Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-21 / 38. szám

és alapos egybevetés után 1881-ben kiadott revideált Bibliából az a hires vers egyszerűen kihagyatott, hallgatólag és minden megjegyzés nélkül mellőztetett* hogy ily ref. lelkész lehessen: ezt föl se tettem, ez engem megbotránkoztatott. De még inkább megbotránkoztathat minden igazságszerető prot. embert az a célzás, hogy ily dolgot brosürfélében a nép kezére bocsátani nem helyes, nem szabad. Hogyan, hát önök az igazság elhallgatásával, tehát hazugsággal táplálják a népet?! Derék! Nem kérünk belőle. Azt az egy forintos egyházi adó históriát már sokszor hallottam s meg is feleltem rá. Itt és amott mint hallom, a ref. egyházban dívik (lélek-pénznek nevezik !) Nálam a budapesti ekklézsiában egyetlen egy tag van, egy szegény asszony, a ki 1 frtot fizet; a többi azon felül 2-től 50 frtig és pedig önként. Hogy kevesebb áldozattal az unitárius egyház sem tartható fenn, mint a ref. egyház, az meglehet. De azért, a ki visszatér, az csak a túlról jövő pressionak, üldözésnek s mindennemű csábitásnak (még a komáskodásnak is) engedve tér vissza. A ki pedig az egy forintos adózás hangzatos frázisától \onzatva tér hozzánk, az sem fog visszatérni, hanem — ha a törvény életbe lép — menni fög a felekezetnélküliek vagy egyházonkívüliek táborába. Az érdekelt kálvinista papok, még ha adalékaimban személyesen érintve nincsenek is, ha máskép nem lehet, hát a »calumniari audacter« elvét követve, ugy látszik, ellenem mind sorompóba lépnek. Hadd jöjjenek. Igy jő ifj. Máté Lajos m.-ladi ref. lelkész ur is. (Lásd e Lap 37. számát). Jövetelén s éretlenül nyers fellépésén valóban megütköztem, sőt alaptalan vádaskodásai fájdalommal is érintettek. Fel is hivők mindenkit és őt is, olvassák el .s Ítéljék meg, van-e az én adalékaimban csak egyetlen mondat is, mely őt, az uj lelkészt célzatosan érintené vagy épen vádolná? Felhívom őt, ki személyesen is fölkeresett s kivel jó ideig beszélgettünk, tud-e eme beszélgetésből vagy azutáni ténykedéseimből valami olyat, a mi által neki »türelmetlenségeért és jóindulatáért rágalommal s gyanúsítással fizettem* volna? Ugy látszik, a kálvini tüz benne is ég s ezt »lelkésztársai figyelmeztetése és szivessége« minden indok'nélkül lángra lobbantotta. Én azonban, a mit irtam, ugy a hogyan irtam és értem, fentartom. Azt a felvétel kérdését hiábavaló csépelni. A törvény csak a kilépést irja körül; a felvétel az illető egyház dolga. Én nem kérdem, miként veszi fel más az áttérendőket. Tény az, hogy ép a református egyház iránti tekintetből a felvétel elé nehézségeket szoktam gördíteni s előre is komoly nyilatkozatot kívánok az áttérendőktől, figyelmeztetve, hogy e fontos lépést jól meggondolják, vallásváltoztatás kérdésében könnyelműek ne legyenek, s egyházukat ide-oda ne cserélgessék. Ezt szoktam tenni, s nem látom át, mi bün van benne. Jó, hogy tudom, hogy ez is baj; jövőben a református egyház érdekének figyelembevételétől felmentve érzem magamat. Hogy a m.-ladiak a fotográfiámat sem látták, ez igaz; 19 év óta nem fotografáltattam le magamat; de már megteszem s valahogyan terjeszteni fogom, hogy legyen az illető tüzes kálvinista papoknak, mit megégessenek. Az elbocsátó bizonyítvány kiadása vagy a tanukra bizása egészen a körülmények és a tetszés dolga. A törvény világos. Én pl. az itteni református vagy evangélikus lelkészeket nem kérdezem, hogy miért adják ki az egyiknek, de nem a másiknak ? azt sem, hogy miért adják ki egyiknek esetleg csak egyszeri jelentkezésre is? Én legtöbbnyire, sőt minden tisztességes jelentkezés esetén ki szoktam adni; * Tán csak nem ily okok miatt késnek a magyar megbízottak Bibliánk revideálásával. D. K. ezt M.