Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

Azután ugyancsak ebből az Isten igéjéből felállították azt a másik nagy elvet, hogy egyedül Istennek a Jézus Krisztusban megjelent kegyelméből üdvözülünk. Sola fide et sola gratia salvificamur. Ez is nagy és örök igazság, melyet a pápás egyház a papi rend áldozári közvetítésével, a cselekedetek szertartásos mekhanizmusával, az emberileg kreált szentek közbenjárásával s több ilyen fajta emberi találmányokkal egészen elferdített, de a reformáció a maga evangéliumi tisztaságába ismét visszaállított. Lényege az, hogy a gyarló emberi lélek önerején se jócselekedetekkel, se egyházi szertartásokkal, se pápai búcsúkkal, se szentek közbenjárásával a maga üdvtelen, mert bűnös állapotából magát ki nem szabadíthatja, meg nem igazíthatja, meg nem válthatja. Értelmi és erkölcsi tévedékenysége, emberi gyarlósága miatt képtelen az önüdvözítésre. Csak az Isten üdvözíthet az ő szent fia, a Jézus Krisztus által, csak az Isten szentelhet meg az ő lelke, a Szentlélek által, mert csak neki van erre elég ereje, szeretete és szentsége. Mint az Isten igéje mondja: Ugy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érette, Egy a közbenjáró, az Ur Jézus Krisztus. A törvény cselekedetéből egy teremtmény sem igazulhat meg. A protestántizmus az egyház csinálta emberi üdvbizonyosság helyébe a Krisztus nyújtotta isteni üdvbizonyosságot állította. Az Isten igéjére és az Isten »kegyelem«-nek nevezett erejére visszahelyezett vallás uj és sajátos typusát alakította ki a ker. kegyességnek. A ki egyszer meggyőződik arról, hogy az evangélium Istennek hatalma minden hivők üdvösségére : annak első dolga bírni, lelkébe bevinni azokat az isteni erőket. Bevinni tisztán, minden emberi hozzáadás nélkül, megtartani szilárdan minden ingadozás nélkül. Tudakozni magokat az írásokat, vizsgálni azoknak mélységeit. Vizsgálni szabadon, minden előítélet nélkül, íme a szabadvizsgálódás, mint az evangéliumi protestántizmus egyik hatalmas fegyvere, melylyel az újkori emberiséget megajándékozta! Az Isten igéje, melyből Isten szól a lélekhez, közvetlen személyes életközösségbe juttat Istennel és az ő szent fiával és az ő szent lelkével. Nem papi, nem szertartásos, nem egyházi közvetítéssel, hanem közvetetlenül érintkezik itt a lélek a lelkek Lelkével. Ime a protestántizmus egyetemes papsági elve, melyszerint a vallás nem a papok dolga, hanem kinek-kinek legsajátabb ügye, mert kiki magának áll vagy esik. És ez az életközösség isteni erőkkel tölti el az emberi lelket: hittel és szeretettel, reménységgel és szabadsággal, mert a hol az Ur lelke, ott van a szabadság s a ki Istenben marad, az a szeretetben marad. Ez az életeleven község az Istennel ujjászüli és megszenteli, megigazítja és üdvözíti, egyszóval Isten fiusággal ajándékozza meg az ember lelkét. Ime a lelki szabadság elve, mely az emberi áltekintélyek és véleményekkel szemben mint szellemi szabadság, a római dogmauralommal szemben mint vallási, lelkiismereti és gondolatszabadság a bűnnel szemben mint erkölcsi szabadság érvényesül, s tegyük hozzá, hogy ebből a lelki szabadságból fejlődött ki később a jogi, politikai és sajtószabadság. melyek a művelt népeknek már-már féltékenyen őrzött közkincsei. Ezeket a közszabadságokat, mint természetével össze nem férő erőket, a pápás egyház nem fejthette ki s intézményes kifejlésök után serri veheti be, legfölebb tűri őket. A pápaságban a hívőnek nincs joga szabadon vizsgálódni, szabadon gondolkozni sem vallásban, sem morálban, sem tudományban, sem politikában. Roma locuta.. . causa finita. A pápistának ugy kell gondolkozni, a mint pápája és egyháza parancsolja. Ha nem ugy tesz, akkor eretnekíttetik, üldöztetik. Ebből a lelki szolgaságból is a protestántizmus szabadította ki az emberiséget. A protestáns lelki szabadságnak csak egy korlátja van s ez az Isten akaratja. Isten akaratja ugy a mint a természet rendjében, az erkölcsi világrendben, a kegyelem országában és különösen az Isten igéjében megnyilatkozik. Isten minden mindenekben, ő tőle, ő általa, ő miatta vannak mindenek. Az egész mindenség az ő országa; az erkölcsi valóságoknak és intézményeknek (nem csupán az »egyház« az Ő állítólagos szentjeivel) összesége az Istenországa, melyben az ő felséges akarata az ur és a lények és ezek működése az ő akaratának és dicsőségének szolgálatára rendelvék. Isten akaratának, hatalmának és dicsőségének e teljes érvényesítése a protestáns s különösen a Kálvini theologiának ismét egyik lényeges vonása. Ez az isteni felség souverainitása. Innen a praedestinatio és a kegyelembe vetett hit általi megigazulás erőteljes kidomborítása a prot hittanban. Az Isten kegyelme, a mint Krisztusban és az ő evangéliumában megjelent, egyedül szent és tökéletes; teremtményei a bűn miatt mindannyian gyarlók, tökéletlenek, kiknek megváltásra van szükségök. Bűnös az ember is, ki Istennek a Megváltóban megnyilatkozott kegyelme nélkül, lelki nyomorúság, nyavalya és kárhozat gyermeke. A bűnösség az emberiség erkölcsiségének szervi baja, erkölcsi elfajlás, mely emberi erővel meg nem gyógyítható, egyedül csak az Isten erkölcsi erejével. A bűnnek ez a megrendítő mélységes érzete s a bűnből való kiszabadulásnak egyedül az Isten szentséges erejétől várása : szintén egyik jellemző sajátsága az evangéliumi protestántizmusnak. A pápistaság a maga semipelágiánus felszinességével nem tudott lebocsátkozni a bűnösség gyökerére, s gyógyításában is megelégedett a tüneti kezeléssel, a felszínes emberi gyógyszerekkel: kiszabott imádságokkal, búcsúkkal, alamizsnálkodásokkal s egyéb emberi eszközökkel. A protestántizmus Istennek saját erejére, saját szereire utalja az emberiséget: Isten kegyelmére, Istennek a Jézus Kriszban megtestesült szeretetére, tiszta szentségére s nagy irgalmasságára. Ime a protestántizmus nyújtotta isteni üdvbizonyosság, a papizmus emberi üdvbizonyosságával szemben. Ezek a reformáció nevezetesebb hitelvei, a melyek a keresztyénségnek uj vallási, egyházi és theologiai alakját teremtették meg a protestantizmusban, A protestántizmus hittudatát először két nagy refor-