Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-01 / 22. szám

tették szükségessé, melyek alább a tárgyalás alatt álló szakasz végpontjánál elmondandók lesznek. Hogy a vagyonkezelés és önkormányzat egyik fontos alkatrészét képezi, bővebb bizonyításra alig szorul. A szakasz negyedik bekezdése a vallásfelekezetek fennállhatását anyagilag kivánja biztosítani. Az a) pontban foglalt megszorítást nemzetgazdászati szempontok teszik szükségessé, egyáltalán nem lévén kívánatos, hogy a megkötött féltörvények az elkerülhetetlen szükségen felül szaporíttassanak. Ezen intézkedés azonban egyáltalán nem bénítja meg a vallásfelekezetek anyagi felvirágzását, mert ingókban, például értékpapírokban korlátlanul fognak vagyont gyűjteni. A b) pontban foglalt megszorításban a hivek érdekeit kivánja megóvni a szöveg, az egyházi testületek netáni túlkapásai ellen. A szakasz végpontja az egyházi járulékok behajtásánál nem adja meg az állami segédkezést. Nem a polgári hatóságok kímélése volt a cél ezen intézkedés fölvételénél, hanem az, hogy a vallásfelekezetek saját tulajdonképeni körükre, a lelkiismereti és erkölcsi eszközök kizárólagos használatára szoríttassanak. Felekezetek szerint máris túlságosan széttagolt hazánkban, nem látszik kívánatosnak az, hogy könnyű szerrel alakuljanak ujabb és ujabb felekezetek, sőt hogy ennél az állam is segítséget adjon. Nézetem szerint tökéletesen elég tétetik a lelkiismereti szabadság követelményeinek akkor, ha az állam nem állja útját ujabb vallásfelekezet alakításának, feltéve, hogy az, az előirt feltételeknek pontosan eleget tesz, de a felekezet további fennállhatásában is tisztán a vallás erejére s a hivek áldozatkészségére utalja azt. 9. §. A mennyiben a törvényesen elismertnek nyilvánítandó vallásfelekezetek iskolákat tartani kívánnának s e tekintetben a szükséges rendelkezéseket jóváhagyandó szervezeti szabályaikban megteszik: a felállítandó iskolák, óvodák stb. jogállására a jelen szakasz ugyanazon rendelkezéseket terjeszti ki, melyek a társulatok által fentartott tanintézetekre nézve összes oktatásügyi törvényeinkben részletesen szabályozva vannak. Ezen rendelkezés az állam érdekeit az iskolaügy körül kellőleg biztosítja, az elismerendő vallásfelekezetek pedig abban — ugy hiszem — szintén megnyugvást találhatnak. 10. §. Az egyházi önkormányzat legalsó szerve: az egyházközség azon első rendes közvetítő, mely által a vallásfelekezet más testületekkel és az állammal érintkezésbe lép. Ezen szervek alakítása tehát legközelebbről érdekli az államot, s ezért szükséges, hogy azok létesítése, valamint az azokban később netán célba vett minden változtatás a hatóság tudomására jusson. A szakasz második bekezdése az egyházközség szervezetében zsinórmértékül szolgáló alapszabályok bemutatását kivánja meg. Egyházközségi igazgatás berendezése már a vallásfelekezet szervezeti szabályaiban is helyet foglalhat, de ezenkívül szükséges, hogy minden egyes egyházközség is mutasson be egyházközségi önkormányzatában törvényül tekintendő szabályzatot, melytől a szakaszban megkívánt első követelményt, tudniillik az egyházközség területének megállapítását a következő 11. §. intézkedései indokolják a második követelményt, tudniillik az elöljáróság szervezését pedig a helyes igazgatás követelményei és azon szükségesség indokolja, hogy más testületekkel vagy hatóságokkal való érintkezésnél legyen oly község, mely az egyházközséget jogérvényesen képviseli. 