Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-27 / 17. szám

alatt, mint azután, maradjon meg tisztán a felekezet kezében. Annál inkább óhajtotta volna, hogy más tanárok, különösen az oly fontos szolgálatot teljesítő tanítóképzőintézettek, már most, ez alkalommal fölvételt nyerhettek volna. Mivel azonban ez ujabb számítások s késlelődés nélkül alig lehetséges, a halogatást pedig nem akarja,arra kéri a minisztert, hogy legalább a tanítóképzőintézeti tanárok hasonló nyugdíjazásáról a közel jövőben sürgősen intézkedjék. Szász Károly mindenekelőtt köszönetét fejezi ki a miniszternek nagyfontosságú kezdeményeért s a felekezeti oktatásügy iránt tanúsított jóindulatáért. Alapjában véve egyetért Tisza Kálmánnal s a tervezet által adott keretet nagyban és egészben elfogadandónak tartja. Hosszasabban fejtegeti aztán aggodalmait s kifogásait, melyek lényege az, hogy a miniszteri tervezet elviselhetlenül súlyos terheket hárít fentartókra s tantdókra egyaránt, az elsőkre különösen, mert a protest. iskolákban fölötte sok a szegény tanuló s azok terhe is az intézetre hárul. Ezeken tehát, de különösen a fentartókon, könyítni kell, mert különben az egész alkotás volna veszélyeztetve. Legközelebb fekvő gondolat az volna, hogy a mily mértékben száll alá amazok hozzájárulása, oly mértékben emelkedjék az államé. Azonban erre alig lehet kilátás, mert hiszen a miniszter bizonyára elment addig, a meddig mehetett, ezt tehát ő nem iniciálhatja. Ennélfogva ajánlja, hogy a teher elviselhetlen része a tanárokra, mint tulajdonkép közvetlenül érdekelt felekre, háríttassék át, még pedig vagy olyformán, hogy a fentartókra szánt évi járulékot, a rendes tanári fizetés 5°/0

-t is, vagy egészben, vagy részben a tanárok vegyék át; vagy pedig ugy, hogy a 30 évi maximális szolgálati idő 35—40 évre terjesztessék ki. Az első módot illetőleg elismeri ugyan, hogy a protest. tanárok legnagyobb része szegény, de határozottan állíthatja, hogy az iskolafentartók még szegényebbek, melyeknél minden krajcár uj kiadás fedezése majdnem a lehetetlenséggel határos. A második módra vonatkozólag pedig megjegyzi, hogy ő, ki maga is tanár volt, sőt most is tanít, saját tapasztalásából mondhatja, hogy a tanárok 30 éves szolgálati ideje szemben más hivatalnokok 40 évi szolgálatával felesleges fényűzés. A tanári pálya nem fárasztóbb, nem test- és lélekölőbb más hivatali foglalkozásnál, sőt bizonyos tekintetben könnyebb, a tanárnak van egy oly könnyítése, mely teljes üdülést adhat; az, hogy a polgári év —7s részét vakációban tölti. Egyáltalán nem lartja tehát méltatlannak a szolgálati idő kiterjesztését. Dr. Baczoni Lajos debreceni jogakadémiai tanár, mint első tanárfelszólaló, az egész protestáns tanári kar nevében is köszönetet mond a miniszternek nemes törekvéseért. Helyesli, hogy a felekezeti nyugdíjintézet tervezésénél az egyik irányadó az állami nyugdíj-törvény, az 1885: 11. t.-cikk volt, mert igy közös alapokon, teljes viszonosság mellett jótékony közszellem fog a többféle intézetek közt kifejlődni. A másik irányadó a tanítói nyugdíj-törvény volt, az állam ott is, itt is csak a teher kisebb részét vette át s ezt nem tudja helyeselni. De a tanítói nyugdíjintézetnél ez mégis annyiban volt méltányosabb, hogy az egész egyenlőbben oszolt meg az öszszes állampolgárokra, kik hol mint egyházi, hol mint politikai községek tagjai, járultak hozzá a fizetéshez. A tervezett nyugdíjintézet járulmányai azonban aránytalanul oszolnak meg, mert a társadalomnak csak egyes, középiskolákat fentartó köreit, ezeket is egyenlőtlenül terhelik. Épen azért óhajtandó volna, ha az összes terheket az állam venné át, amikor is kötelezővé lehetne tenni a belépést, s ez elvnek elfogadását ajánlja a tiszántúli tanárok nevében. Mindenesetre kéri az államén kívüli összes járulékok jelentékeny mérséklését. Zelenlca Pál tiszakerületi ág. ev. püspök szerint vannak gazdag intézetek, melyek képesek tanáraiknak megfelelő nyugdíjat adni, s ezek ebbe nem fognak bemenni. Vannak szegény intézetek, melyeknek be kellene menniök, de részint szegénységük, részint azon körülmény miatt lesz lehetetlen, mivel a tanulókra kiszabott 3 frt a tandíj növekedését, ez pedig a tanulóság megfelelő csökkenését vonná maga után, holott ág. ev. középiskoláink nagyobb része erre a tandíj-jövedelemre okvetlenül reá van utalva, s ha ez kevesbedik, nem hogy a nyugdíjkiadásokat nem képes fedezni, hanem még a működő tanárok fizetésének kívánatos emelésében is akadályozva van, pedig ezt ő még a nyugdíjnál is nagyobb fontosságúnak tartja. Ő tehát abban a véleményben van, hogy a tervezet nyújtotta kedvezményeket nagyon sok helyen a fentartóság roppant szegénysége miatt nem lesz majd lehetséges értékesíteni. Hogy ez be ne következzék, nem lát más módot, mint annak elfogadását, amit Szász Károly indítványozott: a szolgálati időnek 35, sőt még inkább 40 évre való kiterjesztését. S ha őszintén meg kell vallani, sajnálja, hogy a protestáns egyház maga erejéből nem volt képes a tanári nyugdíjintézetet megteremteni, mert igy egy kapocscsal ismét kevesebb lesz, mely a tanárt az egyházhoz s egy gyei több, mely az államhoz kösse. Kovács Albert számszerűleg mutatja ki. hogy az évi 141 ezer forintnyi szükséglet túlságosan magasra van fölvéve. A számítások a nyugdíjasokat a működő tanárok 36°/0

