Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-11 / 19. szám

t PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerlteszlííség1

: IX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiiulri-hivalal : Horny&nsaky Tiktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, díjak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési ára : Féléyr*: 4 frt BO kr ; egész évre : 9 ftU Xyyes szám ára 20 kr. A papi javak államosításáról. Századunk a haladás, nemzetünk az eszmeforrongás napjait éli most. Az egyházpolitikai kérdéseknek felszinre hozatala; ezen liberális elvek mellett a megyegyülések termeiben országszerte történt állásfoglalás, hangosan igazolják azon axiómát, hogy magyar népünk erősen érzi kulturális hivatását, hogy itt, nvugot véghatárán, ezután már nem a merev stabilizmus, hanem a haladó liberálizmus nagy elvét kell követni és megvalósítani, ha hivatását kellőleg be akarja tölteni! Liberális gondolkozású kormányunk a milyen nagy és nehéz, épen olyan dicsőségteljes munkára vállalkozott akkor, a midőn az egyházpolitikai kérdéseket programmjába felvette. Van-e igazi magyar ember, még pedig pártkülönbség nélkül, ki e programm megvalósításánál kormányunknak szivesen segédkezet ne nyújtana!? A ki hazáját önzetlenül szereti; a ki nemzetét a felekezeti szűkkeblűség lenyűgöző bilincseitől szabadnak óhajtja látni, annak most politikai pártszempontoktól el keli tekinteni. De ne feledjük el, hogy ez csak első láncszemét fogja képezni azon liberális elvek megtestesítésének, a melyeknek — alkalmas időben való — kivitelét méltó joggal várhatja el a hazának minden hű fia. Hiába lesz hazánkban általános vallásszabadság; hasztalan hozzuk be a kötelező polgári házasságot s alkotjuk meg igy az egységes családjogot . . . mind addig nem leszünk egységes nemzet, mig elnézzük, tétlenül tűrjük azt, hogy mig az egyik vallásfelekezet papjai fejedelmi fényben és gazdagságban élnek, addig a többi felekezetek, főként pedig épen a legnemzetibb s igy legmagyarabb vallásfelekezetnek: a református egyháznak lelkipásztorai majdnem koldus szegénységben élnek s a napi megélhetés nehéz gondjaival küzdenek! Tegye csak szivére kezét e honnak minden igaz fia és ismerje be, hogy ez elbánásban nemcsak anomália, de nagymérvű igazságtalanság is rejlik. A legközelebbi izgalmas napok eseményei: a klerikális és ultramontán tüntetések, a nemzetiségi agitálások, bárkit is meggyőzhettek arról, hogy hazánknak a református papi státuson kivül aligha vannak hűbb és igazibb fiai. És ez nem ábránd, nem chimeréa, hanem történelmi kétségbevonhatlan igazság. Azoknak az egyházpolitikai kérdéseknek reálizálásánál az anyagilag csekély erőkkel rendelkező protestáns egyház veszthet legtöbbet. A hatalmas és dúsgazdag klérus előtt, ha a vallásszabadság elvének törvénynyé emelése után, az 1868-dik évi Lili. t.-c. a maga épségében fenn nem tartatik, igazán szabad lesz a vásár. A lélekhalászat csak ekkor élheti át a maga virágzó korát, még pedig államilag akkreditált törvények védelme alatt. Mi tehát, a szegényebbek, itt is csak a vesztes fél leszünk. Az anyakönyvek államosításával a protestáns lelkészi kar — különösen a népesebb egyházakban — különben is szűkös jövedelmének egy jó részétől esik el. Miért tagadnám el, hogy némelyünket kecsegtetet a remény, miszerint az állam e veszteségért majd mégis kárpótolni fog bennünket. De hát ebből ugyan — a törvényjavaslat megjelenése után — egészen kiábrándulhattunk. Mi azonban ezt az áldozatot is panasz nélkül meghozzuk. Hadd lássa az állam, hogy a közoltárra — ha a haza érdeke azt kívánja — szűkös jövedelmeinkből is szivesen áldozunk. Hanem aztán az osztó igazság azt hozná magával, hogy tovább immár e hazában csak »türt« felekezet többé ne legyünk. Az általános vallásszabadságnak csak akkor