Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-05 / 1. szám

kettőt, valódi hivatására tereli mindkettőt, erkölcsi és hitbeli tevékenységre hajtja mindkettőt. Bizonyára a protestáns egyetemes egyháznál is így lészen a dolgok folyása. Az uj viszonyok valószínűleg véget vetnek a papi basáskodásnak, ha ugyan van még ilyen a mi körünkben; kiirtja a papi lágymelegséget, közönyt és tétlenséget, a mi még van közöttünk. Mérsékelni fogja a politikai és más tekintetekből való torzsalkodásokat az egyházi gyűlésekben, a mi elég sok van még közöttünk. Mindezt azért, mert az új viszonyok egyházában csak tevékenység, hitbuzgóság, szolgálatkészség, szelid nyájasság evangéliumi tulajdonaival lehet az anyaszentegyházat sikeresen szolgálni, eredményesen vezetni és belsőleg emelni. A jövő kor egyházában ki fognak képződni a nálunk most még ritkább fajtájú papi erények is, az építeni tudó hitbuzgóság és emelni biró tevékenység, hitterjesztő és hiterősítő lelkület, az evangélizáló és misszionáló papi zélus stb. Az átalakulás munkájában is az az egyetlen, de mindent befoglaló erő kell, hogy vezéreljen, mely a lelkeket hitközösséggé formálj a, a hivőket áldozatkészségre és a szeretet műveinek gyakorlására ösztönzi, az egyházi életet teremti és fentartja, építi és felvirágoztatja. Nem alkotmány, nem külső organizáció, nem földi hatalom, hanem Istennek a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott hatalma. Ezt a teremtő erőt, ezt a megelevenítő lelket, ezt az ujjászülő isteni hatalmat kell egyházunkban, a Krisztus evangélioma lelkes hirdetésével, a vallásoktatás gondos végezésével, a társadalmi evangélizáció egyetemes felkarolásával, a sajtótevékenység okos beosztásával pásztorokban és hivekben, elöljárókban és népben meggyökereztetni. Mig amaz isteni Lélekben való hit s a vele való életközösség elevenebb, közvetlenebb, életerősebb nem lesz mi közöttünk: addig évrőlévre pusztulás és sorvadás jelenségeit fogjuk vallás-erkölcsi és egyházi életünkben tapasztalni. E Lélek nélkül nincs ébredés, nincs újjászületés, nincs belső épülés, nincs erkölcsi haladás, sőt a külső előmenetel is napról-napra, évről-évre szűkebb térre szorul. De e Lélektől vezettetve, ettől világosítva, ettől bátorítva, ettől edzve, acélozva oly hatalmas erők birtokába jutunk, melyeken a pokol kapui sem vehetnek diadalmat Hitünk tevékeny lesz, hisz isteni erő mozgatja; buzgóságunk erőt nyer, hisz Isten erejéből táplálkozik; szeretetünk munkás lesz, hisz az örök tevékenység éleszti; reménységünk megszilárdul, hisz isteni alapra épült. Szebb lesz az élet a maga istenileg rendezett céljaival, kedvesebb a munka a maga Isten által biztosított sikereivel és áldásaival; még a bánat is megízesül a megígért isteni megvigasztaltatás miatt. Azért imádkozzunk szorgalmasan e Lélekért és dolgozzunk ernyedetlenül e Lélekkel: a többit elvégzi Isten kegyelme bennünk és általunk. Tegyük az uj esztendő főfeladatává e Léleknek leikeinkbe, családjainkba, gyülekezeteinkbe, egyházunkba és iskolánkba, tudományunkba és irodalmunkba való hitteljes beplántálását, s akkor ne féljünk se a fejünk felett kavargó egyházpolitikai zavaroktól, se a lábrakapott hitközöny sorvasztó hatásától, se a sokszor felpanaszolt szegénység nyomásától. Az a Lélek előteremti mindazt, a mi nélkül szűkölködünk. Igaz beszéd és nem emberi gyarló szó ez: Keressétek először Istennek országát és annak igazságát, s akkor mindazok megadatnak néktek! Sz. F. Az apostoli királyi jogok és a pápa. A szőnyegen forgó egyházpolitikai reformok mozgásba hozták az ultramontánizmus minden fegyverzetét. A vatikán diplomációja és sajtója Rómában, a püspökök tanácskozmánya ős Buda várában, a klerikális sajtó és egyesületi tevékenység széles e hazában, mindenik a maga módja szerint, akciót indított a polgári házasság s a vele kapcsolatos egyházpolitikai reformok ellen. Ez az egységes megmozdulása az ultramontán érdekszövetkezetnek érdekes bepillantást enged a közös akció indító okaiba, melyek, a kiadott jelszó szerint, hitelvi természetűek, valóságban azonban tisztán a hatalom és uralomvágy sugalta politikai és hierarchiai érdekből származnak. A Vatikánra nézve két, angol lap (a »Gontemporarv Review* és a »Standard*) kétségtelenül kimutatta, hogy a vallást és dogmát csak ürügyül használja politikai céljára, mely oda irányul, hogy elvesztett világi hatalmát visszaszerezze. Ezt a világi uralmat az egységes olasz királyság tette tönkre. Ámde Olaszország Németországnak és Ausztria-Magyarországnak hű szövetségese, ez a hármas szövetség képezi legfőbb támaszát. A vatikáni diplomáciának az tehát a közvetlen célja, hogy a hármas szövetség elleneit, Francziaországot és Oroszországot erősítse, a hármas szövetség államait, Olaszországot, Németországot és Ausztria-Magyarországot pedig belsőleg és külsőleg gyengítse. Tények bizonyítják a vatikán e törekvését. A nem rég elhunyt Lavigerie bibornok közvetítésére s tanácsára kibékült a hitetlen francia köztársasággal, szemet huny a schizmatikus Oroszország erőszakoskodásai előtt, melyekkel katholikus lakosságát sanyargatja, nem látja a papjainak s híveinek szánt nyirkos, dohos börtönöket, nem Szibéria hómezőit s ólombányáit. Ellenben Németországban a katonai javaslatokat használja föl a belső elerőtlenítésre, midőn engedelmes szolgáját, a centrumpártot, neki szabadítja a kormánynak, s emellett a jezsuiták visszaengedését véli keresztülvihetni. Olaszországban a szó, irás és fanatizmus minden eszközével izgat, a mint ezt a bibornokok előtt tartott karácsonyi allokuciója is mutatja. 1*