-Laddal szemben is bebizonyítottam. A mi a ladiak »másodszori jelentkezésekor tanúsított goromba eljárásomat* illeti, kár volt ezzel eléhozakodni; tanuk vannak itt eljárásomra. Ép az illető református lelkész ur (nem tudom, ki volt) iránti tekintetből e dolgot én eddig elhallgattam ; de most kénytelen vagyok kimondani azt a tán goromba gondolatomat, hogy ha én — mint lelkész — annyira megfeledkezném magamról, vagyis ha arcom bőre annyira megvastagodnék, hogy valamelyik református vagy bármely más papnak a hivatalába az ő saját kilépni és egyházamba térni akaró híveinek élén, vagyis ezeket vezetve valaha belépni nem szégyenleném, akkor ő engem (eltekintve, hogy egyébként illedelmes voltam-e vagy nem ?) egyszerűen s rövid uton dobasson ki. Ez az én álláspontom s érzületem. Álljon elé, a ki máskép vélekedik s érez. Máté ur, tudom, velem lesz, mert az első jelentkezésnél a dolog és illedelem rendje szerint járt el. Hogy én valaha bármelyik kilépő elől is székhelyemről elutaztam volna, ezt az alávaló gyanúsítást visszautasítom; ilyenszerü dolgot ott tul szoktak lenni; van adat reá. A begyült pénzről s 100 frtról számadást nem várok; múltkor is ezt irtam; »azt se kérdem, hogy a begyült összeg hol van ?« Nem kell a kákán is bogot keresni. Hogy az egyházmegye és kerület a visszatérendők ügyét tényleg tárgyalta volna, ezt én nem állítottam. Tessék elolvasni! Ezt irtam: »ugy látszik, belátták,* »a mint ezt a tényekből következtethetem*, »ezt csak hallomásból tudom* stb. De örvendek, hogy a miket így állítottam is, lényegükben igazolt. Hogy a kerület 100 frtot adott, ezt most M. ur megerősíti! (Tehát valahogyan mégis csak a gyűlés elé került a dolog, nemde? Hogy az adománygyűjtés eszközlése »kizárólag az M. ur személyes felfogásának kifolyása volt«, ezt tudásul veszem, de ez a dolog érdemén semmit se változtat ; most már tényleg igazolva van, hogy gyűjtöttek, (a megye pedig, remélem, helybehagyja, nemde?). Tehát, a mit irtam. mégis csak adalék marad, és pedig tanulságos adalék ! Vájjon, mit mondanának ott tul, ha mi igy kezdenénk téríteni ?! Különben erre is sor kerülhet, s ha kerül, tán nem veszi ezt rossz néven a ref. egyház »a Krisztus Istenségét néhány krajcárért megtagadó unitárusoktól«? (Ez egy református főpap testvériesen ékes kifejezése!). Hogy >az egyházmegyét és kerületet ily kicsinyes dologban minden ok nélkül kompromittáltam volna*, ezt felfogni nem tudom. Hiszen, tán tetszik tudni, hogy a m.-ladi áttértek ügye a m. kir. magas minisztérium előtt is megfordult!? Igen; rövid uton beárulták, azaz hogy följelentést tettek az ottani áttért unitáriusok ellen! Tehát ebbe a kicsinyes dologba a miniszter ur is kényszerített beleelegyedni (nagy hatalom a kálvinizmus!), s csak leirat és válasz-felirat utján — tehát hosszú uton — győződött meg arról, hogy az illető szerencsétlen magyarladiak csakugyan törvényszerűen lettek unitáriusokká, s hogy mint ilyenek — lelkészük ott helyben nem lévén — csakugyan összegyűlnek magánházban és ott unitárius módon csakugyan imádkoznak, unitárius egyházi beszédeket olvasnak stb.!! Ez is adalék és pedig jellemző adalék! Hát azt nem tudná-e, hogy a megye és kerület a polgárdii áttértek ügyébe is beleavatkozott, unitárius egyéneket megidézett, kihallgattatott stb. ? Ez is adalék. Hogy én M. urat 25

r

essío-gyakorlással vádoltam volna, ezt nem bizonyíthatja, s ép ezért azt a »rágalmazó* szót puszta képzelődés és rémlátás alapján könnyelműen és meggondolatlanul hajigálni nem tanácsos; könnyen visszaesik a saját fejére. Hogy a reformátusokat vérlázító kifejezésekkel illettem volna, erről nincsen tudomásom; meglehet, hogy a kilépők által előadott tényekre s kényszerítő körülményekre reflektáltam, illusztrálva más ada-