Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-20 / 16. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület. Pipa-utca 23. szám, hovA a késiratok cimzendök. Kiadó-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz, és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési Ara : Félévre: 4 frt SO kr ; egész évre : 9 frt. Xgyes szám ára 20 kr. A konfirmáció érdekében. Egyházi szertartásainknak a történelmi küzdelmek hatása alatt kifejlődött egyoldalúsága az, hogy minden részében inkább igyekszik hatni az értelemre, mint az érzelemre. És ezt nem lehet csodálni. A katholicizmussal folytatott küzdelem háromszázados tartama alatt a sok kisértés, megpróbáltatás között nem őrizhette volna meg másként tiszta puritánizmusát. De az egyoldalúság mindig baj, és baj különösen vallásos dolgokban, melyeknek az ember agyára, szivére, értelmére, akaratára egyaránt ki kell hatniok. Nekünk reformátusoknak kevés oly egyházi cselekményünk van, melyben kiemelkedhetnék a vallás érzelmi oldala. Nincsenek mesterkélt zenéink, csöngetéseink. (hála Istennek), nincsenek meg azok a külsőségük által megkapó ceremóniák, melyek által egy magát más tekintetben lejárt egyház még ma is uralkodik a lelkek milliói felett. De van nekünk is egy vallásos tényünk, melylvel nemcsak visszhangot lehet adni a vallásos érzelemre, de föl lehet kelteni azt igen sokszor még ott is, hol addig egy szikrája sem létezeit — és ez nem más, mint a konfirmáció. Én nem habozom kimondani, hogy a konfirmációt egyik szakramentumunk kiegészítő alkatrészének tekintem. Jézus rendelte: »elmenvén tanítsatok meg minden népeket, megkeresztelvén őket« stb. Nálunk elébb történik a keresztelés, szükségtelen fejtegetnem hogy miért, de a tanítás sem maradhat el, nem is marad, mert megtörténik a konfirmáció alkalmával. Ha meg nem törtérmék, nem lenne teljesítve a keresztség szakramentuma. A tulajdonképpeni belépés, a tulajdonképpeni fölvétel a ker. egyházba ezen cselekvény által történik. Hol van hát inkább helye az életben, hogy korszakalkotóbb vallásos tényt végezzünk el egy emberrel szemben; hogy igyekezzünk egész lényébe, minden érütésébe átültetni az evangéliumi erőket, a Krisztus iránti szeretetet, mint éppen ez alkalommal? És mikor van az emberi életnek többé olyan időszaka, midőn a már teljesen kifejlődött értelmi képesség mellett még üde, romlatlan a szív, még vágyva vágyik minden szép és jó után, mint a virágkehely, midőn keblét kitárja, hogy belészállhasson a mosolygó napsugár. Ah, oly jól emlékszem még én, mintha most, mintha tegnap történt volna, mi volt reám és reánk nézve az az idő, midőn gondos lelkipásztori vezetés alatt készültünk a konfirmációra, mi volt az a nap, midőn szivreható szertartás kíséretében fölvétettünk az egyház önálló tagjai közé. Azt leírni nem, csak érezni lehet. De meg is volt reá téve minden, hogy érezzük mélyen akkor és érezzük majdan, ha már ősz hajszálak lengenek fejünk felett. Csakhogy ez igen sok helyen nincs megtéve. Sok helyen a konfirmáció oly rideg, oly köznapiassá sülyesztett dolog, mintha egy minél előbb lerázandó vizsga volna az állattanból, vagy földrajzból. Hallani vélem az ellenvetést, hogy hát minek is az a hokusz-pokusz, hiszen a gyermekek az első elemi osztálytól kezdve már részesülnek vallásoktatásban, tisztába vannak egyházuk tanaival, nincs hát semmi értelme egy felesleges fáradozásnak. Hát hiszen épen az a baj, hogy a két dolgot, t. i. a rendes vallástanulást és a konfirmációra készülést igen sokan azonosítják. Pedig nagy a különbség a kettő között. Amaz rendes iskolai tárgy, melyet bármely tanító eltaníthat s hol a kiszabott tananyaghoz alkalmazkodva, túlnyomóan tudásképzésről lehet szó; ez pedig a vallásos életre nevelés, sőt azt mondom, jól vezetve a konfirmációra való előkészítés magába a vallásos életbe való bevezetés. Evangéliumi erőkkel telítése a fiatal sziveknek, evangélizálása az ifjú lelkeknek! Kinek a kötelessége most már a vallásos életet vezetni, ki felelős azért Isten és emberek előtt, ha nem a lelkész, ki őrállóul van a maga helyére állítva. A mult zsinati törvény imperative 31