Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-06 / 14. szám

juk a maguk akaratára s ép igy a románokat, a protestánsokat, a szászokat, panszlávokat, kálvinistákat és katholikusokat. A mennyiben pedig mégis a törvény és uralmának fenn kell állni, utasítsunk minden excesszust utólagos eljárás formájában a bíróságokhoz. Ez gyökeres megoldás volna, teljes elkülönítése az államnak az egyháztól. De a ki Magyarországon ilyeneket akarna, nem volna barátja e fajnak, ez államnak. Miért ? azért, mert ily furcsán tagolt, nemzetiség- és vallásfelekezetek szerint ily furcsa sakktáblát képező ország, mint a mienk, nincs több a világon. És ha csak ez volna a baj! De nemzeti társadalmunk oly nemzetiségekből, oly egyházakból is áll. melyeknek főcentruma nyiltan, vagy nem nyiltan az ország határain kivül van. Ha mi szerbnek, románnak, németnek, tótnak, rusnyáknak, horvátnak teljes szabadságot adunk, hogy egyházi önkormányzatba szervezkedve, szabadon folytathassák üzelmeiket és nem akarjuk megkötni kezöket az álllam semmiféle intézkedésével: az alatt az ország határain kivül álló és óriás birodalmat képező veszélyes centrumok szabadon dolgoznának nálunk államiságunk és függetlenségünk megrontására. Nohát, ha most is dolgoznak, ebből csak nem következik, hogy még könnyítsük e dolgozásukat! Azt mondta Ugrón Gábor t. képviselőtársam: »mondja valaki, hogy az állam és az egyház közti viszony rendezésére nincs szükség, a mikor minden román szobájában ott függ az orosz cár arcképe!« Nohát, ha ez igy van, én nem tudom, de feltétlenül elhiszem ebből nem az következik, hogy mi engedjük őket szabadon, hogy ereszszük ki őket az állam testéből, hanem épen ellenkezőleg az állam minden hatalmát és pláne oly hatalmát, melyet a lögitimitás szentesít, melyet a történelmi jog szentesít, mely nem inprovizált, hanem századok óta fennáll, mert Őseink bölcsesége nagyon jól tudta, miért kell fennállania, az állam hatalmát alkalmazzuk arra, hogy minden oláh szobájában ne az orosz cár arcképe legyen, hanem legyen ott (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kossuth Lajosé) Kossuth Lajosé, vagy legyen ott ő felségeé, a mi királyunké. (Hoclc János közbeszól: Mindkettő elfér egymás mellett!) Én nem látok a mi országunk és a mi társadalmunk helyzetében más, okosan feltalálható módot, mint a recepcionális rendszer mai módjának érintetlenül hagyását. Ez nem azt teszi, hogy a haladó kor szükségeihez képest az állam és az egyház közti viszony egyes kérdések incidenséből ne rendeztessék, sőt teszi azt az én nézetem szerint, hogy minden kérdést, hol az államnak hatalma, a magyarság, a függetlenség nagyobb biztosítékot nyerhet, az egyházak kezéből vegyünk ki. Teszi azt, hogy magát a recepcionális rendszert ugy, ahogy ma van, sőt, a katholikus vallásnak rendszerét, alkotmányát is ugy, a hogy ma áll, lényegesen és radikálisan megmásítbatónak, felforgatandónak semmi jelszó mellett, semmi intézmény kedvéért nem tartom. Protestáns országos árvaházunk köréből. Az igazgató-választmány jelentése a közgyűléshez. Egy év leforgása után ismét a tisztelt Közgyűlés szine elé lépünk, hogy számot adjunk sáfárkodásunkról, feltüntessük törekvéseinket, bemutassuk az eredményeket és szemlélhetővé tegyük, hogy a rendelkezésünkre állott anyagi eszközökkel miképen és mennyiben sikerült megvalósítanunk egyletünknek az alapszabályokban kitűzött célját. Mindenek előtt sajnálattal kell felemlítenünk, hogy eddigi elnökünk, báró Kochmeisfer Frigyes, 18 évi eredménydús működése után az elnöki tiszttől hajlott korára és másoldalu számos elfoglaltságára való hivatkozással dacára annak, hogy Őt ismételve kértük az elnöki tiszt megtartására — visszalépett. Az ő erélvének, tapintatának és fáradhatatlan buzgóságának köszönhetjük azt, hogy árváink az e célra a fővárosban épített célszerű és diszes árvaházban vannak elhelyezve és számuk az 1874-ben létezett 58 helyett ma már 100-ra szaporodott, az egylet vagyona pedig 46,980 frtról, mennyi 1873 végén volt, 336,980 frtra növekedett. Árva-egyletünk történelmében valószínűleg jövőben is ezen páratlanul álló munkásságért szerény elismerésünknek és egyletünk köszönetének akként véltünk kifejezést adni, hogy visszalépett elnökünk működésének történetét emlékiratban méltatva, azt díszesen kiállítva s a választmány összes tagjai által aláírva testületileg nyujtottuk át a volt elnöknek, ki ígérete szerint, mint választmányi tag, ezután sem fogja megvonni tanácsát és jóakaratú érdeklődését egyletünktől. Utódául az eddigi alelnök, dr. Kovácsy Sándor, alelnökül pedig dr, Wagner Géza, kik az egylet iránti meleg érdeklődésüknek már eddig is számos tanújelét adták — egyhangúlag megválasztattak. A választmány tagjainak sorából kiléptek Fabinyi Gyula és dr. Ébner Édward, kiknek számos éven át kifejtett buzgó fáradozásukért ez uton mondunk köszönetet. Fájdalommal kell megemlékeznünk Doleschall E. Sándor, a budapesti ág. ev. egyház lelkészének és választmányunk tagjának elhunytáról, ki egyletünk vezetésében 1876. óta szakadatlanul tevékeny részt vett, s legutóbb, mint a nevelésügyi bizottmány elnöke fáradozott árváink érdekében. A választmány a hátramaradt özvegyhez részvétiratot intézett és indítványozza, hogy az elhunytnak neve az árvaházi épületben levő márványtáblán örökíttessék meg. Sajnálattal kell továbbá megemlékeznünk Zsigmondy Pálról, ki folyó év január havában halt el. Zsigmondy Pál hosszú időn át a számvizsgáló bizottság elnöke volt, és szigorú lelkiismeretessége mindnyájunkat hálára kötelezett. Az igy üresedésbe jött három helyet a tisztelt Közgyűlés van hivatva betölteni. Fabinyi Gyula helyébe az alapszabályok 18. §-a alapján ideiglenesen dr. Zsigmondy Jenőt választottuk meg. Meg kell emlékeznünk ezúttal a választmánynak negyedszázadnál hosszabb idő óta közreműködő tagjairól, nevezetesen özv. Székács Józsefné, báró Kochmeister Frigyesné, özv. Liedemann Samuné és özv. Haberern Jonathánné úrnőkről, továbbá dr. Jelenik Zsigmond és dr. Koller Gyula urakról és indítványozzuk a tisztelt Közgyűlésnek, hogy most nevezetteknek ezen hosszú és áldásdús működésekért köszönetet mondani és annak a jegyzőkönyvben is kifejezést adni méltóztassék. A mult évi közgyűlés határozatához képest az árvaház egyik legnagyobb jótevője néhai Schneider Józsefné