Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-06 / 14. szám

s a vegyes iskolák megszüntetését kérjék. Az 1787-ik esztendőben kétszer is (jan. 16. és okt. 31.) folyamodnak a vegyes iskolák, a norma és direktorok hatósága ellen az uralkodóhoz. E folyamodványok egyikében* igy érvelnek a vegyes iskolák ellen: »Amilyen elvek oltatnak a gyenge gyermekek lelkébe s amilyen irányzat adatik elméjüknek: olyan lesz azoknak valláskörüli gondolkozásmódjuk is. Ennélfogva minden keresztyén egyháznak joga van nemcsak a vallástudományt tanítani a kebelbeli gyermekeknek, hanem e felett még azok értelmét akként vezetni és művelni, elméjüknek azon irányzatot adni, akaratjukat ugy kormányozni s a mi a valódi boldogságra legtöbbet tesz: azoknak erkölcsi jellemét ugy formálni, a mint vallásával leginkább megegyezőnek, szükségesnek és hasznosnak itéli. Következésképen szükség, hogy az egyház nemcsak a vallástani oktatást, hanem az egész iskolai tanítást és nevelést sajátjának tartsa; vegyesnek, közösnek vagy megosztottnak pedig semmiképen nem, hanem egészen elkülönzöttnek, sajátlagosnak.« E folyamodásnak eredménye az 1787. év nov. 14-én kelt kancelláriai válasz lett, mely megnyugtatja a protestánsokat, hogy a vegyes iskolákat egyáltalában nem kényszerítő eszközökkel, hanem csupán az illetőknek azok hasznos volta felöli meggyőződése folytán akarja létrehozni a kormány és pedig legnagyobb részben oly helyeken, hol a protestánsoknak iskoláik nincsenek. Igy aztán a felekezetek kölcsönös megegyezése folytán több helyen — leginkább a dunai kerületek szegényebb községeiben — jöttek is létre vegyes iskolák. Sőt tudomásunk van ilyennek lételéről a virágzó, gimnáziummal is biró miskolczi egyházban, illetőleg városban is, hol Kazinczy F. közvetítésével létesült az állami alapból és mégis a felekezetek jogainak fentartásával.** A vegyes iskolák kérdésében tehát engedett az uralkodó a reformátusok kérésének. De annál erélyesebben követelte a normának s az iskolai direktorok főhatóságának elismerését, melynek teljesítésétől pedig református őseink még mindig vonakodtak. A superintendensek megtagadták a királyi igazgatóktól a közvetlen tndósításokat az iskolák állapotáról. Ez történt főként Tiszántúl, hol az egyházkerületi gyűlés helybenhagyta a superintendens eljárását s a direktor által kért tudósítást egyenesen a Felséghez terjesztette fel. Az 1788-ik év folyamán több izben szigorúan elrendeli a Helytartótanács, hogy a kormány tanrendszere, a norma, mind a debreczeni, mind a többi ref. iskolákba haladék nélkül bevitessék; ezen iskolák is a királyi iskolai' felügyelőknek vettessenek alá; az iskolai tudósítások pedig közvetlenül a kir. felügyelőkhöz küldessenek. Midőn pedig mind e rendeletek foganat nélkül maradtak, 1788 julius 3-ikáról egyenesen megyei küldöttséget rendel a Helytartótanács Debreczenbe a norma bevitelének eszközlésére. Ez a küldöttség — irja Révész *** — meg is jelent, de nem mehetett semmire sem; mert sem a superintendens Paksi Szathmári István, sem a református városi szenátorok semmit sem engedtek. Ebben a szorongatott helyzetben jónak látta a négy relormátus egyházkerület még egyszer az uralkodóhoz való folyamodásban keresni segítséget iskolai autonómiájának megmentésére. A folyamodványt Domokos Lajos irta s miután mind a négy egyházkerület elfogadta, 1788. * Közölte Révész J. »Figyelmezö«-jének 1870. évfolyam. 191-198. lapjain. ** Erdélyi J. közlése a »Sárospat. Füzetek* 1864. évfolyam 270. lapján. *** Révész: »Adalékok* 32. 