs emberi feltétele, üdvrendezése absolut, akaratja és hatalma minden teremtménynek törvényt szab. Igéje az örök igazság, üdverejét a megtestesült Jézus Krisztusban revelálta, szentségét szent lelke által közli az ő választottjaival. Ereje és szentsége az egész világban uralkodni, azt megnemesíteni, ujjászülni és megszentelni van hivatva, mely isteni munkának rendeltetésszerű közege az egyház, Isten választottjainak e szent közössége. De nem célunk, terünk sem engedi a reformáció hitrendszerét behatólag ismertetni. Csak rá akartunk mutatni a reformáció emlékünnepe alkalmából a reformáció hitelveinek és hittételeinek főbb sajátságaira. Szép és nagy lelkek lakoztak reformátorainkban. Hitök hősies, bátorságuk férfias, erkölcsi erejök fenséges. Áldás a léleknek velők foglalkozni, termékenyítő a velők való társalkodás. Lelkünk emelkedik lelki nagyságuk szemléletén, szivünk szent vágyódással kiállt fel hitök láttára: Oh ha bennünk is oly épen élne a vallásos hit és erő! Sz. F. A reformáció politikai jelentősége. A reformáció első sorban valláserkölcsi regeneráció volt, de a benne rejlő erkölcsi erő által a népek szabadságára s politikai fejlődésére is reformáló hatást gyakorolt. Közszabadságok, államformák, jogi fogalmak, társadalmi viszonyok gyökeresen átalakultak elevenítő hatására. Csak néhány vezéreszmén és intézményen akarjuk a protestántizmus politikai erejét feltüntetni. A nemzetiségi eszme, a XIX. század emez uralkodó eszméje, a mint báró Eötvös nevezi, első sorban a reformáció terméke. Mert e középkori emberiség szellemi élete úgyszólván kizárólag a vallásra szorítkozott s a reformáció és a protestántizmus épen e téren adta meg a nemzeti nyelvnek a maga jogát. Hogy terjeszkedhessél?, a legegyenesebb, legrövidebb utat választotta: közérthető akart lenni s a nép nyelvén szólt. Ezzel szentesítette a nyelv- és fajkülönbséget, a nemzeti nyelvet Isten oltárára méltatta, iskoláiban, könyveiben kiművelte. Csakhogy az embriónak érni kell: a nemzeti eszme háromszáz évig érlelődött. Görög-, Német-, Olasz-, Magyarország, ez eszmének köszönhetik egységüket s függetlenségüket, a háromfelé tagolt Lengyelországot ez tartja egybe, Bománia, Bulgária, Szerbia, a müveit nemzetek becsülését ezzel vivták ki s jövő fejlődésük alapját ez képezi. A müveit emberiség történetének legszebb, legdicsőbb, áldozatokban leggazdagabb lapjait a nemzetiségi eszme szolgálatában megszülemlett nagy tettek töltik ki s méltán mondja Leroy-BeaulieU, hogy nagyszerűségben példátlan eredményeket szült. Bocskay, Bethlen, Rákóczy Thököly, Kossuth nemzeti szabadságharcai a reformációban gyökereznek. A reformáció törzséről hajtott ki a jogegyenlőség és demokratikus szabadság eszméje is, tehát a hűbériség s a jobbágyrendszer megszüntetése, ezzel kapcsolatban a gazdasági élet minden ágának átalakulása is reá vihető vissza. Némelyek ugyan ezt a XVIII. század bölcsészeiének eredménye gyanánt tekintik s Locke, Voltaire és Rousseau érdeméül tudják be, de hiszen ők is a reformáció öntudatos, vagy öntudatlan hatása alatt állanak. Egy percig sincs okunk tagadni, hogy a nagy francia forradalom a reformáció nélkül létre nem jön. Igaz, hogy a protestántizmus ellenségei e véres küzdelemnek csak szörnyűségei, tévedéseit irják a mi számlánk »tartozik« lapjára, hanem méltán »követelhetjük« a nagyszerű vívmányok egész sorozatát is. »Legyen szabad az ember«, »Legyen szabad a föld, mint az ember«, »Az igazi szuverén a nép«,»szabadság, egyenlőség, testvériség«, a zsarnok önkény helyén demokracia s polgári szabadság, oly gyümölcsök, melyeket az 1517-ben a wittenbergi vártemplom elé ültetett fa termett. Igaz, hogy a hitújítás hamisítatlan demokratizmusa csak egy alakjában érvényesült azonnal, a bátor és nemes SZÍVŰ Zwingliben, a főreformátorok, Luther és Kálvin egyéniségével még nem összhangzott teljesen, ámde az általok hirdetett eszmékben már benne volt. A protestántizmus eleinte, míg kellőleg meg nem izmosult, önálló kulturát nem teremtett, a múlttal nem szakíthatott, hanem a katholicizmus hagyománya s befolyása alatt állt, annak eszközeit is használta s a »cuius regio eius religio* protestáns-ellenes elvével is ki tudott egyezni, s Luther »Das ist«-je alig valamivel enyhébb, mint a tridenti zsinat »si quis dixerit . . . anathema sit«-je; de az egyéni szabadvizsgálódás lett az uj vallás szegletköve, s ha a legkényesebb téren, Istenhez való viszonyában szabadon érvényesülhet, az egyéniség másfélévezredes fejlődéssel, annyi, megmásíthatlannak tartott törvénynyel s hagyománynyal szemben, ha a szabad, független hitért a két legnagyobb földi hatalmassággal: a pápával s a római német császárral harcba lehetett bocsátkozni, akkor már csak egy lépést kellett tenni arra, hogy az egyéniség a politikai élet terén is kikövetelje a maga jogait, hogy az Isten előtti egyenlőség után bekövetkezzék az emberi törvény előtti egyenlőség, a lelkiismereti szabadság után a politikai szabadság. S a kik e nagy jogokat kivívták, a kik szűk korlátok közé szorították az egyház és a birodalom fejét; azok