Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-18 / 20. szám

mondathoz irt jegyzetében ugyan ekkor t. i. Magyari Kossá Péter szuperintendens felavatásakor jelen volt esperesek között az ürményi (= komjáti) traktusét is megnevezi Ürményi György * farkasdi prédikátor személyében. Ugyan itt mondja egy pár sorral alább, hogy »miután a tatai prosenior elhunyt s helyébe 1711-ben Rimaszombati Kiss István szőnyi prédikátor választatott önálló esperesül, kétfelé szakadt« a komáromi egyházmegye, fele megmaradt komárominak, a másikból lett a tatai, de azért ugyanazon a lapon találjuk azt a kijelentést is, hogy a tatai egyházmegye »különválása s önállóvá tétele 1709—1711. közt történt*. Sietek az esperesekhez. Első önálló esperesül Rimaszombati Kies Istvánt nevezi meg s hivataloskodásának idejét 1711—1713. teszi. Kétségtelen azonban nemcsak az, hogy Rimaszombati az esperesi hivatalt két évnél tovább viselte, hanem az is, hogy nem ő volt az első, a kit tiszttársainak bizalma a tatai egyházmegye élére állított. Hodosi Sámuelt, kinek életrajzát ujabban Thury E. irta meg, 1708. augusztus 8-án választotta szuperintendensévé a dunántuli református egyházkerület. A gyűlésnek, melyen Rimaszombati K. István, tatai esperes elnökölt, nyilván mivel Patai János püspöknek a háború zavarai miatt nem volt tanácsos a Duna mellékéről a dunántuli testvérekhez áttörekedni, megállapodásai ezzel vannak bevezetve, »Illucescente itaque die octava tnensis Augusti, 1708. sacra evangelii ministrorum corona confluxit in oratorium Papense, quod erat destinatum pro synodo generáli ministrorum die supra specificata celebrando; »admödum venerandus, clarissimus ac conscientiosissimus vir dominus Stephanus Kies Rima-Szombati, ecclesiae Kotsiensis minister et dioeceseos Tatensis senior a veneranda fraternitate pro die connotata cum suo collega reverando domino Andrea Sallai, ministro Környeiensi advocatus praesidem égit, stipulans totam tam verbi Dei ministrorum coronam, quam auditorum frequentiam ad acquiescendum in omnibus iis, quaecumque ad promotionem gloriae Divinae et ecclesiae aedificationem iuxta exigentiam canonum ecclesiasticorum Spiritu Sancto duce deliberarentur.** Amint ezt különben Tóth Ferencz nem is feledte megemlíteni Hodosi Sámuel püspök élete leírásánál (Dunántuli ref. püsp. 145. 1.), mig a Prot. Szemle életrajzában ez adatot nem találjuk. Rimaszombati K. István tehát már 1708. esperes, még pedig nagyon tekintélyes esperes volt, különben nem részesülhetett volna abban a kitüntetésben, hogy az uj püspök beállításánál közreműködjék. De esperes volt ő már a XVII. század végén is. Tatai János, a kit Tóth Ferencz A tiszántúli püspökök élete 167. lapján szintén tatai esperesnek tesz meg. de a ki nem itt, hanem Komáromban volt és pedig Magvari után esperes, önéletrajzában (a melynek kiadásával bár ne késnék soha tudós birtokosa 1) felemlíti, hogy ő tatai rektorságáról a vizitáló Rimaszombati K. I. esperes előtt mondott le 1697. február 2. Ugyan az ő keze írásából tudjuk azt is, hogy tisztségét 1695. kellett nyernie. Kocsi Major Istvánnak az 1713. ker. gyűlésen esperessé tételét ugyanis a jegyzőkönyv XIII. pontja alatt igy jegyezté fel: >Clar. Dno Stephano K. Szombathi, seniore tractus Tatensis per annos 18 officio suo laudabiliter fungente uti anno praeterito ministeriatus sui officio, ita nunc senioratus sui muneri valedicente, per suffragia fratrum et legatorum in * Én Megyeri Györgynek láttam irva. ** L. a Nemz. Muz. kézirattár 936. Fol. Hung. V. 115. seniorem clar. dominus Stephanus M. Kotsi eligitur et per cl. episcopum juramento confirmatur.