1. augusztus 16-án felküldötték Bécsbe. E folyamodványnak * minduntalan visszatérő alapgondolata az, hogy iskoláikról s a tanítást illető minden szabadságról nem mondhatnak le, mert e nélkül a vallás és lelkiismeret szabadsága még csak nem is gondolható. »Mivel — mondja a folyamodvány — semmi oly intézet és semmi oly nagy ok nem lehet vagy nem is gondolható, a melynek kedvéért a vallás törvényes szabadságát eltörölni vagy csak megsérteni vagy kevesbíteni is lehetne: az sem volt lehetséges, hogy a helvét hitvallásuak a maguk iskoláit ama direkció alá bocsássák; hanem szükségesképen ragaszkodniok kellett iskoláiknak valamint birtokához és elkülönítéséhez, ugy saját direkciójához is, mint igazságos és törvényeshez, melyet a reformáció kezdetétől fogva Magyarországon mindeddig gyakoroltak; mert attól eltávozni nem egyéb lenne, mint vallásuk szabadságát felforgatni és vallásukat Magyarországon előbb vagy utóbb eltörölni«. Annyit azonban megígérnek, hogy ha iskoláik háborítatlan birtokában meghagyatnak, ugy rendezik be azokat, hogy »nemzeti és más iskoláikban, amennyire a körülmények engedik, ugyanazon tudományok és nyelvek adassanak elő; a rend és tanítás módja is ama kiszabott rendhez és tanítási módhoz, nem ugyan mindenben, hanem a meddig azt a tudományok és a vallás kára nélkül megeshetőnek ítélik, általuk minél szorosabban alkalmaztassék«. Minthogy azonban a most ismertetett folyamodványt a bécsi ágens, Nagy Sámuel csak szeptember 22-én nyújtotta be, a felküldés és benyújtás közt eső időben egy napon Debreezenben királyi küldöttség jelent meg a kormány rendeletéből, azon céllal, hogy az uj rendszert Debreczen iskoláiban életbeléptesse. E küldöttség a városiegyházi tanács minden megkérdezése nélkül utasította a szuperintendenst, hogy jelöljön ki oly tanítókat, kik Váradon az uj tanrendszerrel megismerkedjenek s e mellett nevezzen ki a debreczeni református iskolák számára helyi iskolai felügyelőket, kik a királyi inspektornak lesznek alarendelve. Rendeletének teljesítését a szuperintendens megtagadta, azzal indokolván eljárását, hogy neki erre az egyház helybenhagyása nélkül hatalma nincs. A szuperintendens eljárását a csakhamar ezután megnyílt egyházkerületi gyűlés helyeselte s egy szeptember 11-iki végzésében újból kijelentette, hogy a kormány által behozatni szándékolt egyforma tanrendszert és iskolai igazgatást semmi szin alatt el nem fogadja. De bár az ellenállás hangja a régi, maguk sem remélték már református őseink, hogy iskoláikat megtarthassák. Hogy mily szorult helyzetbe jutott már egyházunk az 1788-ik évben, jellemzi a tiszántúli egyházkerületnek junius 25-én kelt határozata, mely elrendeli, hogy miként rendesen is szoktak imádkozni a gyülekezetekben az iskolákért: ugy most különösen azoknak megmaradásáért minden eklézsiában imádkozni kell. Megállapíttatott egy rövid imaíormula is, mely következőleg hangzik: könyörgünk isteni szent Felségednek, az anyaszentegyháznak veteményes kertjéért, ami alsóbb és felsőbb iskoláinkért és azoknak békességben való megmaradásáért. Őrizzed Uram azokat kegyelmesen minden reájuk jöhető szomorú változásoktól és cselekedjed, hogy lelkiismeretünknek teljes szabadságában meghagyattatván, azokban mind a tanítók munkálkodhassanak, mind a tanulók nevekedhessenek amaz igaz és tiszta tudományban, mely vagyon a kegyesség szerint«. E könyörgés-formulát Hunyadi Sámuel, érmelléki * Közölte Révész az »Adalékok< Toldalékában egész terjedelemben.