Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-11 / 19. szám

tanítói fizetéshez tárcáját kötötte. De még jobban, midőn kijelentette, hogy az ország nagy részében, különösen Erdélyben a 300 frtos fizetés elég a tanító megélhetésére. Mi ismerjük hazánk nagy részét, eleget tartózkodtunk Erdélyben is, de azt a falut, ahol 300 írttal meglehetne élni családostul a legszerényebb igénvü szellemi munkásnak is: nem ismerjük. A magyar tanítóság vezérkara : az országos bizottság nagyon jó nyomon indul, midőn a tanítói független» ség után törekszik. Mert hogyan neveljen a tanító jellemes embereket tanítványaiból, midőn az anyagi gondok a földhöz vonják s meggyőződését, szabad akaratát akárhányszor Jákób módjára egy tál lencséért kell áruba bocsátani ? Az egyház és a haza egyaránt nagyobb hasznát vehetné az intelligens, független tanítói karnak. Rabszolgák csak rabszolgákat nevelhetnek és én a gyermekeimet cselédek kezére nem biznám. A tanítóság egyakaratulag 600 forintban állapította meg a tanítói fizetés minimumát. Nem is olyan óriási összeg ez, amint ezt az országgyűlési képviselőknek egy része tartja. A függetlenségi párt szívesen meg is adta volna. Talán a nemzeti párt is a 600 frtos fizetés mellett foglal állást, ha a kormánypárt s illetve a miniszter olyan csökönyösen nem ragaszkodik a 300 frtos minimumhoz. Ezért a nemzeti párt 400 forintnyi minimumot indítványozott, de ezt sem érhette el és meg kellett elégednie a fakultatív 400 frtos minimummal. 1 De a tanítóság küzdelme mégsem volt meddő. A közvélemény határozottan a tanítóság ügyével rokonszenvezett s ennek hatását megérezte a parlament s a kormány egyaránt. Kovács Albert indítványára kimondották, hogy a tanítók 250 frtig emelkedhető ötödéves korpótlékban részesüljenek. Berzeviczy javaslatát, hogy a korpótlék a 300 frtnál magasabb fizetésbe be nem számítható, szintén elfogadták. Evvel — kétségtelenül — sokat javult az eredeti törvényjavaslat. És igy mégsem kell kétségbeesnünk nemzetünk jövője fölött. Nemzeti géniuszunk mégis őrködött fölöttünk. A törvényjavaslat óvatosan igyekezett a nemzeti iskola félé közeledni. A vita azonban olyan erővel karolta föl a nemzeti szempontot, hogy a hazafias és magyar nemzeti szellemben való népnevelés érdekében a képviselőház az eredeti törvényjavaslat intencióinál sokkal messzebbre ment. Apponyi Albert excellált itt, a kit már megszoktunk a nemzeti szempontok leglelkesebb védőinek sorában látni. Az ő javaslatára mondotta ki a ház, hogy államellenes üzelmek esetén, hétszeri megintés után a miniszter a felekezeti és községi iskolák helyébe állami iskolákat állíthat. Kán Miklós pedig a függetlenségi párt nevében indítványt nyújtott be, a melyben körülirta az államellenes irányt, a mely miatt az iskola bezárható. Ezt a módosítványt is elfogadták, de szövegezés végett az igazságügyi bizottsághoz utasították. Ha ez a módosított törvényjavaslat törvénvnyé válik — amihez most már kétség nem fér — sokat fog lendíteni elmaradt népoktatásügyönkön. De végre is kell hajtani a törvényt, nehogy ismét elröppenjen fölöttünk az idő anélkül, hogy azt javunkra fordíthattuk volna. A tárgyalás menetét jövőre részletesebben ismertetjük. Böngérfi J. Észrevételek a tanári nyugdíj intézeti anketre. Mindenekelőtt azt a nagy módosulást kell kiemelnem, melyen a minszter eszméje, rajta kívül fekvő okoknál fogva keresztülment. Tudjuk, a tanácskozás alapját képező tervezetből, hogy a nyugdíjintézetet az összes autonom felekezeti, a törvényhatósági és községi középiskolákra kiterjedőleg óhajtotta a kormány fölállítni, minthogy ezek tanárai az állami nyugdíjtörvény, az 1885: 11. t.-c. jótéteményei alá nem esnek. Azonban a belépés teljesen az önkéntesség alapjára levén fektetve, ezt az összes görögkeleti és szász ág. ev. intézetek arra használták föl, hogy kivül maradjanak. Amily sajnos tény ez a magyar államiság s országos közművelődés szempontjából: a magyar államhoz hű protestántizmus érdekéből tekintve, csak annál örvendetesebb, mert igy az állam gyámolítására méltók és méltatlanok önként, természetes kiválás folytán különültek el, s mert a törvényhatósági és községi középiskolák közül csak kettő volt képviselve az ankétén, vagyis kettő csatlakozott: Szentes és Szabadka, méltán mondhatjuk, hogy a tervezett nyugdíjintézet jelen alakulásában a magyarhoni reformáltak s unitáriusok s a királyhágóninneni ág. evangélikusok középiskoláinak, szóval a magyar államhoz hű protestáns középiskolák tanárainak nyugdíjintézetévé alakult át s az államnak ezt az évi állami segély megállapításánál ne téveszszék szem elől az illetékes tényezők. Azon intézetek, melyeknek ez alkotás van hivatva nyugdíjat megadni, nemcsak általános, hanem magyar kulturális jelentőséggel is bírnak, a magyar államiság leghűségesebb harcosai s épen azért az állam fokozottabb gyámolítására érdemesek. De ami áll a középiskolákról, ép oly mértékben, sőt itt-ott még fokozottabban áll a felekezeti akadémiákról, legyenek azok akár theologiaiak, akár jogiak. Épen ezen oknál fogva, de meg a protestáns tanügy ama belső, szerves. történelmileg fejlődött s jogi alakot öltött kapcsolatánál fogva nem szabad a belépő protestáns felekezetek akadémiai tanárait e nyugdíjintézetből kihagyni. Hogy a miniszteri tervezet utolsó pontja ezeket, valamint a tanítóképzőintézeti, felsőbb leányiskolái protestáns tanárokat csak később, egy külön intézetbe, vagy ez intézet egy külön ágába akarta fölvenni: ennek, mint Klamarilc előadó alapos beszédéből kitűnik, nem elvi, hanem tisztán csak pénzügyi oka van, vagyis inkább volt. De most, a görögkeleti és szász evangélikus középiskolák kimaradása folytán még a pénzügyi nehézség is, hogy mondjuk, önként oldódott meg, bár nézetünk szerint a magyar állam jelen helyzetében az a nehézség oly nagy számú s fontos hivatást teljesítő tanárnak, még ideiglenes mellőztetését sem indokolná. A miniszteri tervezet a most már belépni nem akaró görögkeletiekkel s szász evangélikusokkal együtt 62 középiskolát ölelt volna fel 568 tanárral s 141 ezer forint évi szükséglettel, de a tanácskozások folyamán kifejtettek világosan mutatják s gróf Csáky záróbeszéde is nyilván megerősíti, hogy ily létszám mellett sem lett volna több a valóságos évi szükséglet 120 ezer forintnál. Azonban az