« Sz. Kiss Károly könyvében azt állítja, hogy Komárommegyének dunajobbparti része 1709-ig, vagy 1711-ig a komáromi esperes prosenioratusa volt; e jegyzőkönyvi pont szerint Rimaszombati Kies István 18 évig viselvén az egyházmegyében esperességet, kétségtelen, hogy ez a két egyházmegye a XVII. század végén (más egykorú forrásokból bizonyos, hogy előbb is) egymástól független alkotó része volt az egyházkerületnek. Sőt nemcsak hogy a tatai esperes nem volt proseniora a komárominak, hanem R. Kies Istvánnak magának is adott volt az egyházmegye segítségül proseniort: Sallai Andrást, a ki esperesével együtt mondott le 1713-ban, Rimaszombati esperessége előtt Komáromi Sülye Istvánénak emlékezete maradt fenn abban a kis prédi-^ káció-sorozatban. a melyet Csúzi Cseh Jakab, előbb komáromi, majd losonczi pap. esperes Edom ostora cim^ alatt 1682. Debreczenben kiadott s Kocson 1680. december 12-én a többek között »T. Comaromi István uramnak, ácsi lelkipásztornak és a tatai districtusban érdemes seniornak« is ajánlott. De még ő előtte is van említés tatai esperesről. Szomódi János gályás pap irja rövid életrajzában, hogy ő fogsága előtt Szenden Száki Jpnos, neszmelvi pap, superintendens és Mányoki Mihály, tatai pap, senior fel vigyázása alatt lelkészkedett. • Mánvoki János, külföldi akadémikus 1669-ben De vms et f'alsis miraculis cím alatt kiadott értekezését első sorban Száki János püspöknek és Mányoki Mihály esperesnek ajánlja. Ez utóbbinak ezekkel a szavakkal: »Huic in ecclesia quae Christo Tatae colligitur verbi divini praeconi disertissimo, ecciesiarum item Cis-Danubianarum seniori vigilantissímo, patri suo filiali amore et honore prosequendo.« Hogy Mányoki Mihály, mint tatai pap 1669-ben nem komáromi prosenior volt, a mint Ember Pál Hist. Eccl. 569. 1. irja, hanem valóságos senior, a tatai egyházmegye főesperese, János fiának el kell hinnünk. Hogy az volt ő már 15 esztendővel előbb is és a tatai egyházmegye nem lehetett 1711-ig a komáromi traktusba bekebelezve, hanem önálló volt az időszerint is és még csak azt. sem szabad feltennünk, hogy a komáromi egyházmegyét nevezhették volna a másik nagy városról tatainak: világosan hirdeti az a tény, hogy az 1654. május 14-én Farkasdon hozott kerületi végzéseket a többi esperesekkel együtt Mányoki Mihály is, mint senior irta alá éppen ugy, mint Sűri Lőrincz, komáromi esperes. Második esperesül Major Kotsi Istvánt, harmadikul Komáromi Sülye Pált nevezi meg Kiss K. idézett műve 68. lapján s amannak hivataloskodását az 1713. és 1722. közti évekre, emezét 1735-re tevén azt állítja, hogy »1722—1735-ig nincs esperes*, alább: »1736 —1749-ig megint nem volt esperes,« Előbbi téves állításának alapját abban találom, hogy mostani törvényeink rendelkezésébe beleélvén magát, azt vélte, hogy miután Kocsi Major István 1722-ben superintendenssé választatott, az esperesi hivatalról szükségképpen le kellett mondania. Ez most törvény, de régenten nem volt szokásban; az esperes tovább folytatta hivatalát akkor is, ha az egész kerület felügyeletét reá bizták és egyházát nem csak kettős tisztelettel környezve, hanem hármas hatalommal kormányozta mint pap, esperes és püspök, csak ugy mint a kollégiumban a professor is hármas hatalommal régulázta meg a saraglyás diákokat mint tanár, mint osztályfőnök és mint igazgató. Megesett