Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-13 / 28. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SzerkeNzliÍN^g: IX. kerlllvt, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal : Hornyánstky Viktor könyvkereskedés* (Akadémia bérháza*, hová az elöfiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Klőlizetési ára: Félévr* : 4 frt 60 kr ; egész évre : 9 frU Myyes fám ára 20 kr. Tanúságok nemzetünk történetéből. II. Ezelőtt ezer esztendővel néhány százezer lovas vitéz foglalta el ezt az országot. A hódítás hamarosan ment. Jóformán : a magyarok jöttek, láttak és győzték. A leigázott népet nem irtotta ki a hódító s nem is akarta kiirtani. Nem mintha valami államalkotó bölcseség, vagy felebaráti szeretet nyilvánult volna nála. Csakhogy a szükségtelen erőszakoskodás és kivált az alattomos tervkovácsolás azok ellen, a kik esetleg később még veszedelmesekké válhatnak, nem volt a magyar vérében. Egyébiránt a magyar nép, mikor ide bejött, nem volt oly tökéletes, mint a milyennek néha jámbor utódok képzelték. Ilogy a tiszta monotheizmusra nem emelkedett fel, azt sok mindenféle okokon kivül a nyelvünkben fenmaradt oly szavak is bizonyítják, a melyek valamikor kisebb-nagyobb istenségekre vonatkoztak. A lélek halhatatlanságának eszméje sem volt, kivált a nép nagy részénél, oly tiszta, mint azt némelyek alajtották. Ugy látszik, már az akkori magyaroknak is »kedvesebb volt Magyarország, mint a mennyországi. A nép erkölcsei sem voltak valami ideális erkölcstannak megfelelők. Mint minden régi nép, ugy a magyar is szerette mással megkerestetni a kenyerét, no meg a borát is. Mindennek dacára, még ha magyarok nem volnánk is, sok jót mondhatnánk őseinkről. Nemcsak azért, mert a mi hiányosságai voltak őseinknek vallási és erkölcsi tekintetben, azokat más népeknél még bővebb mértékben is fellelhetjük. Hanem azért, mert a mi szép ós jó egy természeti népben meglehet, az őseinkben is tündöklött. Egészséges, erőteljes, vitéz, bátor, jókedvű (a holnappal bizonyára akkor sem sokat törődött), lovagias, szavatartó, családi életében tisztességes nép volt a magyar; még vallása is volt, de ugy látszik, a papoknak soha sem adott oly befolyást az államügyek vezetésére, mint pl. az egyptomi, vagy épen a hindu ós a japán. Azokkal a tulajdonokkal, a melyekkel a magyar ide ért, országot lehetett még a Duna és Tisza mentén alapítani, de fentartani nem soká. A magyar nép rendezett államok közé jutott s különösen nyugat felől Madarász Henrik és Nagy Ottó bölcs uralkodása folytán hatalmasan szervezett birodalom alakult. Mersebug ós Augsburg eszére térítették a portyázni járó vitézeket s a nép vezetői az ezredik év közeledtével mindinkább sejtették s I. István már tudta is, hogy a magyar nép életének uj ós jobb irányt kell adni, erői kifejtésére békésebb módokat nyújtani, mint a milyen Byzáncz ostroma vagy Itália ós a Bodeni tó környékének kizsákmányolása volt. A történetírók szerint a magyarnak választania kellett, vagy megtartja a régi pogányságot s az abból folyó rabló életmódot, vagy felveszi a keresztyénséget s az abból következő tisztességesebb életrendet. A magyar megértette a kor intő szavát s keresztyénné lett. Igy mondják a történetírók. Nekünk azonban egy megkülönböztetést kell tennünk. A magyar nép nem lett keresztyénné, hanem katholikussá. Es itt egy kérdést kell tisztába hoznunk. Nehéz lesz ugyan röviden végeznünk vele, mert nagyon bonyolult, de mig kellő feleletet nem adunk e tekintetben, lehetetlen tovább haladnunk. Először is hangsúlyoznunk kell," hogy keresztyénség és katholicizmus nem azonos fogalmak. Ezt kell tennünk katholikus írók vagy oly emberek ellenében, mint pl. Comte, a ki a protestántizmust ép úgy gyűlölte, mint valami ultramontán s a ki a katholikus egyház hitét ugyan elvetette, de intézményeit bámulta s azokat, a mikor később vallást alapított minden hit nélkül -— türelmes szó is az a vallás; sok csodabogárságot alá lehet foglalni — fel is használta, csakhogy a positivista pápa Parisban lakik, nem Rómában. »Les extrémes se touchent« itt is,