-ra teszik, pedig ily kedvezőtlen arányt a legnagyobb pesszimizmus sem igazol. Különben is már Klamarik min. tanácsos rámutatott 10 ezer forintnyi évi megtakarításra, mely bizonyára elő fog állni a felekezeti tanárok egy részének államszolgálatba való átlépéséből. Ő rá mutat a másik 10 ezer forint évi megtakarításra. A 70 középiskolai tanárnak, kik a 30 szolgálati évet mát betöltötték, azonnali nyugdíjazására átlag 70.000 frt van felvéve, holott ennyi tanerőt egyszerre nyugdíjazni nem is szükséges, nem is szabad. Nem szükséges, mert e 30 év óta szolgáló tanár között igen sok van, kik még szolgálni tudnak s akarnak, nem szaba.d;

mert 70 tanárt egyszerre pótolni lehetetlenség. A rokkantak menjenek azonnal, a többieket pedig öt évre beosztva, fokozatosan engedjék nyugdíjba menni. A mondott eszközökkel megtakarított évi 20 ezer forintot ne fordítsák sem az állam, sem a tanárok, sem a tanulók javára, hanem mérsékeljék a fentartók járulékát 2% ~Y<X & 20 ezer forint feléből, felét pedig fordítsák az akadémiai tanárok felvételére. A tanítóképzőintézeti tanárokra nézve pedig az a javaslata, hogy azok a már tulgazdag tanítói nyugdíjintézet keretében nyerjenek nyugdíjaztatást. 22 tanítóképzőintézeti tanár nyugdíja bizonyára nem fogja túlterhelni azt a kilenc milliónyi alapot. Szász Domokos azt hangsúlyozza, hogy a tervezetet az erdélyi egyházkerületben keresztülvinni alig lehet, mert ott nincsenek fentartók, az iskolák fentartására alapítványok szolgálnak, melyek jövedelme az utolsó krajcárig ki van merítve, pedig a tanári fizetések 5°/o~a körülbelül évi 5000 frt ujabb kiadás átvállalását jelentené. Nincs tehát más mód, hogy az erdélyi középiskolák, Kolozsvár kivételével, mely be nem lépését határozottan kijelenté, élvezhessék az állami nyugdíj jótéteményét, mint hogy vagy nagy mértékben mérsékeltessenek a fentartókra háramló terhek, vagy pedig vegyék azt egészen a tanárok magokra. Kéri azt is, hogy a tanulókra szánt évi s fejenkinti 3 frt 2 frtra szálljon le, bár ehez nem ragaszkodik feltétlenül. Kovács János unitárius tanár előadása abban foglalható össze, hogy iskoláik, fentartóik s tanulóik a tervezetből