Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-08 / 23. szám

a Szent Léleknek ajándékát; mert néktek lett az igéret, és a ti Ujaitoknak!« Tehát meg kell térnünk mindenekelőtt, és a Szent Léleknek ajándékát vennünk, és a nekünk lett ígéretben rendületlenül, szentül hinnünk: ez az első tenni valónk. A második hasonlatos ehez: megtéríteni mindeneket, közölni a Szent Léleknek ajándékát mindenekkel s a nekünk lett Ígéretek iránt hitet, szeretetet, rajongást kelteni mindenekben. Ez a két tenni való az, a mit evangelizálásnak nevezünk. • Ismerjük, ez a pesti jelszó Szép jelszó, hangzatos, s ma már nem is olyan idegenül hangzó, mint hajdan; hanem hát: hogyan? Utat, módot, szerszámot, jó tanácsot kívánunk mi, nem jelszavakat. Ennek az »evangelizálás« kifejezésnek valami olyan határozatlan értelme van, hogy minél többször halljuk a szót, annál jobban szétfolyik előttünk értelme. Hát ebből annyi igaz, hogy sokféleképen lehet evangélizálni, de akármi féleképen evangélizálunk is, egy a cél, egy az eredmény — már t. i. ha evangélizálunk. Mert evangélium csak egy van, és bár ezt sokféle formában lehet a szivekhez juttatni, ha oda juttattuk, csak egyféle hatása van, ha többféleképen nyilvánul is az. A baj épen abban van, hogy az emberek ezeket a formákat összetévesztik magával az evangélizálással, és azért mondják, hogy annak népünk természetéhez illőnek kell lenni, nem szabad rajta a skót vagy német íznek megérezni stb. Pedig tulajdonképen az evangélium minden népek természetéhez illő, és semmi idegen nemzeti íz meg nem érzik rajta, ennél fogva az evangélizálás is illik a magyar természethez is, és sem skót, sem német íze nincs neki önmagában véve, bár tagadhatatlan, hogy némely formái skótok, némelyek németek, csak épen magyar formái nincsenek még. Hej, pedig voltak. Mert ennek a nemzetnek könnyeit az evangéliummal törölgették le, sebeit az evangéliummal gyógyítgatták a régi reformátorok; és a kurucnak bizonyára az evangélium adta az erőt, a mivel megverte a labancot, az evangélium azt a lelket, mely azokat a nótákat szülte, melyekben, még a boritató nótákban is, több kenet és áhítat van, mint a manapság született legszentebb célú zsoltárjavítási kísérletekben. Igaz, hogy a formákat csak a németből vették eleink, de azért mégis ezekkel verték meg a németet. De milyen formák is voltak azok! Ki ne ismerné? Nem maradtak ránk agendás könyvekben, nem apró útmutatásokban, hogy mely falut, mely embert hogy kell evangélizálni, de mégis tudjuk, milyen formákkal evangélizáltak ők: Hirdették az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben. Hirdették a síróknak és az örvendezőknek, a békességben levőknek és a hadakozóknak, a nyugodalmat kívánóknak és a háború szerzőknek. A tiszta evangéliumot hirdették magyarul. Kell-e ennél több forma? Nem, ma sem. Minden uton módon, még a háztetőkről is lehet és kell hirdetni az evangéliumot, tehát mindennel lehet evangélizálni, — még a prédikációval is. Vagy most mások az idők? Csak annyiban, hogy az emberek okosabbak, szelídebbek, jobbak mint akkor voltak. Nagyobbak a veszedelmek, mint akkor voltak? Nem. Akkor halálbüntetés terhe alatt nem volt szabad az evangéliumot vallani, az egyházpolitikai reformok valósulta után pedig »mindenki szabadon követhet bármely hitet vagy vallást«. Akkor a pápai egyházat minden elképzelhető erős bástya övezte, nekünk az igén kivül még egy kicsi pajzsunk sem volt; hát ha akkor rést tudtunk ütni azokon az erős falakon: most nem volna-e bátorságunk elvetni magunktól azt a redves pajzsot, a mit azóta szereztünk igazi életfeltételünk feláldozásával; ha akkor harcra mertük hívni és legyőztük a nagy behemóthot: most nem mernénk-e kiállani paizs nélkül, páncél nélkül a szintén paizstalan és gyengébb fegyverrel harcoló szekták, és anyagiakban ugyan felettünk álló, de lelkiekben sokkal szegényebb római egyház ellen? Gyalázat volna ránk. Pedig — mi tagadás — az egyházi sajtóban napvilágot látott aggályoknak mind ez a veleje. Félünk a róm. kath. egyháztól, ha eltöröltetik a vegyes házasságból született gyermekek vallását szabályozó törvény; félünk a szektáktól, ha megadatik nekik is a szervezkedés joga; félünk a felekezetnélküliektől, ha ők is megnyerik a törvényes létei jogát. Ne, ne tőlük féljünk, hanem magunk miatt féljünk. Ők mind homokra épült várban hadakoznak, a mi bástyánk kősziklán épült. Nem ök az erősek, hanem mi vagyunk a gyengék. De mi erősek lehetünk abban a pillanatban, a melyikben akarunk, csak ragadjuk meg azt a fegyvert, a melyik nemcsak éles, hanem erőt is ád: az evangélizálást. Három éle van ennek a három ellenség ellen. A róm. kath. egyház ellen: »Térj etek meg;« a szekták ellen: »Veszitek a Szent Léleknek ajándékát;« a felekezetnélküliek ellen: »Néktek adatott az igéret és a ti fiaitoknak«. A ki ezzel a fegyverrel harcol, okvetlen győzni fog. Hogy mikép forgassuk ezt a fegyvert, arról — engedelemmel — jövőre. Dr. Kecskeméthy István.