Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-01 / 22. szám

KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. A mai — sok tekintetben forcirozott — német jezsuita kérdésre jellemző világot vett Hoensbroech grófnak a rendből való kilépése, illetve e kilépésnek a tekintélyes »Preuss. Jahrbücher« májusi füzetében való megindokolása, mely nagy port vert föl a katholikus és protestáns közgondolkozásban egyaránt s a jezsuitákra és azok barátaira felette kellemetlennek bizonyult. A gróf a rend legelőkelőbb német tagjai közé tartozott, kinek »Warum sollen die Jesuiten nicht wieder nach Deutschland zurückkehren?« cimü polemikus irata a jezsuitaellenes irodalomnak egyik elsőrangú és sokat olvasott terméke. Az exjezsuita kijelenti, hogy 13 évvel azelőtt azért lépett a rendbe, mivel abban »a keresztyén vallásosság ideálját* látta, de későbben személyesen győződött meg arról, hogy e rend ugy a szabad erkölcsi személyiséget, mint a hazaszeretet érzelmeit a maga tagjaiban elnyomja, sőt megsemmisíti. Igazolja ezt azzal a személyes tapasztalattal, hogy a jezsuitát már mindennapi érintkezésében, járásában, tartásában, tekintetében, hangjában, szóval egész modorában rendszeresen megfosztják a maga egyéniségétől, s a rend közönséges eszközévé, bábjává »dresszirozzák«. S ugyanaz történik vele az Istenhez való vallásos viszonyára vonatkozólag is, nem a benső személyes hitviszony ébresztése és fejlesztése, hanem Loyola Ignácz forcirozott spanyol beteges kegyeskedésének a »beexercirozása« itt a fődolog. Az Isten előtti személyes ethikai önfelelősség helyére a benső élet cadaver engedelmességszerü megtagadása lép a rend felsőbbsége irányában. S ilyen természetű Hoensbroech szerint a jezsuita tudományos kiképeztetése is. Rendszeresen kiölik abból a szabad vizsgálódás és önálló meggyőződés ethikai érzetét, a mennyiben csakis jezsuita szellemű tudományos eszközökkel élhet, s minden más irodalmi termék használata a feljebbvalónak engedélyétől függ. A szaktudományi irodalom és ezzel a jelenkor szellemi mozgalmaiba és küzdelmeibe való betekintés teljesen zárva marad előtte, s még az érettebb jezsuita tudós sem használhatja a nem jezsuita könyvtárt feljebbvalójának engedélye nélkül. Teljesen érthető ennélfogva az a megilletődés, a melylvel a berlini centrum, a katholikus sajtó s maguk a jezsuiták is a gróf kilépését s még inkább annak tapasztalaton nyugvó indokolását fogadták. Egy előkelő jezsuita férfi maga személyes tapasztalatok alapján erősíti meg azt, a mit különben régen tudtunk, hogy t. i. a rend ritka damoni művészettel köti meg a keresztyén ember személyes szabadságát s öli ki belőle az igazság iránti érzéket, a mi aztán rendszerint vagy farizeusi képmutatásra, vagy nyilt erkölcstelenségre vezet az élet s a tudomány összes ágaiban. S hogy a jezsuiták és azok barátai a sajtóban és a parlamentben Hoensbroech konfesszióit némileg is ellensúlyozzák, a szerzőt régi szokásuk szerint »lelki betegnek« deklarálták. Kopott fegyver, mely e nyilt és őszinte leleplezések megsemmisítő hatását meggyengíteni nem igen fogja! Személyes tapasztalatok igazolják itt azokat a közléseket, melyeket a jezsuitákról Döllinger, lieusch, Huber és mások forrásszerü műveiből régóta ismerünk, s a melyek csak megerősítik Pascalnak a jezsuiták morálját kegyetlenül ostorozó »provinciális leveleit«. S a kegyes Bossuet is hasonló igazságérzettel leplezte le egykoron a Jézus nevét bitorló fekete sereget, mely nem kevesebbre, mint a Jézus vallásának és erkölcsiségének alapjaiban való felforgatására s a keresztyén vallásoserkölcsi eszmék összezavarására törekszik. A