Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-09 / 10. szám

Az európai államok között Magyarország legkevesebbet költ a népoktatásra. Az a kis lakosságú Belgium is költ annyit a népnevelésre, mint Magyarország összesen. Spanyolország 2-szer, Olaszország 3-szor, Poroszország 5-ször, Francziaország 7-szer, Angolország 9-szer annyit költ évenként a népoktatásra, mint Magyarország. Ime ezekből is látható a szomorú való állapot. Szegény — beteg — Magyarországban mindenre bőven telik, csak a népoktatásra nem. Végül megjegyzem, hogyha Magyarország a müveit államok között a néptanítók fizetése tekintetében csak a középhelyet akarja elfoglalni, akkor is a segédtanítókat faluhelyen 400 frttal, városban 500 frltal, a rendes tanítókat faluhelyen 600 frttal és a városban 1000 frttal és 10%-os ötödéves korpótlékkal kellene dotálni. Követeli ezt az ország szomorú helyzete, elmaradottsága, és végre a tanítók titkolt nyomora. Szabó József. TÁRCZ A. Iskolaügyünk története 1770—1820-ig. Magyar református iskolaügyünk történetét a tárgyalás alá vett korszakban kettős irányú küzdelem jellemzi. E küzdelem eredete a XVIII. század felvilágosultságának, közelebbről pedig e felvilágosultság befolyása alátt létrejött nevelési iránynak, a filantropok iskolájának elveire vezethető vissza. A XVIII. század filozófiai eszméi szerint ugyanis a nevelés joga és kötelessége nem a hitfelekezeteket, hanem kizárólag az államot illeti. Ez elv alapján már Nagy Frigyes, a német felvilágosultság hőse, az állami közoktatás megvalósításán kezd fáradozni. A bölcselők s Frigyes törekvései hazánkban isviszhangra találtak. Mária Terézia, a buzgó vallásos és konzervatív uralkodó nem vonakodott kimondani, hogy a közoktatás ügye »politicum« és igy rendezése az államot illeti. A katholikus egyház nyugodtan tehette le iskoláinak gondját a katkolikus érdekek szolgálatában álló uralkodó kezeibe, de a protestáns egyházra nézve ez elvn,ek alkalmazása súlyos csapás leendett. Mivel ezt nem akarta, ki kellett törni annak a szellemi fegyverekkel vivott küzdelemnek, melyben egyik felől az esedező református egyház állott a passiv ellenállás kitartó fegyvereivel, másfelől a katholikus államkormány az állami iskolázás megvalósítására célzó rendeleteivel. De mig ez irányban az iskolatartás és kormányzás joga felett foly a küzdelem az állam kormánya és a református egyház közt rendeletek és leiratok, folyamodások és felterjesztések alakjában: az alatt másfelől az oktatás belszervezetét illetőleg, református iskoláink körében is megindul az az eszmeharc, mely humanizmus és realizmus jelszavak alatt a mult század 70-es éveitől folv egész napjainkig s befejezése még ma is a jövő feladata. Épen az az iskolai szervezet, melynek iskoláinkra erőszakolása a kormányzat feletti vitát előidézte, ültette át hazánkba azon nevelési rendszer elveit, mely realizmus név alatt a fennálló humánus nevelés ellen erős támadást intézett s néhány évtized leforgása alatt a magyar református iskolák egyoldalú humánus nevelését is jelentékenyen átalakította. Iskoláink kül- és beléletében folyt kettős irányú küzdelem szolgálhat, vezéreszméül a felvett korszak eseményeinek csoportosításánál s adja tárgyalásunkhoz a legtermészetesebb felosztási alapot. I. A református iskolák kültörténete. A szathmári béke után uralomra jutott katholikus főpapság s a katholikus érdekek szolgálatában megerősödött