Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-28 / 39. szám

vonatkozásai, minők a házasságjog és anyaköny­vek, továbbá az interconfessionalis vonatkozások kérdései ne egyik vagy másik hitfelekezet egy­oldalú dogmatikai felfogása szerint rendeztessenek, hanem azon általános jogi és humánus szem­pontok szerint, melyekben minden ker. felekezet egyet ért. Ez különösen olyan sokvallásu ország­ban fontos, milyen a mienk, hol a római dogmát ráerőszakolni a felében más vallású lakosságra a lelkiismereti szabadságnak legfrappansabb meg­sértése s ezzel a vallási békének állandó meg­zavarása volna. jEgyházi szempontból a javaslatokból kétség­kívül némi jogmegszorítás származik az egyhá­zakra, vagy mint Szilágyi D. mondja: »a reform­törvények a történeti egyházakat, tehát a mienket is, megfogják próbálni«. Ámde itt félelemre csak annak van oka, a melyikben a belső meggyőző­dés oszlopai gyengék. Nos hát én nem féltem egyházaink és híveink többségét. Ezekben még él az evangéliumi erő, a »szellemi erő, a hitbuzgó­ság, a hitért való áldozatkészsége a mint ezt Tisza K. is kiemeli s a mit oly jól esik ily tekin­télyes helyről hallanunk és bizonyára volt és lesz alkalom tapasztalnunk is. S ha a buzgóság és áldozatkészség, ez az »egy szükséges dolog« lan­kadni kezd: akkor ne felejtkezzünk meg ama másik vezérférfiu bölcs tanácsáról, mely ekként hangzik: »Egyre kérem az urakat: gondoljanak a hívekkel, az egyénekkel; ne csak a templom, hanem az élet is kösse össze velünk, mert ezen belső összeköttetés nélkül külső segítségre hiába támaszkodnak«. íme az általunk sürgetett evangélizáció, meg­erősítve egyházunk két oszlopos tagja által. Vegyük szivünkre a bölcs és időszerű szavakat, foglal­kozzunk híveinkkel minél többet a templomon kívül is: személyes érintkezéssel, egyesületi tevé­kenységben, sajtó utján és mindazokkal az esz­közökkel, melyek a helyi viszonyok és szükségek szerint a legalkalmasabbak. Az evangélium isteni erején nyugvó meggyőződés a legjobb törvény, a legbiztosabb védelem és a legbölcsebb egyház­politika a válságok és megpróbáltatások között is! Sz. F. A pápa legújabb eneiklikájához. A pápa legújabb encyclikáját méltó elbánás­ban részesítette a klerikális érdekektől független hazafias sajtó. Hiába enyhitgették annak értelmét szépítgető magyarázatokkal magas állású papok Bécsben és a kúria sajtója Rómában: a nemzet közérzülete egyértelmüleg tiltakozik az ellen, hogy hazánk belügyeibe Róma annyira bele nyúljon. De különösen tiltakozunk a római beavatkozás ellen mi, evangeliumi hitvallású magyarok. A mindkét hitvallású evangélikus magyarok sohasem ragaszkodtak az apostoli székhez, nem ragaszkodnak ahhoz ma sem; sohasem viseltet­tek szeretettel a pápai szék iránt, nem viseltetnek az iránt szeretettel ma sem, s igy ezeknek nem volt soha, nincs ma sem szükségök a római pápák atyai jó indulatára. Tiltakozunk tehát Róma azon nyilatkozata ellen, mely szerint a magyarok állandó ragaszko­dással és szeretettel viseltetnek az apostoli szék iránt! Avagy talán Rómában nem tartják magya­roknak a mindkét hitvallású evangélikusokat? Ezen feltevés ellen az a tény szól legerősebben, hogy az evang. reformátusok 97°/0 -ban magyarok e hazában s hogy ebből folyólag a mi vallásun­kat magok a római katholikusok is magyar val­lásnak., a mi egyházunkat magyar egyháznak nevezik. Mi magunk azért sohasem engedjük meg, sőt inkább ellene munkálunk annak, hogy a pápa különös szeretetének és jóindulatának bizonyítékai a magyar nemzeten megláttassanak, mert azok e nemzet üdvére és boldogulására sehogy sem szolgálnak. A magyar nemzet üdvére és boldogulására csak azon kérdések vonatkoznak, a melyek a leg­utóbbi időben is, a vallásos béke és nyugalom biztosítása végett hozattak elő s a melyek nem­csak fel nem izgatták mindenkinek lelkét, sőt inkább a legnagyobb megnyugvással töltötték el a mi lelkeinket; nem ezen kérdések eldöntése az a veszély, a mely a vallásos békét és nyugal­mat manapság fenyegeti, hanem a »tisztelendő testvérek« azon fáradozásai, a melyek a római pápa legújabb tanácsainak, várakozásainak min­den tekintetben meg fognak felelni! A mi Magyarország különböző hitvallású lakosainak kötelmeit általában illeti, különösen ma, midőn a legüdvösebb s legboldogítóbb állami intézményeket olyan hevesen és olyan ravaszul ostromolja a római pápa, mindenekfelett szüksé­ges, hogy minden honpolgár komolyan s alaposan fontolja meg, miszerint az ország nyugalmának, békéjenek biztosítására mi sem szükségesebb, mint az, hogy a vallás szabad és sértetlen legyen az államban; mi sem fontosabb, mint a lelkiismeret szabadságának hív megőrizése. E tekintetben az a fődolog, hogy midőn I. István királyról van szó, ne csak a tőle nyert hitvallás jöjjön tekintetbe, hanem első sorban annak a hazának közérdekét tartsuk szem előtt, melynek koronáját ő viselte legelőször, s hogy az ezen haza határain belül élő nemzet és hit­felekezetek békés felvirágozását nem a római

Next

/
Thumbnails
Contents