Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-31 / 35. szám

dalmas sorsa felett való kegyeletes fiúi örvendezés szavai voltak; amaz örök igazságot fejezi ki velük: az öreg embernek pihenő hely kell, nem küzdelmes életpálya. Vagy talán ezek is a szemrehányás szavai? Oh dehogy, és azokkal is, melyeket előbb szemére lobbantott, csak a maga keserűségét illustrálta, saját lelki fájdalmait festette. Hány csapás érte Pathai távozása óta rövid két esztendő alatt, melyek között levele szerint is legelső és legnagyobb, hogy ifjú patrónusa Batthyány Ádám katholikussá lett. A kerület sorsának ilyen zilált állapota, az ezek miatt való szomorúság, az igazgatásban megedzett s megöregedett bölcs vezér távozása felett való fájdalom szolgáltatták Kanizsai leveléhez azt a keserű hangot, a milyennel az bevezetve és befejezve van, s nem levén más adat Tóth Ferencz kezében Pathai távozására vonatkozólag, abból minden mesterkélt rabbulistica nélkül levonhatta a következtetést, hogy Pathai ugy szökött el Dunántúlról. Ma azonban ezt már nem mondhatjuk. Mert a dunántúli egyházkerület 1629. évi március 18-án Körmendre zsinatra egybegyűlvén, s abban Kanizsai Pálfi János püspökévé választván, őt Batthyány Ferencz özvegyének. Lobkovicz Poppel Évának, Batthyány Ádámnak, gróf Nádasdy Pálnak, alsólyndvai Bánlly Kristófnak és rimaszécsi Szécsi Mihálynak, mint kegyes patronusinak, illetve patronájának pártfogásába ajánlván, az ezekhez küldött levelek mindegyikében azt írja, hogy »a mi előbbeni püspökünk Pathai István helyett, kit Bethlen fejedelem ő felsége közülünk elvitetett: Kanizsait választották.«1

Maga a dunántúli kerület, tehát egy erkölcsi testület bizonyítja, hogy Pathai Istvánt Bethlen fejedelem vitette el Belényesbe, s ez teljesen elegendő arra, hogy Tóth Ferencznek Pathai elszökésére vonatkozó vádját, mint alaptalant tagadjuk, s kellő értékére redukáljuk. Nem lehet célom, hogy Pathai távozásának indító okait fürkésszem, mert minden magyarázgatás nélkül is elegendő bizonyítékot találok a 74 éves öreg ember életkorában, akinek már nem olyan nehéz küzdelemben való szilárd megállásra, mint dunántúl folyt, hanem olyan csendes nyugalomra és lelkibékességre volt szüksége, a milyet feltalálhatni vélt a dicső erdélyi fejedelem védő szárnyai alatt. (Folyt, köv.) Thury Etele. BELFÖLD. A református nagypénteki társaság Tatán. A budai egyháznak s a református nagypénteki társaságnak egyik buzgó tagja, Kovács János százados néhány hónappal ezelőtt Tatára vonult vissza 40 éves hivat aloskodása után. A társaság tagjai régen mondogatták már, hogy majd meglátogatják s dr. Kiss Áron azt az eszmét vetette föl, hogy a látogatás alkalmát jó volna a társaság céljainak ismertetésére felhasználni. Az eszme a mult vasárnap, augusztus 27-én meg is valósult. A társaság néhány tagja, a buzgó elnök dr. Kiss Áron vezetése alatt lerándult Tatára, hol a hivek már előre értesítve voltak, hogy aznap ugy az istenitiszteleteken, mint a d. u. 4 órakor a nagy iskolateremben tartandó összejövetelen a nagypénteki társaság tagjai prédikálnak és tartanak felolvasást. A társaság tagjait az indóháznál 1 Mindannyit közölte Révész-. Figyelmező, 1870.526—531.1, Kovács János százados várta s nagy örömének adott kifejezést jöttünk fölött. A lelkészi lakon pedig a buzgó lelkész Dózsa József, a ki a tatai egyház felvirágoztatására mindent megtett és szeretetreméltó kedves neje fogadták a