államhatalom, tekintélyének és hatalmának minden eszközével tervszerüleg törekedett a protestáns egyház megsemmisítésére. Természetes, hogy az aknamunka véghezvitelére szövetkezett hatalmak nem rettentek vissza a magyar tudományos műveltséget megalapító s folytonosan terjesztő, de egyszersmind a protestáns egyház legszilárdabb támaszát alkotó alsóbb és felsőbb iskoláknak elnyomásától vagy épen megsemmisítésétől sem. Az 1731 -ik év tavaszán megjelent Carolina Resolutio nyilván kifejezetten nem intézkedett ugyan a protestánsok iskolái felől, de midőn első pontjában a protestánsok nyilvános vallásgyakorlatát az 1681. XXVI. t.-cikkben meghatározott helyekre szorítja, alatta érthetőleg a nem artikuláris helyektől az iskolatartás jogát is megtagadta. Valóban még ugyanazon év folyamán történt is megállapodás az iskolaügyben követendő eljárásra nézve, elfogadván az Eugén herceg elnöklete alatt tartott miniszteri értekezlet a magyar kancelláriának azon javaslatát, mely szerint alsóbb iskoláknak, mint a nyilvános vallásgyakorlathoz tartozóknak, bezárólag a grammatikáig tartása az akatholikusoknak megengedendő mindegyik artikuláris helyen: felsőbb iskoláik pedig, ha csak nincs reá királyi szabadalmuk és engedélyük, egyszerűen törlendők. Azon alkalommal pedig, midőn akatholikusok felsőbb iskolák állítására szabadalomért folyamodnak a királyi felséghez, különösen arra kell vigyázni, hogy állandó biztos alapjuk legyen, melyből bárminemű gyűjtések és a lakosok terheltetése nélkül illendő tartással elláthatják tanítóikat vagy tanáraikat. E királyi elhatározás, mely a kancellária későbbi ügyirataiban »Idealis Resolutio Garolina« vagy »Normale« név alatt említtetik* szolgált zsinórmértékül a protestánsok iskolaügyéhen egészen II. József trónralépéséig. Ez utasítás betűjéhez szigorúan ragaszkodva, sőt nem rit.kán erőszakosan félremagyarázva, nem szűnt meg a helytartótanács rendeleteivel s intézkedéseivel a protestánsok iskoláinak megbénításán, sőt elnyomásán fáradozni. Beformált egyházunk iránt viseltetett hagyományos rosz indulatának világos bizonyságául legyen elég a sok iskolai sérelem közül csak annyit, említenünk, hogy a szathmári, nagybányai és czeglédi felsőbb iskolák a grammatikáig leszoríttattak; a győri és pápai egykor virágzó iskoláink pedig azon ürügy alatt, hogy e helyek a török kiűzése óta megszűntek véghelyek s igy artikuláris helyek lenni, minden tiltakozás és folyamodás ellenére a templommal együtt elfoglaltattak. Alkalmas jogi alapul kínálkozott a protestáns iskolák megsemmisítésére a század azon uralkodó eszméje is. melvszerint, az oktatásügy szervezése s az iskolatartás joga az államot illeti. Tudjuk, hogy az állami közoktatás megvalósítására Mária Terézia 1760-ban tette meg az első lépést, midőn kinevezte az udvari tanulmányi bizottságot Migazzi, bécsi érsek és Van Swieten Gellért elnöklete alatt. A második lépés ez irányban már a protestánsok sérelmével történt. 1762. január 20-ról ugyanis tudtul adja a helytartótanács, hogy a magyarországi felsőbb és alsóbb iskolák felügyelőjévé gróf Barkóczy Ferencz esztergomi érsek, a protestánsok ismert ellensége neveztetett ki. Nem sokkal utóbb megbízta Mária Terézia az érseket, hogy adjon véleményt, miképen kelljen bánni ezentúl a magyar protestánsok nevelésügyével. Válaszul * L. Molnár Aladár: »A közoktatásügy története Magyarországon a XVIII. században*. 281.