Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-08 / 23. szám

II a r ni inch ato (lik é y fol y am. 23-(lik szám. Budapest, 1893. június 8. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szoi-Ito«i7.lí(s(!

g: IX. kerület, Pipa-ulra 2,'í. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiail <í-liivatal : Horni/ánsitki/ Viktor könyvkereskedés* (Akadémia bérháza), hová az elöíiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Kl3fÍ7.t>t<tHf íira : Félévre: 4 frt úO kr; egész évre : 9 frt. Ki/i/es Mzám áru ÜO ler. Változások küszöbén. Változások küszöbén állunk. Az egyház és állam, vagy helyesen mondva a klerikális hatalomvágy és a nemzeti érdekek közt most folyó harcnak ha nem befejezése is, de mindenesetre lényeges eredménye lesz az a nagy egyházi, társadalmi és politikai változás, a melynek alapjai a kormány által részint már a ház elé terjesztett, részint igért törvényjavaslatokban vannak. Az egyházpolitikai reformokról ugyan még azt sem lehet mondani, hogy csirájukban vannak, azért mégis igen sok változást idéztek már elö a lelkekben s az egyházi viszonyokban; ha pedig már csírázni kezdenek, ha szépen szárba indulnak, sőt ha meg is lombosodhatnak: ki nem mondható, előre el sem is igen képzelhető változásokat fognak előidézni minden téren. Nem csak az érzékenyebb, hanem, mint igen sok örvendetes jel mutatja, még a lassúbb természetű lelkek is érzik már ezeknek a változásoknak szelét; de ez a szél, a mint ezt szintén sok, de nem épen örvendetes jel mutatj a, a helyett, hogy az álmot kitörülné szemeinkből, csak a hátunkat borzongatja meg. Eddig csak voltunk, a hogy voltunk, de hogy lesz, mint lesz eztán; mit rejt az egyházpolitikai reformos jövendő méhében, üdvöt e, kárhozatot-e, hasznot-e, kárt-e, jót-e, rosszat-e? — hangzik a kérdés sok ezer ajkról. Bizony csak kár, baj, veszedelem rejtezkedik azokban a reformokban, hangzik rá a felelet sok ezer ajkról. Üdvözöljük a reformokat, melyek a valódi szabadelvüség hajnalának hasadását hirdetik; de nem hallgathatjuk el aggályainkat sem. S aztán jönnek az aggályok hosszú sorban, mint valami hollósereg, hogy szinte elhomályosítják a napot, sőt olyik aggály nem is holló már, hanem valóságos óriás fekete zászló, melyet az aggódóbb lelkek ott látnak szomorúan lobogni az evangéliumi egyházak sirján. És mikor én ezeket a vészjósló hangokat hallom, ezeket az aggódó arcokat látom, kimondhatatlan öröm fogja el szivemet; nem a felett való gálád káröröm pedig, hogy ime az eddig nagy bátorságban aluvó Sión most fél és retteg, hanem csak azért, mert ismerem a közmondást: »jobb félni, mint megijedni«. Hát csak üdvözöljük mi azért örömmel az egyházpolitikai reformokat, mert van rá elég ok bennök, és féljünk, aggódjunk jövendőnk felett, mert van rá elég ok — bennünk. Mert bizonyos, hogy azok a reformok olyan változások csiráit rejtik magukban, melyek nagyon meggyengíthetnek, sőt egészen el is seperhetnek bennünket, ha összetett kezekkei várjuk őket; de az is bizonyos, hogy azok a változások a virágzás soha nem remélt fokára emelik egyházi életünket, ha készen találnak bennünket, De hogy készen találtassunk, hogy a bekövetkezendő jelenségektől meg ne ijedjünk, arra nézve nem elég csak félni, hanem szükséges dolgoznunk is: fegyvert élesíteni, bástyát erősítgetni, a csapatokat bátorítgatni, a legénységet és tisztikart a hadban gyakorolni, minden viszontagságra megedzeni. Jó, jó, ezt már mondták sokan. A bekövetkezendő bajokat, csapásokat élénken kifestették, hogy ellenök készen kell lennünk a harcra, azt szivünkre kötötték; de hát mit tegyünk, hol vegyük a fegyvert, hol a harcosokat, ki legyen a vezér, s mi a csatározás legjobb módja? Ezek s az ide tartozó többi kérdések azok, a melyekre még az egyházi irodalom nem felelt, a melyekre pedig a legerősebben várjuk a feleletet, mert, mint Justus mondja e Lap 22-ik számában, »a teendőkkel még ma sem vagyunk tisztában« s ezek a nagyjelentőségű »reformtörvények abban az időben találnak bennünket, midőn a kísérletek korát éljük«. Tehát a főkérdés ma is, mint hajdan: »Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak ?« A felelet is az ma is, a mi hajdan: »Térjelek meg,... és veszitek