Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-16 / 7. szám

lések próbára tették ugy raktáraink, mint embereink erejét*. A kolportörök minden akadály nélkül folytathatták nemes munkájukat, mert ugy Magyar- mint Horvátországban a legnagyobb jóindulatra találtak az elöljáróságoknál. S az örvendetes haladást, melyről a jelentés megemlékezik, a számok is fényesen igazolják. Magyarország és Ausztria területén az 1891/92. évben eladott a Társulat 22.728 egész bibliát, 100.511 uj testamentumot, 41.953 bibliai részt, összesen 165.192 példányt, ami az 1890. évi eredménynyel szemben 21.709 példány emelkedést tüntet fel. Valóban bámulatos eredmény. A világ, mondhatni, semmit sem vesz észre a csendesen folyó munkából; nincs nagyhangú reklám, nincs zaj és vásári hűhó az evangéliom munkájában s mégis a haladás folytonos, az eredmény évről-évre fényesebb, megnyugtatóbb. Igen, mert az az erő, mely az evangéliumban rejlik, csendesen működik, mint a kovász, de hatalmasan, ellenállhatatlanul. Istennek ereje az, s mint Isten nem vásári zajjal működik e világban, ugy az evangéliom sem, bár munkája annál hatalmasabb, annál magasztosabb. Melyik nagyhangon kinált könyv az, mely egy év leforgása alatt ily kelendőségnek örvendett volna?! Egyik sem, csak az evangéliom, mert az Istennek ereje minden hivők üdvösségére. Külön csupán hazánkat tekintve, szintén igen örvendetes az eredmény. >A keresztyéni élet és tevékenység — mondja a jelentés — évről-évre látható haladást mutat fél. Vasárnapi iskolák szaporodnak, s határozott törekvések indultak meg arra nézve, hogy a keresztyén munkások száma szaporíttassék az egész országban.« »Igaz ugyan — teszi hozzá a jelentés másrészről —, hogy még sok a teendő; még igen sok tevékeny kézre és szivre van szükség; de mi örvendünk a keresztyéni munkásság minden előhaladásán, s mint igen reményteljes jelenséget tekintjük a népnek az Isten igéje után mind inkább növekvő vágyát.« Igen melegen emlékezik meg a jelentés a zsinatról is, melyhez megnyitása alkalmával üdvözlő táviratot küldött, a melyben a társaság ujabb jelét látja ama jó viszony erősbödésének, mely az angol és magyar református egyházakat már eddig is összekötötte. Mintegy munkatársáról beszél a Társaság a »Prot. Egyházi és Iskolai Lap«-ról; köszönettel és elismeréssel nyilatkozván azon ismertetésekről, melyeket a mult évben boldogult Hamar Andor irt oly melegen s oly evangéliumi szeretettel. Itt is, ott is megérzi a Társaság finom szerveivel a haladást és javulást s sokszor olyan dolgok felett nyilvánítja örömét, mit magunk észre sem vettünk. Ő már konstatálja, hogy népünk kebelében erősödik az Isten igéje után való vágy s mi nem veszszük észre magunkat. Ő látja, hogy a vallásosság emelkedőben van s mi folytonosan a hitetlenségről és egyháziatlanságról panaszkodunk. Ő igénytelen kolportörei által be tud hatolni a zárt lakásokba, az elfásult szivekbe; mi pedig majdnem csak tétlen szemlélői vagyunk mindezeknek. A jelentés adatai szerint a tulajdonképeni Magyarországban 58.604 példány bibliát és bibliai részt adott el a Társaság; a mihez ha még hozzáveszszük Boszniát 2760 és Horvát-Szlavonországot 10.425 példánynyal, a forgalomba hozott bibliák száma 7l.789-et tesz ki. Pusztán a számot tekintve igen szép eredmény; de ha az ország protestánsainak számához hasonlítjuk, nem épen valami rendkívüli, s csupán annyit mondhatunk rá, hogy a haladás örvendetes; azonban »még sok a teendő és még sok tevékeny kézre és szivre van szükség*. Az eredmény még kedvezőbb lett volna, ha az evangélium munkáját a felvidéken uralkodott inség nem gátolta volna. Azonban a testi szegénység sok helyen képtelenné tette még a különben fogékony lelkeket is az Isten igéjének pénzen való megszerzésére. Különben is figyelemreméltó akadály közönséges falusi embereink pénzszegénysége. A kolportörök adatai szerint igen sokszor előfordult, hogy szegény emberek pénzzel nem rendelkezvén, csirkéiket, terményeiket ajánlották fel a bibliáért, a miket azonban a kolportör nem fogadhatott el, s a szegény ember biblia nélkül maradt. Érdekes adatokat szolgáltatnak különben is a kolportörök jegyzetei népünk jellemét illetőleg. Néhányat felemlítek, hogy lássuk, miként férkőzik az emberek szivéhez a biblia egyszerű terjesztője. Az egyik kolportör a nagy Alföldön jártában egy magános tanyára ért, hol a gazda szívesen fogadván, magyarosan megkérdezte: »Mi jót hozott kegyelmed nekünk!* »Az Isten igaz igéjét, minden áldásnak valódi forrását«, felelte a kolportör. A gazda kezébe vévén egy bibliát, megforgatta, megnézegette, olvasott belőle innen is onnan is, s végre ezt mondá: »Most már látom, hogy ez az igazi könyv; ilyen táplálékra van szüksége az ember lelkének az ilyen magános helyen*. És megvette a bibliát A másik kolportört pedig az Ínséges felvidéken elutasították, s midőn fejtegetni kezdte, hogy az Isten igéjét szeretni, tisztelni kell, az egyik Ínséges gazda ember elkeseredésében kitörve mondá, hogy miért tisztelné, miért szeretné ő az Istent, mikor az most is minden gazdagságát elvette. De midőn a kolportör felütvén a bibliát, felolvasta előtte a Siralmak Könyve 3. részének 39—42. verseit s utána a 22.-et: az elkeseredett ember egészen megindulva vallotta be beszédeinek helytelenségét, s a magasztos szavak oly mély benyomást gyakoroltak lelkére, hogy megvett egy bibliát. A kolportörök általában bibliaszeretőknek tüntetik fel népünket. Még a külföldön is, pl. Romániában a magvarok e tekintetben épen feltűnők. Igy a romániai bibliás ezt jegyzi meg az ott élő magyarokról: * Legjobb vevők a magyarok. Alig lehet találni magyar szolgálót, kinek uj testamentoma ne volna«. E tények s velők rokon ama másik tapasztalat, hogy népünk körében napról-napra örvendetesebben terjedjenek a vallásos olvasmányok, füzetkék és lapok: szembeszökőleg megcáfolják azt a sokfelé elterjedt véleményt, hogy a magyar nép nem szereti a vallásos olvasmányokat. Szereti biz' az, csak fel kell hívni rájok a figyelmét. A brit társaságon kivül szintén az evangélium ügyében fáradoztak a skót nemzeti bibliatársaság, a vallásos iratokat terjesztő társaság, s a skót szabad egyház miszsziója élén a derék Moodyval, ki egymaga tett már körülbelől annyit, mint mi összevéve. Mindezen tényezők egymást megértő együttműködése megmagyarázza a szép eredményt; hátha még mindenikünk megtette volna, a mit megtehetett volna, mennyivel szebb s reánk magunkra nézve mennyivel kedvesebb volna benne gyönyörködni. Hamar István.