Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-22 / 25. szám

Erre nézve az egyik, ellenök leggyakrabban hangoztatott panasz igazít el bennünket. Ez a gyakori panasz pedig az, hogy egyházunk legbuzgóbb, legistenesebb híveit, a legszorgalmasabb templombajárókat hódítják el tőlünk. Ehhez járul aztán egy szintén hallható megszólás is, hogy t. i. a leggonoszabb emberek, káromkodók, iszákosak, lopók, verekedők hozzájuk mennek, ós ott verik a mellöket, mint valami szenteskedő farizeusok, s ugy mutatják a világnak, mintha ők most már olyan ártatlanok volnának, mint az angyalok. Kicsodák tehát, a kik legkönnyebben átesnek hozzájok? A kik legjobban szomjúhozzák az igét, és a kiknek legnagyobb szükségük van orvosra. Arra az orvosra, a ki a lelki betegeket gyógyítgatja. De hát hogyan? IIát ott valami mézes ajkakról hallgathatják az igét, ott valami tanult, miiveit, finom kezek veszik ápolás alá gyógyulást kereső, megsebzett szivöket? Nem, nem. Borostás szakállú paraszt prédikátorok keresetlen, egyszerű, néha durva szavakkal prédikálják ott az igét, kevés tehetséggel, sok jóakarattal, sok botlással, néha félremagyarázással is, de sok hittel is, gyengén, töredékenyen, de mégis az igét prédikálják. Kérges tenyérrel ápolják ott a megsebzett sziveket, de végre is megkeresik és megtalálják a sebet, és gyógyítani akarják. Igen, ebben áll az ő erejök. Mert ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy a mi prédikálásunk sokkal művésziebb, szebb, ragyogóbb, de nem olyan közvetlen, szívből fakadó, szívhez szóló, nem olyan meleg, mint az övéké. Es a mi lelki gondozásunk hát a mi lelki gondozásunk semmilyen sem. Mi csak a koporsónál gyógyítgatjuk a megsebzett sziveket, hanem az igaz, hogy többszörösen kipróbált erejű és hatású orvossággal. És miért van ez így? Mert ők a szent lélek segedelmével akarnak prédikálni s gyógyítanak ós virágzanak, mi pedig a magunk erején, gyakran tudósabb lelkésztársaink segedelmével prédikálunk és betegesgedünk ós pusztulunk. De most valóban ideje már, hogy nyilatkozzam álláspontomról, hogy az elmondottak után valaki azt ne higyje, hogy ón legalább is titkos nazarénus vagyok, azért fogom pártjukat. Nem, én nem fogom pártjukat, sőt nyiltan vallom, hogy a nazarénizmus, baptizmus s mind a mennyi ilyen szekta van, csupa tévedés, ha bár nem olyan nagy tévedés is, mint a katholicizmus, római és görög egyaránt. Meggyőződésem, hogy a szekták csak annyiban birnak az életre joggal, a mennyiben a két nagy evangéliumi egyház nem teljesíti biven feladatát. Mert különben ugy van a dolog, hogy a mi jó bennük, az benne van a két nagy evangélumi egyházban, a mi pedig nincs benne, nem is jó. Sok csalás, képmutatás, ámitás van nálok, mégis hatnak és mivel az őszinték csakugyan a szentlélek ajándékából élnek, jó munkát végeznek. Mi hát a fegyver ellenök? Az, hogy éljünk mi is a szentlélek ajándékából, éljünk hitből, mert az igaz ember hitből él. Igazán semmi egyéb fegyver nem kell. Térjetek meg, ós veszitek a Szentlélek ajándékát. De hát ez csak frázis: hit, Szentlélek. Hát ha ez valaki előtt frázisnak tetszik, sajnálom, de igazán nem tudom megmagyarázni jobban. De hiszen egész világos, hogy ha a bit erejével akarunk hatni, hinnünk kell, ha a Szentlélek erejével akarunk harcolni, vennünk kell az ő ajándékát. Nem frázis ez, hanem a hit tényleg élő, ható erő, a Szentlélek a segítő Isten. És ha egyszer neki fogunk hitből prédikálni, és eldobjuk drága prédikáció-gyűjteményünket, ha a Szentlélek erejével gyógyítgatjuk a megsebzett sziveket, ha minden elhagyottaknak és a kicsinyeknek gondját felveszszük: majd meglátjuk, hogy nem tőlünk újonczoznak a szekták, hanem mi hódítjuk el az élettelenebb felekezetek hiveit. De nem csak az anyagiakkal kell törődnünk, hanem a lelkiekkel is. Nem úgy kell tennünk, mint az egyszeri lelkészi értekezlet Tiszáninnen. Az u. i. összegyűlt és elhatározta, a S.-Pataki Lapban közzé is tette, hogy mivel megjelent a »Kis Tükörcc, egyelőre nem ad ki más vallásos néplapot, hanem figyelmezteti a »Kis Tükörcc istentelen szerkesztőit, hogy hagyják el már valahára a vallás-erkölcsi elemeknek szivet-lelket rontó erőszakolását, inkább közöljenek nemes tartalmú, jellemképző olvasmányokat, gazdaságot, politikát, »hogy a lap a lelkészeknek alkalmas munkatársa legyencc. íme oz az egy példa fényesen igazolja, hogy milyen kevés bennünk a »valláserkölcsi elemcc, mikor még a »Kis Tükörcc-ben levő egyetlen kis bibliai elmélkedést is soknak és erőszakolásnak találjuk. Igy aztán nem lehet ám evangelizálni. Hiába adna a legokosabb ember is tanácsokat az evangelizálás formájára, hogy s mint, milyen ürügy alatt kell az embereket meglátogatni, egybe gyűjteni, imaórákat, bibliaórákat tartani; ha aztán ott is félünk a »valláserkölcsi elemet cc »erőszakolnicc, hanem a helyett politikával, meg gazdasági tudósításokkal »evangelizálunk«, olyan nazarénusokká lesznek a mi hiveink, mint a pinty, nem marad nekünk más, mint egy-két politikus