mennyire kedvezőtlen a jezsuita kérdésre nézve Hoensbroech grófnak kilépése, ép annyira kedvezőnek bizonyult a centrumpártra nézve a német császárnak római látogatása. Rampolla és Ledochowsky bibornokok kitüntetése, a német államtitkárnak hosszabb audienciája a pápánál, az immár elbukott katonai javaslatok ügyében folytatott tárgyalások a centrumpárttal s általában a császárnak látogatása a Vatikánban, oly dolgok, a melyeknél — mint Beysclilag magát kifejezi — mindenkor győz a római okosság a német becsületesség felett, s rendszerint a protestáns álláspont húzza a rövidebbet. Különösen föltűnő Ledochowsky bibornoknak, a kulturharc eme szomorú alakjának s a porosz állam egykori nyilt rebellisének a kitüntetése, mely mindenesetre igen érdekes függeléke a német egyházpolitika canossai utjának. Egyéb tekintetekben is a pápisták szekerét tolja a német egyházpolitika. Áttért protestánsok pápista ritus szerint újból kereszteltetnek, a római propaganda szolgálatában álló Bonifácegyesületet dédelgetik, a bonni ösztöndíjak kiosztásánál.nem épen a paritás elve vezeti az intéző köröket, s végül a münsteri akadémia filozofiai fakultásánál a nemzetgazdaságtan tanszéke töröltetett s »társadalmi tudomány« nevezete alatt annak előadása a pastoráltheologia tanárára, egy Hitze nevü hecckáplánra bízatott. Bizony nem örvendetes jelenségek ezek a protestáns Németországban, a hol különben is az agilis pápisták a tudomány és az élet klerikálizálására törekszenek. Annál örvendetesebb képet mutat a porosz főváros protestáns egyházi élete és belmissziói tevékenysége. Komolyan kezdenek már törődni a berlini templomhiány eloszlatásával. Az erre vonatkozó hivatalos közlésekből kiemeljük a következőket. Az utolsó négy év alatt 26 uj templom építéséhez láttak, a melyekből hét már készen áll s két év alatt a Vilmos császár emlék-templom kivételével a többi is elkészül. Ez építkezések a benső díszítésekkel együtt 15 millió márkát képviselnek, mely összeghez a kir. rendelkezési alap s a berlini városi zsinat 1.600,000 márkkai járult; 12 milliót tesznek az adakozások, mig az építkezési helyeket a város, a tanács, egyes gyülekezetek s magánosok adták. Az uj lelkészi hivatalok berendezése évenként fél millióba fog kerülni, a mi eléggé biztosítva van. Szép számok ezek, élő tanúbizonysága az ev. prot. hithűségnek és áldozatkészségnek! Ezzel azonban a berlini templomhiány még teljesen eloszlatva nincsen. Beyschlag szerint még körülbelöl 30 templomra volna szükség, hogy Berlin és környékének protestáns lakosságát 25—30,000 lélekből álló gyülekezetekké organizálni lehessen, a min a legközelebbi jövőben segíteni is szándékoznak. S hogy a templomok mellett gyűlésekre, egyesületekre s általában a keresztyén társas érintkezés fejlesztésére u. n. gyülekezeti házakat (»Gemeindehaus«) is létesítenek, épen Berlinre nézve igen fontos dolog. A Vilmos császár emléktemplomra, a melyet elsőrangú nemzeti műemléknek terveznek, eddigelé egy milliót gyűjtöttek, a mihez azonban a költségelőirányzat szerint még egy millió szükséges. Ujabban a császár ismét 150 ezer márkát ajánlott fél a rendelkezési alapból. Ha sikerül Berlin templomügyét rendezni, akkor aztán fontos fejezet leend a német protestáns egyház legújabb történetében »Berlin és a protestántizmus!« A Harnack-féle vita az apostoli hitvallás érvényéről csak nem hagyja békén a »positiv unió« embereit s a hassziai egyháztartományban ujabb javított kiadásokkal is járt. Hitőrök mindig akadnak a protestáns Németországban s a betübiróság régóta kedvelt thémája egyes dogmatikus theologusoknak. Igy Gremer tanár a pozitív unió