Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-04 / 18. szám

ISKOLAÜGY. Ankét a közoktatási minisztériumban. (A protestáns tanárok nyugdíjintézete érdekében.) (Vége.) Báró Prónay Dezső a magyarországi ág. ev. egyház egyetemes felügyelője szólalt fel azután. Meg van arról győződve, hogy e nyugdíjintézet tervezésénél csakis kulturális érdek vezette a minisztert, nem pedig egyes felekezetek, vagy iskolák külön érdeke. Épen azért megnyugszik a tervezetben, csak egyes észrevételeket tesz. Némileg merőben egyházi szempontból kiindulva, osztozik Zelenka aggodalmaiban s talán tartani lehetne attól, hogy az egyház és iskola közti kapocs lazulni fog. Ezzel az aggodalommal szemben nem csekély megnyugtatására szolgál különösen az önkéntesség alapeszméje. Ami a terhek viselését és megoszlását illeti, ő abból a szempontból indul ki, hogy ez intézet országos, tehát állami jelleggel bir. Ennélfogva az oroszlánrészt az államnak kellene viselnie. A 141 ezer forintból 81 ezert (8/14), az államnak, 60 ezert az egyházaknak, illetve iskolás-tanulók s tanároknak kellene viselniök. Abban a nézetben van, hogy, ha az államsegélyt nem az egyes iskoláknak, hanem a két evangélikus egyház egyetemének adná ki a miniszter, akkor talán némileg hosszabb szolgálati idő mellett, de kevesebb állami segélylyel lehetne ugyanazt a célt elérni, ugyanoly nyugdíjat adni. De ha ez meg nem valósítható, adjon az állam 81 ezer forintot, vagy legalább is a szükséglet felét. Osztozik Bartha azon nézetében, hogy a fennálló nyugdíjintézetek körében szerzett jogok^nem sérthetők, sőt tovább megy, mert nem lát semmi nehézséget abban, hogy ez intézeteket az érdekelt tanárok, mint magánintézeteket, saját költségükre fentarthassák. Ha a tanár életbiztosítási szerződést köthet, mért ne lehessen ily privátintézet tagja? Bogyó Samu keresk. akad. tanár, a statisztikai számítások készítője mathemaíikai helyreigazításokat tesz Kovács beszédére. Téveseknek tartja a szolgálati idő átlagos tartamára vonatkozó számításait s azon nézetben van, hogy a nyugdíjasok a működő tanárok 33—36%-t valóban ki fogják tenni. Ellenben igazat ad Kovácsnak, hogy hetven, 30 év óta szolgáló tanárt nem keil egyszerre nyugdíjba tenni. A mi a tanítóintézeti tanárok nyugdíjazását illeti, az egyházakra csak célszerű, ha ily szempontból a még fiatal multu keresk. iskolákkal kötik össze, mert ezek tanárai később érik el a nyugdíjképes kort, tehát a járulékokból egy időre nagyobb teher hárulna reájuk. Tóth Sámuel debreezeni ev. ref. főisk. hittanár s tiszántúli egyházkerületi főjegyző kimutatja azt a szoros kapcsolatot, mely a protestáns főiskolákban az egyes tanszakok közt van, különös vonatkozással a debreezeni főiskolára. Épen ezért, a méltányosság követelménye gyanánt s minden bonyodalom elhárítása végett kéri az akadémiai s tanítóképzőintézeti tanárok együttes fölvételét, annál inkább, mert a tervezet által feltárt források ezt megbírják. Bőhm Károly a budapesti ág. ev. főgimnázium igazgatója köszönetét fejezi ki a miniszter életbe vágó fontosságú kezdeményezéseért s igazi jóindulatáért, mert a protestáns egyházak s iskolák, legalább a budapesti viszonyok után ítélve, hasonló nyugdíjintézet megteremtésére nem volnának képesek. Mindazáltal azt véli, hogy az évi 141 ezer forintnyi szükséglet fölvétele pesszimisztikus számításon alapul. A fentartók járulékát nem tartja terhesnek, de kissé túlságosnak a tanulókét. Tisza Kálmán, tekintettel arra, hogy az eddigi felszólalások a részletek