Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-11 / 19. szám
lesz meg az igazi korolláriuma, ha nálunk többé kiváltságos egyházak nem lesznek. Az államnak ugyanis valódi létalapját csak a tiszta valláserkölcsi élet képezheti. Az egyház szolgái épen azért vannak, hogy ez alapfentartásán közreműködjenek. S kérdem, nem egyformán végzi-e itt minden felekezet lelkésze a maga nemes feladatát?! Miért van tehát mégis az, hogy mig az egyik egyház a vagyonban dúslakodik: addig a másik csak tengődik és nyomorog? Meg kell szüntetni elvégre is ezt a visszás, ezt az igazságtalan állapotot. Meg kell már valahára valósítani az 1848-dik évi XX. törvénycikkben foglalt elveket, ha másként nem lehet: a papi javak államosításával is. * A legközelebbi napokban, derék s igazán liberálisan gondolkozó közoktatásügyi miniszterünk, azon fontos nyilatkozatot tevé, hogy a tanügy nemzeti ügy levén, az iskolák államosítása — a pénzügyi helyzet teljes javulásával — utoljára is bekövetkezhetik. A milyen férfias, általunk épen olyan várva-várt nyilatkozat volt ez, melyet mi magyar protestánsok nemcsak kulturális, hanem nemzetiségi szempontból is melegen üdvözlünk. De hát ki tudja azt, hogy a folyton növekedő és évenként milliókat felemésztő hadügyi budget ez enunciáció megvalósítását mikor engedi majd meg?! Itt vannak az épen e cél megvalósítására nagyon is kompetens papi javak, melyek egykoron főként nevelésügyi tekintetekből adomány oztattak. Az állam azoknak ma is jogos birtokosa, a klérus pedig csak haszonélvezője, elvonva azt eredeti magasztos rendeltetésétől. Sekularizálni kell e javakat, ha igazán kulturáltam akarunk lenni. Ha megtette ezt a katholikus Francziaország, és a még katholikusabb Spanyolország is, miért ne történhetnék meg ez a »szabadelvü« Magyarországban?! Hogy e röpke, némelyek szerint talán nem is opportunus, gondolatokat épen most vetetlem papírra, midőn az esetleg olaj lehet a tűzre, e tekintetben igazolnom kell magamat. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület egyik érdemes tanácsbirájától Kovács Ferencz holdmezővásárhelyi lakostól a napokban Budapesten, a Franklin-társulat kiadásában, a következő cimü érdemes mű hagyta el a sajtót: »Az 1844-dik évi országgyűlési tárgyalások naplói a papi javakról<. * A7. egyházpolitikai viszonyok rendezése szükségessé teszi, hogy előbb-utóbb sor keríttessék az 1848: XX. t.-cikkben lefektetett irányelvek megvalósítására. Hogy ez a papi javak államosításával, vagy a többi vallások aránylagos állami segélyezésével történjék, az célszerűségi kérdés. Mint eshetőséggel, azt hiszszük, nem árt foglalkozni a sekulárisátió kérdésével sem. Szerk. A ki megakar arról győződni, hogy a papi javak államosításának kérdése mennyire áthatotta a múltban is már a nemzeti közérzületet; hogy épen magok a katholikus világi férfiak voltak részben itt is azok, a kik ezeknek államosítását sürgették és megkövetelték, az olvassa át megérdemlett figyelemmel ezt az igazán korszerű müvet. Az én egyszerű falusi kis paróchiámból hálás köszönetet küldök a távolból a derék szerzőnek, ki ösztönt adott arra, hogy e fontos kérdéseket — az erre hivatottak — bővebben tanulmányozzák. Egy intőjel lesz ez is a múltból, hogy az idők haladásának kerekeit feltartóztatni gyarló emberi erőnek nem lehet. Nem, mert e liberális eszmékre is el lehet mondani a magyar költővel, hogy előbb, avagy utóbb: »a koporsóból is kitör s eget kér!« M. F. ISKOLAÜGY. A tanítói fizetések rendezéséről szóló törvényjavaslat a képviselőházban. Az 1868-iki népoktatásügyi törvény életbe lépése óta már egy negyedszázad folyt le. Tekintélyes idő egy nemzet életében, mely elegendő arra, hogy az ifjabb nemzedék érzületében és gondolkodásában gyökeres változás álljon elő, ha azt okosan föl tudjuk használni. A népoktatásügyi törvény — a lánglelkü Eötvös miniszter örök dicsősége — hazánk népoktatásügyét magas színvonalra emelhette volna, ha ez a törvény nem maradt volna csak papiroson. De — fájdalom — nálunk csak azért hozzák meg a törvényeket, hogy többnyire irott malaszt maradjanak. Hiszen még hivatalosan is bevallják, hogy a népoktatásügyi törvény világos rendelkezései dacára, most a törvény 26. életévében is, több mint ötezer iskola nem felel meg a törvényes kellékeknek! Több mint ötezer népiskolai tanítónak nincs még 300 frtnyi évi fizetése sem. Olcsó húsnak hig a leve — mondja a magyar példaszó. A rosszul fizetett tanítóktól nem is várhatunk lelkesedést és ügyszeretetet. E nélkül pedig a tanító munkája csak fikció. Ha azt akarjuk, hogy fölépítsük a magyar nemzeti államot, akkor adjunk a magyar néptanítói karnak mindenekelőtt tisztességes fizetést. Mert hogyan kívánhatjuk a magyar középosztálytól, hogy fiait tanítókká neveltesse, ha a tanítói munkával bakteri fizetés jár? Intelligens ember a mai kor kívánalmainak megfelelően még a legutolsó faluban sem élhet meg SOU forintnyi fizetésből sem, nemhogy 300 frton aluli fizetéssel beérhesse. Nagyon elcsodálkoztunk azért, midőn Csáky miniszter a 300 frtos