Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-06 / 14. szám

esperes körlevélben következő sorok kíséretében közölte egyházmegyéje papjaival: »01yan szomorn időkre jutottunk most egyszer, melyben az anyaszentegyháznak szokott fegyveréhez, a síráshoz és könyörgéshez szükséges nyulnunk. Veszedelemben forognak kollégiumaink, veszedelemben kisebb és nagyobb iskoláink. Ugytetszik, mintha szemünk láttára akarnának vagy előbb vagy későbben öleinkből kiragadtatni saját kedves gyermekeink. Ha régen a néma fiú is megszólalt veszedelemben forgott édes atyja életéért: >hát mi némák lennénk-e kedves gyermekeinkért. Azért ime ezen könyörgést stb.« E körlevél azonban a benne foglalt könyörgéssel együtt gróf Haller József főispán kezébe került, ki azt — mint Keresztesi J. irja * — »nagyra vitte, rebeliőnak magyarázta, a superintendentiára irt, okát és auctorát kérte.« Végre a kancellária roszalását fejezte ki a könyörgés felelt s Haller főispán^közvetítésével mind a superintendentiái, mind Hunyadi esperest megrótta. Néhány nap múlva ez eset után válaszolt a kancellária a reformátusoknak a mult év szeptemberében benyújtott folyamodására. Válaszának leglényegesebb része az, melyben felhívja a református egyházkerületeket, hogy készítsenek és adjanak be saját maguk tervet, melyben részletesen kimutassák, hogy miként és mennyiben alkalmazkodnak a kormány tanrendszeréhez. E felhíváshoz a Helytartótanács is hozzájárult, midőn 1789. február 18-ról közölte a kancellária válaszát a református egyházkerületekkel. Örömmel fogadta református egyházunk a már nem remélt kedvező választ. A tiszántúli egyházkerület még azon év április havában ez ügyben gyűlést tartott, melyen a tiszáninneni egyházkerület részéről Patay István fogondnok és Szombatid János sárospataki tanár is részt vettek. Küldetett ki egy bizottság is a tanterv elkészítésére, de e bizottság működése egy év múlva félbeszakadt, miután József császár az 1790. év elején minden alkotmányellenes rendeletét visszavonta s néhány nap múlva maga is meghalt. (Folyt, köv.) Marton Sándor. BELFÖLD. A vallás szabad gyakorlatáról. — Részlet Eötvös Károly képviselőházi beszédéből. — Felemlíttetett t. ház, a vita folyamán a vallásszabadság kérdése is. Felemlíttetett nem egy oldalról, nem egy szónok által, nem egy alakban és felemlíttetett nagyon sokszor az én boldogalt barátom Irányi Dániel által is, a ki a vallásszabadságnak híve volt. De ugy vettem észre, meg kell jegyeznem — bocsánatot kérek, ha talán szerénytelenségnek látszanék — hogy ebben a kérdésben a legkuszáltabbak a nézetek, amennyiben több szónok erre nézve nézetet nyilvánított. Először boldogult Irányi Dániel barátom a vallásszabadság alatt nem valami olyan szabad egyház szabad államban-féle rendszert hirdetett; talán hive volt, de ama előterjesztésekben, melyekre nézve gyakran volt vele * »Naplója« 173. lapján. alkalmam magán uton eszmét cserélni, mindenkor azt értette, amit az 1790-iki törvényhozás hangsúlyozott folyton. t. i. a vallás szabad gyakorlatának kérdését, még pedig két alakban: először, hogy az egyén szabadon gyakorolhassa a maga vallását, habár a bevett vallásfelekezetektől eltérő is; s másodszor, ha vannak hitsorsosai, azokkal társulhasson. De nem ugy értette, mint Ugrón Gábor t. képviselő társam, a ki az egyház és államnak egymástól való elkülönítését, mindkettőnek egymástól való függetlenségét és bizonyos tekintetben a szabad egyház szabad államban elvének megvalósítását sürgette itt beszédében. Irányi Dániel boldogult barátom javaslata idáig, legalább amennyiben én ezt igen sokszori eszmecseréken vele megbeszéltem, nem terjeszkedett ki, csak odáig, a meddig jelezni szerencsém volt. (HocTc János közbeszól: Odáig kell menni!) Ha Hock János t. barátom közbeszól, hogy addig kell menni, akkor engedje meg a t. ház, hogy ehhez a kérdéshez egy pillanatra hozzászóljak. T. ház! Mindenki előtt tudva van, amit épen jeleztem, hogy az egyik felfogás, a mely messzemenő és radikális; szabad egyház a szabad államban ; elkülönítve egyik a másiktól, az álllam az egyháztól. A másik felfogás, melyet az 1790. évi 26. törvény e szavakkal jelez: >Religionis exercitium libertas«. Ha mi arról beszélünk, hogy függetlenné tegyük az államban az államot az egyháztól: nekünk a mi hazai viszonyainkat kell első sorban figyelem tárgyává tennünk, meg kell figyelnünk, hogy hazai viszonyaink szerint mit lehet célszerűen, magyarságunk, függetlenségünk, államiságunk és szabadságunk veszélyeztetése nélkül e téren tenni. Először is azon nézetét, hogy addig ez egyházpolitikai kérdések föltött vitát ne kezdjünk, mig az államot az egyháztól el nem válásztottuk, nem értem. E nézet előttem annyit jelent, mintha azt mondanám: nem megyek fel a második emeletre, mig a harmadik emeletre föl nem mentem. Hiszen az állam és egyház elválasztásának szükséges műveletét épen e kérdések előzik meg, mert abba az irányba visznek bennünket, hogy a mennyire lehet és a mennyire célszerű és megengedhető, az elválasztást megcsináljuk. De már a végletekig elmenni, odáig menni, a meddig az amerikai rendszer ment, vagy odáig, a meddig ezen elv iskolabeli lovagjai fejleszteni akarják — mi nálunk még nem találkoztak ilyenek a gyakorlatban, hanem elméletben igen — hogy mi tökéletesen különítsük el az államot az egyháztól: már idáig menni nem tudnánk, sőt a magyar nemzet legnagyobb, legveszedelmesebb ellenségének tartanám, a ki ezt komolyan még csak szóba is hozná. Nézzünk csak szeme közé e kárdésnek. Mi volna az első teendő? Az 1723. II. t. cikkből kitörölni azt hogy Magyarország uralkodója csak római katholikus lehet De van-e olyan őrült ember Magyarországon, a kinek ilyen eszébe jutna? A másik teendő az volna, hogy az állam törülje el a királynak legfőbb patronátusi és legfőbb felügyeleti jogát az összes egyházakkal szemben. A szerbeket hagy-28