11 §. Az egyházközségi illetőség megállapítása, melyet ezen szakasz rendez, azért szükséges, mert az illető egyházközséggel szemben természetszerűleg a hozzá való tartozáson alapulnak az egyes hívőnek ugy jogai, mint kötelességei. A szakasz második bekezdésében foglalt intézkedést a jó rend s netáni félreértések kikerülésének tekintetei teszik kívánatossá. 12. §. Nagy fontossággal bír ama követelmények szabatos meghatározása, melyeket a lelkészekül alkalmazott egyénektől megkívánni az államnak is kiváló érdekében áll. Alig szükséges bővebben fejtegetni azon mélyreható befolyást, melyet a jóravaló lelkész híveire minden irányban gyakorolni képes és hivatva van. Nem közönyös tehát az állam előtt, hogy ezen befolyás mily egyének kezeibe van letéve. Ugyanezek állanak az egyházközségi elöljáróról is, minélfogva a szakasz ezekkel szemben is ugyanazon kívánalmakat állapítja meg, melyeket a lelkészekkel szemben felállít. A tárgyalás alatt álló szakasz e tekintetben első sorban a magyar állampolgárságot, a teljes önrendelkezési jogot, továbbá a kifogástalan erkölcsi és állampolgári magatartást tűzi ki elengedhetlen feltételül. Ezekből csak a legutóbb említett követelményt illetőleg kívánok annyit megjegyezni, hogy államellenes irányban működő, esetleg a különböző fajok és nemzetiségek közt izgalmakat szitó egyént lelkészül vagy egyházközségi elöljáróul elfogadni az állam részéről megbocsáthatatlan gyengeségnek tartanám. Végül hazánk sajátos nyelvi és nemzetiségi viszonyai között nagyon kívánatosnak mutatkozott annak kikötése is, hogy az elméleti kiképesítés Magyarországban szereztetett legyen meg. Annak elbirálhatása végett, vájjon az előző szakaszban előirt követelményeknek adott esetben elég tétetett-e, okvetlenül szükséges, hogy a lelkészül vagy egyházközségi elöljáróul alkalmazott egyén, okmányainak bemutatása mellett a polgári hatóságnál bejelentessék. Azon hatóságul, melynél a bejelentés teljesítendő, ugy a 10. §. első bekezdésében, mint itt is a törvényhatóság első tisztviselője jelöltetett ki, mint oly közeg, ki egyrészt a fenforgó viszonyok iránt könnyen és alapos tájékozást szerezhet, másrészt pedig, mint a kiről már állásánál fogva feltehető, hogy esetleg kényes természetű esetekben is képes lesz a törvény célzatainak érvényt szerezni, a netáni súlyosabb bonyodalmakat pedig kikerülni. A szakasz többi bekezdései az eljárást és a netaláni jogorvoslatot szabályozzák s bővebb indokolásra alig szorulnak. 14. §. Ezen szakasz azon esetek iránt intézkedik, melyeken a már alkalmazott lelkész, vagy egyházközségi előljáró később lesz nélkülözőjévé ama kellékek valamelyikének, melyek a 12. §-ban alkalmaztatása feltétlenül kitüzettek. E tekintetben a szakasz két esetet különböztet meg. A magyar állampolgárságot és az erkölcsi kifogástalanságot oly mellőzhetlen kellékeknek tekinti a lelkészi vagy egyházközségi elöljárói állás méltó betöltésére, hogy azok elvesztésének okvetlenül az illető állásról való eltávolítást kell maga után vonnia. Ellenben az állampolgári kifogástalanság tekintetében felmerülő kétségek esetén bizonyos diskrecionális hatalommal ruházza fel a kormányt, mi azon okból mutatkozik szükségesnek, mert tudvalevőleg van módja annak, hogy bizonyos ügyeskedés mellett egyenesen államellenes működés is kifejthető legyen a nélkül, hogy az illetőre a büntetőtörvénykönyv szorosan meghatározott intézkedései alkalmazhatók volnának. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ily működés lelkész vagy