Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-19 / 3. szám

a tanács e tantárgy tanításának kérdését a legbehatóbb megfontolás tárgyává tegye. Mindezek után felhívom a tanácsot, hogy a szóban levő tanulmánynak ide mellékelt részéről, úgyszintén azon megállapodásokról is, a melyek az egységes középiskola ügyében megtartott értekezleten egyhangúlag létrejöttek, véleményét és javaslatát terjeszsze elém. Bádapest, 1893. január 4-én. Gr. Gsáky s. k. TÁRCZA. A protestantizmus politikai jelentőségéről. (Folytatás.) Ha a szabadság általában véve a protestantizmus müve és követelménye, ugy a protestantizmus különösen szabadságnak nevezhető a hitvallás tekintetében. A protestantizmusnak köszöni a civilizált keresztyén világ a lelkiismereti szabadság s a vallási türelem egyetemes emberi jogát és javát. A protestantizmus nem ismer hitkényszert, hitbiróságot, inkvizíciót, mert nem tulajdonít magának egyedülüdvözítő erőt és jelleget. Az üdvözítő erőt az egyes hívőre nézve nem valami külsőben, nem az egyházszervezetben vagy a dogmatikai fogalmak korrektségében, hanem a bensőben, a lélek viszonyábán látja a Krisztushoz. Az egyes ember hitvallása reá nézve értéktelen, ha az nem a benső hitből ered s nem az akarat szabad ténye, míg a katholicizmus felfogását Phillips igy jelzi: »a ki egy dogma ellen vét, az az egyház egész hite ellen vét.« A protestantizmus szellemében tehát az állam attributuma és követelménye a lelkiismereti szabadság s a vallási türelem, következőleg az állami egyház vagy egyházi állam középkori, judaistikus eszméinek mellőzésével az általános vallásszabadság és jogegyenlőség a maga összes konzekvenciáiban, ami korántsem a forradalom által hangsúlyozott vallástalan állammal azonos. Hosszú időre volt azonban szükség, mig a protestantizmus e sajátképi alapelvének, a lelkiismereti szabadságnak tiszta tudatára jutott el. Luthernél csak általánosabb kifejtések találhatók a hitvallás kényszere ellen, a midőn »Heerpredigt wider den Türkén« cimü iratában azt mondja, hogy a császári kardnak semmi köze a hithez, vagy a kiskátéban, hogy senkit sem lehet és kell a hitre kényszeríteni. Határozottabb jelleget öltött a lelkiismereti szabadság Németországban Spener óta, ki korának külső orthodoxiájával szemben a fősúlyt a benső szívbeli kegyességre fektette, és Angolországban az independensek óta, a kik a kultus egyenjogúságának (uniformity) alapelvét vitatták. Ez alapon evangéliomellenes erőszakoskodásokban az evangélikus egyház történetében sem volt hiány. Servet megégettetése páratlanul áll épugy, mint Cromvell vallásos-politikai lázadása az irek ellen, valamint annak királygyilkossága, de e protestáns türelmetlenség mégis alig hasonlítható össze a pápásoknak az albigensek elleni keresztes hadjáratával vagy az Albák, Caraffák és Guisek kegyetlenségeiben nyilatkozott türelmetlenségével. Az evan géliomi egyházban még sem találhatók a vallásnak olyan orgiái, mint a milyen a szent Bertalan-éji, olyan szent mészárszékek, mint az inkvizíció, olyan rendszeresen folytatott és hatalomra alapított ellenreformációk, mint a XVI. és XVII. századéi, s olyan keresztes hadjáratok rég elnyomott békés népesség ellen, mint XIV. Lajos dragon yosai. E tekintetben Phillips őszintén bevallja, hogy »az egyházat a megkeresztelt eretnekek fölötti jurisdictióból kifolyólag kényszerítés joga illeti meg«, s »ebből magyarázhatók ki az eretnekek szigorú büntetései, ezek kiszolgáltatása a világi hatalomnak s a fejedelmek felhívására, hogy az eretnekek kiirtásában törvénynyel és fegyverrel is segédkezzenek « A vallási türelem és szabadság, mely a legbensőbb keresztyén érzületben gyökerezik, a protestantizmus vívmánya és örök dicsősége. A katholicizmus ezzel szemben politikai téren égyrészt a theokráciai, másrészt a patriarchális elemet, a tisztán személyi uralmat és tekintélyt vallja, s e katholikus szellemű politikai felfogásnak főképviselője Maistre és Haller. Az első szerint minden fejlődés a történetben csak akkor üdvös és jogosult, ha az az Istent helyettesítő hivatalos tekintélyből indul ki a benső természetes fejlődés menetének kizárásával, mig Haller szerint minden hatalom az uralkodó privát joga. Innen a katholikus reakciónak — amint azt főleg a XVI. és XVII. század spanyol-osztrák monarchiája képviseli — despotikus szelleme, amint az a nantes-i ediktum megszüntetésében s II. Jakab usurpációjában is nyilvánul. S máig is tény az, hogy a nagyobb katholikus országok, Francziaország kivételével, nem vették föl államiságuk keretébe a politikai szabadság gondolatát. Francziaország igenis fölvette, de a maga elfajulásában. Mindez onnan van, mivel az államhoz hasonló egyház mint külső birodalom (Bellarmin szerint: »externa politia«) épen olyan látható, mint akár »Salvia birodalma vagy Velence«, következésképen a protestáns államok (Anglia, Hollandia. Svéd- és Poroszország) nem is fajultak el revolucióvá vagy demokráciává, mig a katholikus államok (Ausztria, Francziaország, Spanyol- és Olaszország) következetesen elnyomták a vallási szabadságot. Van egy politika, mely nem is annyira katholikus alapelvek, mint inkább katholikus érdekek által vezérelteti magát, s ez épen a római pápás politika. A protestantizmus a lelkiismereti szabadság hirdetésével igazán a türelem egyháza. Ez alapon az államnak a katholikus egyház számára is biztosítania kell a türelmet az ifjúság vallásos neveltetésében stb. De e türelem ne vezessen a katholikus egyház teljes emancipációjára az állammal szemben, mert ez a legigazságtalanabb türelmetlenségre vezetne a gyengébb felekezetekkel szemben Türelem mindenkivel szemben, csak a türelem ellenségeivel szemben nem! Ha Phillips azt mondja, hogy a katholikus egyház megtűrheti a zsidókat és pogányokat, de csak a protestánsokat nem, ugy ezzel a római tradíciók alapján beszél. A mai ultramontanizmus pláne a türelem s egyéb modern jelszavak hangsúlyozásával a legnagyobb mérvű türelmetlenségre törekszik, hiszen Schlauch is nyiltan kimondotta, hogy a türelem nem keresztyén erény. A lelkiismereti és politikai szabadság elvében gyökerező türelem az állami törvények által megszabott korlátokon »belül magában foglalja azt, a mit Luther a szellemek mérkőzésének« nevez. Szabad katholikus missziót szervezni Berlinben és Angliában, de egyúttal teljes szabadság adassék az evangéliom hirdetésére Spanyol- és Olaszországban vagy Ausztriában! Az állam nem tűrhet absolut egyházat, a milyennek a római magát tekinti, hanem csak olyat, a melynek szabadsága az állam követelményeinek és az egyes egyházfelekezetek viszonyának megfelelőleg korlátozott szabadság. A pápa világi hatalma s az eretnekek világi elnyomatása ennélfogva az állam jól felfogott érdekeibe ütközik. íme a protestantizmusnak, mint politikai elvnek folyományai a király önálló hatalma, a népek nagyobb