vendégeket. Majd az Isten házába siettünk, hol dr. Szabó Aladár, theologiai tanár prédikált Kóm. I. 11— 12. alapján. Azután a lelkész vendégszerető házánál dus ebéd következett. Délután dr. Kecskeméthy István budai ref. h. lelkész hirdette az igét s Máté XXV. 29. alapján kifejtette, hogy mily nagyon szükséges minden egyháznak s minden egyes embernek a neki adott talentumot kamatoztatni, forgatni, gyümölcsöztetni. Délelőtt is, délután is a nagy munkaidő dacára megtöltötte a többnyire földmívelőkből álló gyülekezet a templomot. Délelőtt a kerület képviselője Horváth Géza, szintén református ember is jelen volt. Az egyháznak Kovács János százados azt az ajánlatot tévén, hogy a mennyi perselypénz össze szokott gyűlni, Ő azt kifizeti: ez alkalommal a perselyek a református nagypénteki társaság javára lettek kitéve s a hivek 25 frt 4 krt adtak tiszta, önzetlen szeretetből. Hej! jobb is lenne a mulatozások kétes értékű eszköze helyett mindig az igazi szeretetre appellálni, a mikor jót akarunk tenni. Persze ápolni és erősíteni is kellene a szeretetet. A délutáni istenitisztelet végeztével a nagy iskolaterembe vonult a közönség s azt zsúfolásig megtöltötte. Ez alkalommal dr. Kiss Áron a következő gyönyörű beszédet mondotta: »Tisztelt Honfitársaim! Nem azért jöttünk ide, hogy békét hirdessünk és nyugalmat prédikáljunk. A békesség palástja alatt harcot, mozgást, életet hoztunk s azt akarjuk itt meghonosítani. A nyugalom rendesen a tespedés örve. Mi pedig meg akarjuk mozdítani az egyházunkban lévő Bethesda tanát. Mi azt akarjuk, hogy az ember meghasonoljék s ne legyen megelégedve önmagával és ha már önmagában kivivta a harcot, vigye át azt a társadalomba. De nem akarom, hogy félreértsenek. Az a harc, a miről szólok, nem olyan harc, a melynek vége pusztulás, kárhozat. A mi harcunknak az eredménye: béke, üdvösség, áldás. Mert az a harc hadüzenet a bűnnek s annak a kényelmes nyugalomnak, a melybe a bün takaródzik. Abban a nagy városban is. a melyben mi lakunk, nagyon sok alkalom kínálkozik a harcra, de fájdalom, sokan csak látják a bajt, mégsem segítenek. Mert a nyugalom kényelmesebb. Ázért nem szeretjük mi e nyugalmat. Azért jöttünk ide is el, mert a mozgást, a harcot, a küzdelmet jobban kedveljük. Örülünk, hogy itt az egyház virágzása arról győzött meg, hogy itt a nyugalom helyt ád a munkás szeretetnek. Ezt a munkás szeretetet akarjuk mi erősíteni. Óh vajha tanulnánk őseinktől, a kik rendkívüli harczokat harcoltak. Itt Tatán is megtörtént, hogy a templomot a díszes nyilttérről a házak mögé kellett állítani. És őseink minden zaklatás dacára sem csüggedtek el. De nekünk még nagyobb erővel kell küzdenünk. Az egész református egyházban egy nagy harcnak kell kezdődnie minden nyomor és minden bűn ellen. Meg kell értenünk, hogy az Isten azért adott erőt, pénzt, vagyont, hogy azzal sáfárkodjunk, s az Istentől nyert minden adomány a közjóra világítson. A fővárosban annyi szegény gyermek van, a kit szülői kitanítanak a koldulásra, sokszor a lopásra is. Mi azt akarjuk, hogy e gyermekek megnyerettessenek a hazának és Istennek. Ezért házat akarunk építeni ilyen elzüllött gyermekek számára. Sokan persze azt mondják, sok a baj, sok a segíteni való, sok a dolgunk, nem érünk rá e gyermekekkel vesződni. No, én mindig akkor voltam legboldogabb, a mikor sok dolgom volt. A munka közben erőim növekedtek. »A kinek van, annak adatik.* A ki már tett valami jót, annak