Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

vagy elmélet. Hiszen az egész keresztyénség súlypontja is a Krisztus egyéni jellemében, egyéni akaratában és egyéni munkájában rejlik. Már Hugó Grotius is megjegyezte, hogy sok, tulajdonkép specifikus keresztyén gondolatnak tartott tan már előszeretettel ápoltatott Jézus idejében a zsidó rabbik körében és Renan is egész szenvedélylyel bizonyítgatja, hogy a Hillél rabbi iskolája már mennyire ugyanazokat tanította, a miket Jézus; de mind a ketten elfelejtik megjegyezni azt, hogy Krisztus volt az egyetlen, a ki e tanokat élte s ez által adott azoknak igazi tartalmat. Életével volt egyetlen és élete az, a mi kimeríthetetlen. S a mig szőrszálhasogató rabbikhoz hasonlólag a protestáns theologusok is tömérdek elméletet és tant állítottak fel a christologiákban és fejtegették, hogy Krisztust mennyire illeti meg isteni tisztelet vagy imádat: addig a legtöbbször megfeledkeztek arról, hogy a Krisztust nem lehet elméletekre leszűrni és hogy őt nem csupán imádat, hanem egyenesen és főképen a legteljesebb odaadás illeti. Az Imitatio Christit nem a zárdák cellái, vagy esetleg a papi tanulószobák, hanem az élet számára kellene még egyszer megírni. A protestántizmus ereje is hőseiben személyesült meg. Ők élték az elveket, melyeket hirdetének. Az elvek personificatiói voltak. »Luther maga volt a reform láng szelleme és lelke* mondja Nisard, a ki pedig Lutherrel nem nagyon rokonszenvez. Egyénekre volna szükségünk, mint ezek. •,1/ De hogyha nincsenek, nekünk kisebb epigonoknak kell a lassú reformálás szakadatlan munkáját szent kötelésségérzettel valamennyiünknek a magunk körében végeznünk. Hitnek kell bennünk lenni, hogy az ügy, melyet szolgálunk, egyháziak és világiak, a világon a legszentebb ügy. Hinnünk kell, hogy a munka, melyet vég-N ^ zünk, nem hiábavaló és mindenek felett hinnünk kell, hogy a Krisztus evangéliuma nem halott, hanem hogy az ma is Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére. A hitnek és az akaratnak az a suggeráló ereje, a melylyel az újabb tudomány is foglalkozik, egyesek és népek életében egyaránt érvényesül. Az a mi után valaki lelke legmélyén igazán vágyódik, be is teljesedik előbb vagy utóbb. Az igazi hittel népeket, nemzeteket lehet suggestio alá helyezni. »A sánc« — mondja Göthe — »csak egy halmaz sár; de a katona életével védi azt, mert felette zászlója lobog.« A mi sáncunk nem földrögökből van összehalmozva, nekünk Isten gyermekeinek élő pbalanxát kell védenünk amaz ős ellenféltől; a zászló sem földi hatalmasság jelvénye, hanem magának a seregek Urának és az ő Krisztusának a lobogója: hát kicsinylendő feladatot töltünk-e be, ha hivek vagyunk mind halálig?! Hogy pedig azok lehessünk, ezért imádkozzunk és kérjük, hogy kegyelemben is bővölködhessünk! Reformációi ünneplésünk legyen lélekben, szent elhatározásokban és tettre kész kötelességérzetben ! Kenessey Béla. A reformáció hitelvei. A reformáció nem teremtett uj hitet, hanem az őseredeti krisztusi hitet állította vissza evangéliumi alapra, evangéliumi tisztaságba. A hagyomány által degenerált hitelveket és hitcikkeket gyökeresen megtisztította a rájok tapadt emberi találmányoktól és ferdítésektől. A reformot Luther kezdte, Melanchton folytatta és Kálvin betetőzte. Különböző alakban, különböző sikerrel, de egyazon alapon, ugyanazon hitelvekkel. Erejök, hatásuk, alkotásuk titka Isten igéjének a lelkek előtt való megnyitása. Először felállították azt a megdönthetetlen hitelvet, hogy a keresztyén hitnek zsinórmértéke egyedül az Isten igéje. Verbum dei condit articulos fidei, et praeterea nemo, ne angelus quidem. Csak az Isten igéje alkothat hitcikkeket, azon kivül senki, még az Isten angyala sem. Nagy jelentőségű és örök igaz elv. Mert ha a keresztyénséget Istennek testté vált igéje, a. Jézus Krisztus alapította, az az ige is tarthatja fenn, hitének cikkelyeit csak az szabhatja meg, a hitvéleményeknek csak ez lehet igaz birája. És ha ezzel szemben a római egyház azt tanítja, hogy a ker. hitnek tételeit és cikkelyeit az »una sancta ecclesia« vagy a csalódhatatlan pápa állapítja meg s az egyház ebben a hittanítói tisztében nemcsak az Isten igéje, hanem a hagyományra is támaszkodjék: akkor nyilvánvaló, hogy ez a római hitelv óriási tévedés, mert az Isten tiszta igéje megbízhatóbb kánon és igazabb biró, mint az egyház, mely tévedhető és gyarló emberekből áll, vagy mint a »hagyomány«, mely az isteni evangéliumnak csak gyarló emberi mása, vagy mint a római pápa, ki a csalódhatlanság mezébe öltöztetve is csak gyarló emberi tekintély. Már pedig a lelkiismeretnek csak Isten ereje és törvénye szabhat korlátokat, emberi hatalom soha! A protestáns egyháznak ebből az iráselvűségéből folyt és fog folyni mindenha az ő igaz protestáns és evangéliumi karaktere. Ez alapon protestált és fog protestálni mindig a pápás egyház emberi találmányai ellen, minők a pápaság, az infallibilitás, a mise, a transsubstantiatio, a papnőtlenség, a pápa bűnbocsátó hatalma, a traditio stb., minthogy mindezeket az Isten igéje még csak névleg sem ismeri. Viszont ezen az alapon állította vissza Krisztus és az ő evangéliuma isteni tekintélyét, melyet a római egyház annyira összetört, hogy az Isten igéjét a nép elől elzárta, tanulmányozását a papságnál elhanyagolta. 85*