ujramegvitatását nem teszik szükségessé, most mondja el, a mit a részletes tárgyalásra kívánt fölhagyni. Az eddig előadottak után sem óhajtja a theol. tanárok fölvételét, mert nem akarja, hogy ily cimen a kormánynak nagyobb befolyása legyen az egyházi autonom ügyekre, már pedig a tervezet mégis csak a miniszternek tartja fön a tanárok nyugdíjazását, noha másrészt — elismeri — óvakodik a szükségentuli beavatkozástól. Aztán az is tekintetbe veendő pénzügyi szempontból, hogy nemcsak a protestánsok, hanem más felekezetek is óhajtanák theol. tanáraik fölvételét. Ha majd az államsegély aránylagos emelése bekövetkezik, akkor a protestáns felekezetek saját körükben is gondoskodhatnak hittanáraik megfelelő nyugdíjáról. Feltétlenül helyesli az önkéntesség elvét, a mely az oly intézeteknek is lehetővé teszi később a csatlakozást, melyek még most, anyagi erő híján, be nem léphetnek. De azt, hogy a most kivül maradók az államival egyenlő nyugdíj adására legyenek kötelezve, még az egyenes kényszernél is rosszabbnak tartja, mert a mellett hogy kényszer, az őszinteség hiányában is szenved. A fenálló nyugdíjalapok iránt a tervezet teljesen megnyugtat akkor, midőn azokat az illető egyházak s iskolák belügyének hagyja fön. Mathematikai számításokba nem bocsátkozik, de azt Ő is helyesnek tartja, hogy a 30 év óta szolgálóknál történjék provízió arra, hogy ezek rohamosan s egyszerre nyugdíjba ne mehessenek. A miniszter figyelmébe ajánlja azonnali fölvételre a tanítóképzőintézeti tanárokat, mert ugy véli, hogy ezeknek a tanítói nyugdíjintézetbe való utalása fölösleges érzékenykedést idézne elő. Azonkívül, hacsak lehet, a theol. tanárok kivételével az akadémiaiak együttes fölvételét is óhajtja. Kívánja, hogy az állami járulék emelésével a fentartóké 3—4°/0

-ra, a tanulóké 3 írtról 2 frtra, sőt ha lehet, 1 frtra csökkenjen. Csáky gróf miniszter megnyugvással látja, hogy az érdekeltek a nyugdíjintézet létesítését, körülbelül a tervezett alakban, szívesen látják. Bár a részletes tárgyalás fölöslegessé vált, kötelessége némely dolgokat, saját álláspontja megvilágítására elmondani. A belépési kényszert már kezdettől fogva mellőzte, mint a községi s felekezeti autonómiával ellenkezőt; de meg az oktatás már ezen a fokon maga sem általánosan kötelező jellegű. Kényszerítő belépés esetén a legrosszabb helyzetű intézetre kellett volna tekintettel lennie, vagyis arra, mely semmivel sem járulhat a költségekhez, de ez nem jelentene mást, mint az összes terheknek az államra való hárítását. Pedig ily eljárás nem volna méltányos, mert e nyugdíjintézet érdeke ugyan az államnak, de a felekezeteknek még inkább. Ebből kifolyólag a vagylagos kényszert sem tartja megengedhetőnek. Az önkéntesség elvét annál jobbnak véli, mert később reméli ama kevés intézet csatlakozását is, melyek még most be nem lépnek. Morális lehetetlenség, hogy egyes felekezeti iskolák, megfelelő nyugdíj biztosítása nélkül, hosszabb időig fenmaradhassanak. A másik alapelv az, hogy a fentartók autonom rendelkezési joga mennél kevesebb korlátozást szenvedjen s annak megállapítása, hogy tanárok, fentartók, tanulók mennyit adjanak, inkább az állam szempontjából s e járulékok végösszegét tekintve fontos; ellenben az intézetek belügyét fogja képezni, hogy mily tényezőkre s mily arányban osztják szét saját járulékukat. A harmadik alapelv, hogy a nyugdíjintézet részesei az állami' tanárokkal egyenlő elbánásban részesüljenek, mert a viszonosságot többféle, nagyon fontos érdek kívánja.