Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-01 / 22. szám

sérelme nélkül külső szertartásokban és cselekményekben is kifejezhessék és hitök gyakorlására vallási testületekké egyenlő joggal egyesülhessenek*. A tárgy ezen felfogása okozza, hogy törvényjavaslatomnak már cime is nem a »vallás* vagy »hitszabadság«-ról, hanem a »vallás szabad gyakorlatán-ról szól. 1. §. Ezen §-t illetőleg teljesen egyetértek báró Eötvös indokolásával: »A vallásnak bármily határtalanul szabad követését biztosítsa is a törvényhozás, de a vallásos cselekmények mégis mindig csak a törvények korlátai között gyakorolhatók, mert különben még az is lehetővé válnék, hogy vallási szertartásképpen, vagy azon ürügy alatt oly cselekmények vitetnének véghez, mely a polgári törvények értelmében épen bűntény*. Ezen a báró Eötvös-féle törvényjavaslatból átvett §-t még a közerkölcsiség kívánalmaival egészítettem ki, melyre nézve a polgári törvényekről elmondottak szintén állanak. 2. §. Ezen szintén az említett törvényjavaslatból átvett §-ra is magamévá teszem báró Eötvös következő indokolását: »A hitvallás minősége nem szolgálhatván sem bizonyítékául, sem mértékéül a polgári s politikai jogok élvezetére való akár értelmi, akár erkölcsi képesítettségnek : e jogos gyakorolhatását nem is lehet a hitvallástól tenni függővé«. 3. §. Erre vonatkozólag sincs mit hozzáadnom, báró Eötvös következő indokolásához: »A törvényhozásnak, mig egyfelől biztosítania kell bárminő hit szabadon valihatását: másfelől gondoskodnia kell, hogy az állam törvényeinek s polgári viszonyokra vonatkozó törvényes rendeleteinek érvénye és végrehajtása ne legyen függővé téve egyes polgároknak, (vagy akár felekezeteknek) esetleges vallási nézeteitől, vagy szabályaitól. Különben nemcsak az történhetnék meg, hogy oly felekezetek, melyeknek tanai némely törvények végrehajtását (p. o. a katonáskodást) híveiknek tiltják, vagy bizonyos törvénynyel ellenkezőt (pl. soknejüséget) rendelnek az államra nézve károsokká, sőt veszedelmesekké válnának, hanem lehetővé lenne az is, hogy egyesek kivonnák magukat a terhesebb polgári kötelességek teljesítése alól, azon állítással, hogy annak teljesítése vallási hitökkel ellenkezik*. 4. §. Midőn e szakasz az egyházak fegyelmi jogát az állam törvényeinek korlátai közé szorítja, akkor az állampolgár jogait és kötelességeit biztosítja a hívővel szemben. 5. §. A lelkiismereti szabadság valódi biztosítása a szóban levő szakasz intézkedése nélkül nem képzelhető. A törvényesen bevett vallásfelekezetek egyikéről a másikra való áttérés addig is meg volt engedve. Ellenben a törvényesen bevett vallásfelekezetből kilépni a nélkül, hogy az illető más ily felekezethez csatlakozzék, eddig nem volt lehetséges s az illető továbbra is olybá vétetett, mintha még mindig tagja volna korábbi egyházának. E visszásság megszüntetését célozza a jelen §., a mely ugy a ki, mint a belépést teljesen szabaddá teszi, feltéve, hogy a törvényben előirt kellékek, (pl. a szükséges életkor) nem hiányzanak és hogy a megszabott alakszerűségeknek, például a szükséges jelentkezéseknek elég tétetett. 6. §. A jelen törvényjavaslat közvetlen céljának biztosításán tul menő minden további intézkedést a már eddig törvényesen bevett vallásfelekezetekkel szemben annyival inkább mellőzendőnek véltem ez alkalommal, mert mint már a jelen indokolás általános részében kifejtettem, ily intézkedések helyes alapokra fektethetése céljából bizonyos kérdéseknek előzetes törvényes megoldására van elkerülhetetlenül szükség. 7. §. E §. a vallásfelekezetek törvényes elismerésének rendszerében oly módon kiván előbbre haladni, hogy eltérve az eddig követett azon eljárástól, mely szerint egyes megjelölt vallásfelekezetek a törvényhozás külön tényével, vétettek be: eleve meghatározza azon feltételeket, a melyeknek teljesítése mellett bármely eddig be nem vett vallásfelekezet igényt tarthat az állam részéről való elismerésre. Mihelyt ugyanis az egyenlő hitűek a vallás valódi erejének kifejthetése végett közösségbe lépnek, vagy testületi jogokkal, sőt anyagi szükségletekkel is biró társulatokká, egyházakká alakulnak, természetszerűleg érintkezésbe lépnek egyrészt saját tagjaikkal, másrészt más vallási és világi társulatokkal s végül magával az állammal. Minthogy pedig ezen különböző érintkezési pontokon különböző összeütközések támadhatnak: szükséges, hogy az állam követelményei eleve szabatosan meghatároztassanak. E tekintetben a §. 1. pontja azt kívánja, hogy azon alapok, melyeken a felekezet nyugszik, egy szervezeti szabályzatba foglaltassanak, csak ilykép lévén elbírálható az, vájjon a törvényesen elismert gyanánt megalakulni kívánó felekezet nem áll-e ellentétben az állam elengedhetlen követelményeivel. A §. 27. pontjára azért van szükség, mert az egyházközség az első szerv, melyben a felekezet mint testület jelentkezik. Ha tehát az egyházközség szervezése sem biztosíttatnék, akkor az illető vallás nem is képezne testületet, s igy mint felekezetnek törvényes elismerésre sem volna szüksége. A 3. pont az állami felügyelet és ellenőrzés azon módozatán alapul, hogyha valamely vallásfelekezet az előirt feltételeknek eleget tesz, a kormánynál való egyszerű bejelentés mellett megalakulhat, a kormány pedig az elismerést csak akkor tagadhatja meg, ha meggyőződik arról, hogy a törvényben megszabott feltételeknek elég nem tétetett. Hogy azonban ezen meggyőződés biztos alapokra fektethető legyen, szükséges, hogy az első pontban említett szakaszát a kormányhoz előzetesen bemutassák, jóváhagyás végett. A szakasz végpontja a jóváhagyás megtagadását azon esetekre szorítja, midőn a bemutatott szervezeti szabályzat az állam törvényeivel és a közerkölcsiséggel összeütközik. Itt is állanak azok, a mik az egyes egyént illetőleg az 1. és 3. §. alatt elmondattak, csakhogy itt már felekezetről levén szó, annak szervezetét és elnevezését is figyelembe kellett venni, az utóbbit főleg azért, mert megtörténhetnék, hogy például valamely felekezet »igaz keresztyénnek* kívánná nevezni magát, mi a többi keresztyén felekezetekre való tekintetből nem volna megengedhető. 8. §. Ezen szakasz biztosítja általában azon jogokat, melyeknek az illető vallásfelekezet, a törvényes elismerés által részesévé válik. Ezen jogok a nyilvános isteni tisztelet tartásában és az egyházi önkormányzatban foglalhatók össze. Hogy az egyházi fegyelem gyakorolhatásának joga a jövőben elismerendő vallásfelekezetek részére is megadassák, az magának a törvényes elismerésnek természetszerű folyománya, mert mint minden társulatnak, ugy az egyházaknak is szükségök van arra, hogy saját körükben rendet tarthassanak. A szakasz második bekezdésében foglalt megszorítást részben tételes törvényeink, részben azon indokok